Epilógus

62 4 6
                                    

Két évvel később.

A következő évek gyorsan elteltek, sok lehetőséget adva Taehyungnak, Jungkooknak és a barátaiknak.

Miután néhány hónapot jól megérdemelten pihentek, Taehyung újra felépítette a karrierjét. Új zenét írt, ami ugyanúgy reflektált a múltjára, mint a szép jövőjére. A rajongói imádták ezt az őszinte Taehyungot, úgy érezték, hogy végre megérthetik az embert a sztár mögött.

Taehyung, Jungkook és Jimin turnéztak együtt párszor, és ugyanúgy tervezték a jövőben is. Az állandó utazások és a káosz munkarendjük nem tette ezt a legkönnyebbé, de mindig számíthattak egymásra. A közöttük kialakult erős kötődés csak még stabilabb lett, és nagyobb sikereket értek el együtt, mint amiről bármikor is álmodoztak.

Namjoon még mindig vezető beosztásban dolgozott a Big Hitnél és óriási hatást gyakorolt az új művészekre. Még egy fiú bandát is alapított, amibe végül Yeonjun is becsatlakozott a szóló karrierje helyett. Namjoon örök mentoruk maradt, és néhány fiú csak neki köszönte a sikerét.

Jin nagyobb részt vett ki a családi vállalkozásból és komolyabb szerepet vállalt az étterem működtetésében. A magabiztossága és odaadása nagyon hasznos készségnek bizonyult, ezért sokat elért. Újabb partnerkapcsolatokat alakított ki és a hatékonyabb munkavégzésre is jobb terveket szőtt. És igaz, hogy sokkal súlyosabb és komolyabb feladatai lettek, mint korábban, de előtt függetlenül bármikor beállt a konyhába szakácsnak vagy felszolgálónak, amikor ideje engedte.

Emellett kiköltözött a szülei házából és Namjoonnal együtt telepedett le egy kényelmes lakásban. Még mindig elvarázsolták egymást minden egyes nap.

Hoseok és Becky nagyjából egy éve házasokként éltek együtt, óriási esküvőt tartottak, sok-sok táncossal karöltve. Hobi még mindig a Big Hit egyik koreográfusa volt, de mellette saját stúdiót is nyitott, ahol hozzá hasonló utcai táncos kölyköket terelgetett. Hope World-nek nevezte el a stúdióját, mert folyamatosan emlékeztette arra a táncosait, hogy a pozitív gondolkodás és a remény óriási erény.

Yoongi és Jimin sem panaszkodhattak. A kapcsolatuk erősebb lett, mint valaha. A producer nagyon híres lett az iparban a zenéje miatt, jelenleg a legismertebb előadóknak és bandáknak írt dalokat és producerelt nekik. Jimin volt az egyesszámú rajongója és a legtöbb szerzeménye előadója. Yoongi kedvenc elfoglaltsága lett dalszöveget írni és dalt szerezni a szerelmének.

Ami pedig Taehyungot és Jungkookot illeti, őket sem kell félteni. Elköltöztek egy közös lakásba, szerettek volna egy helyet, ami csak a sajátjuk és otthonuknak érezhetik. A luxuslakás helyett egy kényelmes társasházban találták meg a helyüket. Mindketten eljártak terápiára is, de már nem olyan gyakran, mint a kezdetekben. Nagyon sokat tanultak magukról az évek során és sikeresen használták azokat a trükköket, amikre Lee Hyun tanította meg őket.

A fellépéseken kívül találtak maguknak más hobbikat és szenvedélyeket. Jungkook szerelmes lett a filmművészet világába, így beszerzett magának néhány kamerát és videószerkesztő programot. A turnék alatt imádott színfalak mögötti pillanatokat megörökíteni vlogok formájában. Amikor pedig munkán kívül volt, szívesen filmezte a természetet vagy az alvó Taehyungot. Az idősebbik gyakran viccelődött azzal, hogy olyan sokat van bekapcsolva az a kamera, hogy lassan már azt is fel fogja venni, amikor szeretkeznek egymással.

Ami pedig Taehyungot illeti, ő létrehozott egy alapítványt a nehézsorsú gyerekeknek. Olyan programot alakított ki, ami segíti és támogatja az utcára jutott gyerekeket és azokat, akiket bántalmaznak. Valami olyat, amire neki is szüksége lett volna fiatalkorában. Rövid időn belül megalakult az alapítvány és nagyon sok emberen tudtak segíteni. Amikor Taehyung munkabeosztása engedte, akkor beállt önkénteskedni az emberei közé. Néha a szerelme is csatlakozott hozzá.

A megállapodás (Taekook)Место, где живут истории. Откройте их для себя