2

55 5 0
                                    

– Ez nem jó ötlet – szólalt meg Jeon Jungkook, miközben nézte a magas, üveg épületet. – Tanulnom kéne a vizsgáimra.

Park Jimin támogatóan megveregette a legjobb barátja vállát.

– Semmi mást nem csinálsz a tanuláson kívül. Nem ezen a pár órán fog múlni.

Jungkook felnyögött. Már csak egy hét és öt vizsga választotta el attól, hogy vége legyen a szemeszternek, és elinduljon a nyár. Egy hét múlva hazatérhet és gyakornokoskodhat egy nagy, pénzügyi vállalatnál. Egy hét múlva vége lesz ennek a pokolnak és már jön is a következő.

– Szinte nem is szórakoztál semmit ebben a félévben – folytatta Jimin. – Nem foglalkozol magaddal hónapok óta. Ez a meghallgatás kicsit kizökkenthet.

A fiatalabbik figyelte, ahogy emberek tömegei áramlottak be a hatalmas épületbe.

– Az én szüleim nem fizetik a tandíjamat, hogy szórakozhassak. Nekem jól kell teljesítenem, hogy mindenképpen legyen munkám jövőre, ha lediplomáztam.

Jimin rázta a fejét és inkább magával húzta a fiút az épületbe. 

– Most ne gondolj erre! Mi ketten most bemegyünk, jelentkezünk, és reménykedünk, hogy valamelyikünk együtt dolgozhat V-vel és a csapatával. Oké?

Jungkook hagyta, hogy magával vigye a barátja. Habár sok minden visszatartotta, a lelke mélyén akarta ezt a meghallgatást. Azt akarta, hogy kiválasszák.

Ez az álma.

Kiskora óta vonzotta az előadóművészet. Szeretett énekelni az iskolai színdarabokban. Szerette koreografálni a barátait és a tánc hamar a hobbija lett. Imádta, hogy kifejezheti a kreatív energiáit a testén keresztül. Ő maga volt a saját hangszere. Tudott énekelni és producerkedni is.

A szüleit szórakoztatta a szenvedélye, amikor még kicsi volt. Megengedték, hogy ének és táncórákat vegyen, ameddig jó jegyeket vitt haza. Jungkook keményen dolgozott, hogy ne romoljon az iskolai teljesítménye, és mellette azt csinálhassa, amit igazán szeret. De ahogy cseperedett, a szülei azt gondolták, hogy az iskolán kívüli tevékenységei meggátolják a fiukat abban, hogy haladjon az életben. Onnantól kezdve nem finanszírozták már az ének és táncórákat. Azt akarták, hogy a szabadidejében is tanuljon, és ne a szórakoztatóiparra koncentráljon. Nem hitték el, hogy abban kiteljesedhet.

Jungkook soha nem felejtette el, hogy mennyire szeretett szerepelni, még akkor sem, amikor már nem képezte az élete szerves részét. Néhány részeges karaoke bulin kívül nem nagyon tudott énekelni vagy táncolni, de nem érdekelte. Még mindig arról álmodozott, hogy egy napon azt csinálhatja majd, amit szeret.

Így amikor a Big Hit bejelentette, hogy tehetségkutató műsort indít, tudta, hogy jelentkeznie kell. Ha esetleg kiválasztják, akkor bebizonyíthatja a szüleinek, hogy érdemes volt az álma. És akkor nem kell valami unalmas pénzügyi munkát keresnie a jövőben.

És ha lehetőséget kapna, hogy az egyik kedvenc énekesével dolgozzon együtt...

Jimin és Jungkook megtalálták az aulában a bejelentkezési asztalt. Elkérték tőlük a személyi igazolványukat és a jelentkezési lapot, majd amikor bekerültek a rendszerbe, mindketten kaptak egy számot a pólójukra. A biztonsági őrök ezután mutatták nekik az utat az egyik váróterembe, ahol már emberek sokasága várakozott színesebbnél színesebb ruhákban és rikító hajszínekben.

Jungkook bizonytalanul nézett végig a saját, egyszerű ruháin.

– Lehet, hogy valami mást kellett volna felvennem. És neked meg lehet, hogy nem kellett volna ilyen idiótának lenned, hogy befestesd a hajad!

Az idősebbik végigsimított a rózsaszín tincsein.

