Obsessio | COMPLETED ✅

XLVIII.rész • Dexter

– Kicsit igazítsd meg magad. Kint várlak! – miután hosszú percekig ült az ölembe, és adta ki magából azt a sok csúnya gonoszságot, addig én megráztam magam, és emlékeztettem magam, hogy nem lehetek gyenge. Soha. Ha én nem vagyok szikla, akkor senki.

Kimentem a többiekhez, hogy ne basszuk el az ő hangalatjukat.

– Na mivan Dexi, elgyapáltad azért sír? – Gallagher csípős, fasz megjegyzése olaj volt a tűzre.
Noah hiába próbálta csitítani, ez engem nem fogott vissza. Egy nagyobb mozdulattal Gallagher elé léptem, és megemeltem a girnyó testét fél kézzel, a grabancánál fogva.

– Ne merészelj hozzászólni! Jobban jársz, ha egy időre befagyasztod ezeket az ócska beszólogatásaidat haver, mert ismersz. Legközelebb a homlokod közepére célzok! – fenyegetésemet komolyan veszi, kezével láthatatlan zipzár húzásával jelzi, hogy lakat a száján.

– Nyugodj le. Ne veszítsd el a fejed! – jön utánam a hűtőhöz Noah, és megérinti a vállamat. A tekintetemet egyből odafordítom, gyilkolni tudnék annyira szomorú, bánatos, keserű, elveszett, boldogtalan, vígasztalhatatlan, fájdalmas vagyok.

– Ne most. – meglököm a vállam, hogy engedjen el. Nem bunkóságból, csak szimplán ez most könnyebb így. Utálom a séma, közhelyes szövegeket, hogy " jaj majd jobb lesz" meg, hogy " nemsokára mindent elfelejtesz ". Nem. Se nem lesz jobb, se nem felejtek.

Sarah kisuhan a szobából, egészen apróra zsugorodva, ám amikor meglátja Lilykét mosolyt erőltet magára. A konyhába a fiúkkal társalgásba kezdünk a fociról, meg az egyetemről, kicsit elhanyagoltuk egymást az utóbbi felfordult időben.
A lányok is cseverésznek, sokszor az irányukba lesek, Sarah kezdi összekapni magát, egészen derűsen nevetnek Lilykével.
Mégha tudom, hogy amint vége az estének, és visszavonulunk ugyanúgy kitör majd rajta a pánik, de nem érdekel most. Mint mondtam, ha a jövőn agyalsz, elbaszod a jelent.
Most viszont kicsit elengedtük magunkat. Kinyitottunk a fiúkkal egy-egy sört, én és Noah a konyhapultnak dőlve néztük az előttünk álló Gallagert, ám a lányokra is tökéletes rálátásunk esett. Ők a kanapén ülnek, és boroznak. Istenem, de kellett ez.

– Hallod Dexi? Figyelsz te rám? – hadonászik előttem Gallagher idiótán. Valójában tényleg nem rá figyeltem. Úgy néztem Sarah-t, mintha memorizálni akarnám, pedig tudom, hogy életem végéig őt fogom nézni. Mintha csak először látnám, úgy csodálom. Visszaemelem a szemeimet Gallagherre, aki csak fejét csóválva szánakozva nevet rajtam.

– Örülök, hogy ilyen jól érzitek magatokat! – szólal fel hangosan Noah – Szeretnék mondani nektek valamit. – figyelmeztet, és Lilykén kívül mindenkinek kiül egy apró, kedves mosoly az arcára.

A lányok összesutyorognak, Lilyke annyira lefagyott, amikor Noah elindult felé, hogy Sarah-nak meg kellett böknie őt. Kicsúszik a kanapé oldalára, és onnan nézi őket meghatódva. Újból könnyek szöknek a szemeibe. Hiába akarom a legjobb barátomat nézni, egyszerűen nem megy.

