Sokat gondolkodtam, mi az, amit adhatnék neki, végül egy hagyományos pécsi ötlet jutott eszembe. Csak két napon volt arra, hogy kivitelezzem az ajándékot, mert közelgett a búcsú bulija. A következő két nap hamar el fog telni. És én rádöbbentem, hogy el kell mondanom, mit érzek iránta.
Erre akkor döbbentem rá, amikor a laptopom előtt ülve kattintgattam az egeremmel. Ő közelített felém, én pedig egyre hevesebb szívdobogással és mély lélegzetvétellel próbáltam ellenállni. Mindhiába. Odaült mellém, a térde hozzáért a combomhoz, és végig futott rajtam az az ismerős meleg érzés, ami oly sokszor már megtörtént a társaságában. Látta a karomon, hogy egyből liba bőrös lettem, és azokkal a gyönyörű, igéző szemeivel ismét rabul ejtett. Ez az érzés volt az, amit mindig érezni akartam. Amit tőle akartam érezni. Eljött tehát a pillanat, amikor eldöntöttem, kockáztatok.
Munka után kimentünk az épület mellé dohányozni, elővettük a cigarettánkat. Ő elővette a vihar öngyújtóját, majd közelebb lépve hozzám, tüzet kínált. A szemeit közben a számra szegezte, és láttam bennük a vágyakozást. Talán eszébe jutottak a kocsija hátsó ülésen történtek. Talán csak véletlen volt az egész. Nem tudom. Bennem mégis vad vágyakat ébresztett. Szerettem volna megcsókolni. Rátenni a kezem a mellkasára, és érezni a teste melegét és illatát. El akartam tévedni a vágyaim között. Fogságba akartam lenni. Az ő fogságában.
Aztán egy pillanat alatt vége lett az álmodozásnak. Álltunk egymással szemben, beszélgettünk az utazásáról, hogy miképp fogja élni az életét újra Brazíliában. A szavai csak cikáztak a fejemben, nem is tudtam igazán arra figyelni, amit mond, hiszen kikívánkoztak belőlem a szavak. Gombóc volt a torkomban, a lábaim kissé remegtek. Próbáltam megtalálni a beszélgetésben azt a pontot, ahová beilleszthettem volna mondandómat, de valahogy mindig elhalasztottam a lehetőséget. Vagy azért, mert féltem, vagy csak mert elvesztem hangos nevetésében. Aztán mondott nekem valamit spanyolul. Ekkor tértem úgy igazán magamhoz.😉
Ha várjatok a következő részt, jelezzetek valahogy nekem. Kommenteljetek vagy csak dobjatok egy csillagot. Puszi: Cinege
YOU ARE READING
Több, mint kolléga...
Short StoryFigyelem! 18 éven felülieknek ajánlom! "Könnyező szemekkel szálltam ki a kocsiból, majd becsaptam az ajtót, ő pedig csikorgó kerekekkel hagyta el a parkolót. Egész úton hazafele azon gondolkodtam, mikor változott meg minden? Utáltam ezt az egészet...