– Én azt hittem, hogy a rózsaszín haj felűnő lesz, de hát nézz már rá arra a csávóra! – mutatott egy neonzöld hajú fiú irányába. – De jól néz ki!

Jungkook végignézett a teremben, megnézte minden jelentkező arcát. Mindenki beleolvadt a tömegbe, de egy ember mégis ismerős volt számára.

– Kim Seokjin? – kiáltott fel, miközben figyelte a magas, szélesvállú fiút.

Jimin ugyanoda nézett.

– Hé! Seokjin!

Az említett fiú meglátta őket és integetett nekik, majd magabiztosan odasétált hozzájuk.

– Nocsak, nocsak! A két kedvenc vendégem!

Seokjin családja óriási étteremláncot birtokolt, amelynek egyik épülete közel volt az egyetemhez. És igaz, hogy mindene megvolt és nem kellett lényegében dolgoznia, de Seokjin mégis szeretett besegíteni a személyzetnek. Jimin és Jungkook nem engedhette meg magának, hogy gyakran egyenek ott, de néha spóroltak annyit, hogy különleges alkalmakkor elmehessenek. Jó barátok lettek Seokjinnel, aki mindig vitt nekik extra ételeket is, amiket nem is rendeltek.

– Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni vagy táncolni – mondta Jimin az idősebbiknek.

Seokjin mosolyogni kezdett, még a fehér fogsorát is kivillantotta.

– Nem tudok. Nem igazán.

Jungkook érthetetlenül nézett rá.

– De Seokjin, ebben a selejtezőben...

– Jin – javította ki a legidősebbik. – Azt akarom, hogy a szakma Jinként ismerjen meg. Szerintem jobban hangzik.

– Oké – felelte Jungkook. – De akkor miért vagy itt, ha nem tudsz se énekelni, se táncolni?

Jimin is megszólalt.

– Igazából az egész meghallgatás célja az, hogy a szerencsés kiválasztott V-vel dolgozhasson, aki ugye előadó.

Jin felnevetett. 

– Tudom. De okkal vagyok itt.

A két fiatalabbik fiú egymásra nézett, mindketten ugyanarra gondoltak. Jin talán fel sem fogja, hogy mennyire komoly egy ilyen meghallgatás, főleg így, hogy nincs semmilyen tapasztalata.

– Hát, reméljük a legjobbakat! – nézett rá Jungkook.

Mielőtt még bármi mást mondhattak volna, egy férfi lépett be a terembe, akinek egy tábla volt a kezében.

– Mindenki figyeljen ide!

Az egész terem elcsendesedett.

– Szeretném megköszönni, hogy eljöttetek ma hozzánk. Ahogy már tudjátok, a Big Hit úgy döntött, hogy ezzel a műsorral segíteni fog annak a fiatalnak, aki nagy hírnévre tehet szert. De néhány dolog megváltozott időközben.

– Nehogy azt mondja, hogy már kiválasztottak valakit! – suttogta Jimin. A többiek is sugdolódzni kezdtek a szobában, és lassan csak a zsivajt lehetett hallani.

– Csöndet! – utasította a férfi, és megvárta, hogy újra csönd legyen a teremben. – Ahogy mondtam, történt néhány változtatás. A Big Hit úgy döntött, hogy három mentor lesz az eddigi eggyel ellentétben.

Újabb csetepaté tört ki. Mindenki a mellette lévővel kezdett társalogni, hogy ez milyen nagy dolog és így még nagyobb esélyük lesz bekerülni.

A férfi dobbantott a lábával.

– Kérlek, maradjatok csöndben! Még nem fejeztem be. V és a két producere, RM és Suga lesznek a mentorok. Mindegyikük egy mentoráltat fog választani magának. A három kiválasztott mindhárom mentorral együtt fog dolgozni, és mindhármuknak lehetősége lesz hozzánk szerződni. A meghallgatás több körből áll, amelyek során felmérjük a jelentkezők külsejét, énektudását és tánctudását. A legjobb tíz fog a három mentor elé kerülni. Mindenkinek sok szerencsét kívánok!

A férfi ezután szám szerint szólítani kezdte a jelentkezőket az első meghallgatásra. Ahogy minél több ember elhagyta a szobát, beleértve Jint és Jimint is, Jungkookra ránehezedett a helyzet súlya.

Ezt most nem szúrhatja el.


A megállapodás (Taekook)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang