41

50 4 0
                                    

Fülsüketítő ébresztőjelzés húzta ki Jungkookot az álomvilágból. Koordinálatlanul, félálomban kezdte keresni Taehyung telefonját, majd addig nyomogatta a kijelzőt, még el nem hallgatott a riasztó zene. Felsóhajtott és dühösen visszacsapta a fejét a párnák közé.

Valahogy az éjszaka közepén helyet cseréltek, és most Jungkook feküdt a hátán, miközben Taehyung ránehezedett. Erre már mosolygott a fiatalabbik és elkezdte óvatosan cirógatni a szerelme hátát. Az énekes tényleg az ölelkezés megtestesítője volt, különösen, ha aludt. Gyakran ébredtek így az utóbbi időben, Taehyungnak mindig ölelnie kellett valamit.

Jungkook kicsit erőteljesebben kezdte simogatni a kedvese hátát.

– Tae, ébredj! Készülődnünk kell.

A szólított fiú Jungkook nyakába hümmögött, az ajkai gyengéden értek hozzá az érzékeny bőrfelülethez. A fiatalabbikat ki is rázta a hideg.

– Tae... – sóhajtotta, amikor a másik már szándékosan csókolgatta a nyakát. – Dolgunk van.

– Majd megcsinálod később – felelte az énekes, és rámászott Jungkookra. – Vagy mondok jobbat, csinálj meg engem!

A fiatalabbik ráfogott Taehyung derekára, rászorított, amikor az énekes előrehajolt, hogy megcsókolhassa. Az ajkaik gyengéden simultak egymásra, miközben ízlelték és kóstolgatták egymást. 

– Bajba fogok kerülni a főnökömnél – védekezett Jungkook, de a kezével már a másik fenekét markolászta.

– Én vagyok a főnököd és nincs ezzel semmi baj.

– Nem te vagy! Namjoon az. Ez van benne a szerződésben, amit aláírtam.

Az érvelésével semmire sem ment Jungkook, mert Taehyung erőteljesen megragadta a csuklóit és a fiatalabbik feje fölé emelte őket.

– Most én vagyok a főnök, baby! És azt fogod csinálni, amit mondok – csókolta meg újra a megszeppent fiút. –Hacsak nem akarsz dolgozni. Nem leszek erőszakos, ha nem akarod.

Jungkook hangosan felnevetett, a kezei még mindig a szerelme fogságában voltak.

– Hogy lehet, hogy az egyik pillanatban domináns vagy, a következőben pedig ilyen figyelmes?

Taehyung ördögien kezdett vigyorogni.

– Szereted, ha én irányítok?

A fiatalabbik bólintott, a szemei elsötétedtek, amikor Taehyung elkezdett körözni a csípőjével a kemény férfiasságán. Nem csak szerette ezt az oldalát, hanem imádta. Azonnal felizgatta, amikor az alapjáraton édes és gondoskodó szerelme átalakult a birtokló és erőteljes szeretővé.

– Szeretnéd, hogy abbahagyjam és ne késsünk el? – kérdezte az énekes csábítóan mély hangon.

– Nem, Tae.

– Jó fiú leszel és megcsinálsz mindent, amit mondok neked?

– Igen, Tae – egyezett bele Jungkook, és felfelé emelte a csípőjét, hogy jobban a szerelméhez tudjon dörgölődzni.

Ezzel Taehyung elengedte a kedvese csuklóit és összetapasztotta az ajkaikat. Azonnal egymás szájába hatoltak a nyelvükkel, szenvedélyes táncot jártak. Jungkook a most már szabad kezeit levezette az énekes csípőjére, és addig mozgatta őket, még a vékony póló alá nem törtek, hogy érezhesse a szerelme selymes bőrét. Az idősebbik sietősen szabadította meg a mentoráltját a pólójától és felfedte vele az imádott izmokat.

– Istenem, kicsim – sóhajtott fel álmodozva, és elkezdte csókokkal beborítani Jungkook mellizmait.

Eltöltötte az idejét az érzékeny mellbimbók körül is, amik megkeményedtek a munkálataitól. De ezzel még nem elégedett meg, és még tovább kényeztette a szerelme testét.

A megállapodás (Taekook)Where stories live. Discover now