– Lilybeth Thompson, megfogadtam már, hogy ameddig az utolsót levegődet ki nem leheled magadból, addig én szolgálni és szeretni foglak. A tiéd mindenem, mindig a tiéd voltam teljes egészében, szavakkal leírni se tudnám mennyire szeretlek téged őszinte szerelemmel. Ha tehetném még a halálon túl is csak szeretnélek. – letérdel jómódúan Lilyke elé – A világ összes kincsei közül a lehető legjobban te ragyogsz, a Nap is érted kel fel, és miattad nyugszik le. Ha hét életem lenne, mint a hétben kitartóan szeretnélek és küzdenék érted, ameddig csak az erőm és a lelkem bírja. Hozzám jössz feleségül? – Noah határozott hangja nem csuklik meg, tartja magát, és büszkén húzza ki magát Lilyke előtt. Megértem. Büszke is lehet.

Lilyke válaszolni is elfelejtett, egyből Noah nyakába borul, és ujjong, csapkod, sír, nevet. Szegény barátomat mindjárt halálra szorítja ez a 40 kilós kislány.

Sarah. Sarah meghatódva néz rám. Rám.
Nem rájuk? Hisz egészen idáig őket bámulta, meg is lepődtem, hogy mikor én ismét odanéztem és ő engem figyelt.
Mosolyog.
Kedvesen.
Elfogadóan.
Biccent a fejével, nekem pedig nem kell más. Nem kellenek bő szavú elcsépelt mondatok, értelmetlen szóhasználatok. Egy apró jelzés.

Mindenki gratulálni megy nekik, pedig igazából mi tudtunk mindenről, mégis annyira megható volt az egész. Egy valaki közülünk, aki megtudta ezt lépni. Ez már nem az a gyermeteg banda, mint ami volt pár évvel ezelőtt volt.

– Lilykém, sajnálom, de köztünk ez amúgy sem működött volna. – ugratom Lilykét, aki hátba is csap a gúnyos megjegyzés miatt. Erősen magamhoz ölelem, megsimogatom finom illatú fejét. A kis kalandjainknak vége, innentől már akkor sem érhetnék hozzá, ha Noah megengedné. Nem is akarnék. Mostantól egy becs, egy érték, amit akkor nem piszkolnék be, ha muszáj lenne.

Miután mindnyájan megfürödtünk a boldogság tengerébe, folytattuk az ivászatot, a csajok pedig nekiláttak a szervezkedésnek. Nem húzzák az időt, felesleges is lenne. Aranyosak különben.

– Jövőhét? – kérdezem Noah-t.

– Aha. Apád kölcsönadja a gépét szerinted?

– Nyilván. Hol lesz?

– Itthon, hol máshol? – mondjuk ezt a választ megértem, nem is tudom minek kérdeztem.

Elhagyom a srácok társaságát és elindulok Sarah felé, aki egyből védekező pozíció testtartást vesz fel. Áucs.

– Mivan veled, mitől félsz? – ölelem át a vállát bolondosan.

– Sosem származik jó abból, ha valamelyikőtök csak úgy idejön, amikor beszélgetünk. – válaszol Lilyke kedvesen, szórakozottan.

– Az lehet Édesem, de annak már vége. Mostantól életed végéig csakis Noah Lewis tulajdona maradsz, gratulálok neked, elérhetetlen lettél mindenki számára! – válaszolom neki, és most újra mindenkinek kissé bánatos képe lett.

Sarah csalódott, hogy ő nem osztozhat ezen az örömön, Lilyke azért, mert a közös kis szórakozásainknak vége, én pedig mindkettő miatt.

– Megbocsátasz nekünk ifjú hölgy? – elvezetem Sarah-t Lilyke mellől, és a nappali csendesebb sarkába sétálok vele.

– Angyalom, rád bízhatom azt, hogy találj nekik egy álomba illő lagzi helyszínt, és egy gyors esküvőszervezőt? – kérem meg Sarah-t, hogy tegye ezt nekik megfizethetetlenné és csodássá. Bármennyire is most összetörtem a szívét, a barátomért bármit.

Szomorú, de elvállalja értünk. Had élje ki magát olyanba, ami neki soha nem fog megadatni...