Több, mint kolléga...

Az ismeretlen

A féltékenységgel teli szempár hirtelen eltűnt előlem, hátra dobva cigarettáját, amely a lábaim elé hullott. Az ajtó hangosan csapódott be mögötte, én pedig próbàltam végre megtudni, ki a titokzatos ismeretlen, akinek a karjai közül nem tudok szabadulni. Magához húzott, majd megfordított, így végre láthattam őt, a másik kollégám, aki a következő másodpercben már az ajkaimat csókolgatta. Elhúzódtam tőle, hogy megértsem őt, és valahogy elcsíptem a vágyakkal teli Gábor elhúzódó mosolyát. Ahogy ismét a számhoz közelített, éreztem alkoholos leheletét, de nem tudtam eldönteni, hogy csak az alkohol miatt teszi ezt, vagy valamiről lemaradtam volna?
Az ismételt csók helyett gyorsan átöleltem, de ahogy az ablakon bepillantottam, megláttam a legféltékenyebb szempárt, ismét.

Látszott, ahogy dühösen néz rám, én pedig kifejezetten élveztem a helyzetet. Tegyem őt féltékennyé? Miért is ne?
Az ölelés közben simogatni kezdtem Gábor hátát, aki így még szorosabban ragadott el, majd jobb kezét a fejemre tette. Az ujjai belefúródtak a hajszálaim közé, majd szép lassan belemarkolt. Ahogy az ökle a fejemhez ért, kissé húzni kezdte a hajam, így a fejem hátra hajlott. Belenéztem a zöld szemeibe, és láttam, hogy tovább gondolta a történetet. Egy kacér mosoly, egy halk sóhaj, és a lábai között érzett keménység mind erre utalt. Benyúltam a pólója alá, és az izzadt testén simítottam végig a tenyereimet, majd megéreztem a bal kezét a nyakamon. Enyhe szorítására a testem anélkül reagált, hogy szerettem volna, de a hormonok tomboltak bennem. Végem van! Mennem kell!Elhúzódtam tőle, és sietve menekültem a mosdó felé, hogy lehűtsem magam.