Part 29

21 2 0
                                    

Már valamikor korán reggel felé járhatott az idő, amikor már azt éreztem és szerintem nem csak így voltam evvel, hogy rohadt fáradt vagyok. A vendégek elkezdtek hazamenni így már szinte csak mi 6-an voltunk csak Nikinél. Aztán úgy döntöttünk, hogy már ideje lenne aludjunk. Niki leállította a zenét, aztán bement az egyik szobába. Jani bement Niki után. Rella és Milán bementek egy másik szobába. Hívták magukkal Paulát és Patrikot, akik mondták, hogy nekik nincs kedvük aludni. Ők így leültek beszélgetni. Aztán én és Bálint is bementünk az egyik szobába és lefeküdtünk aludni.

Nem tudom mikor, de arra keltem fel hogy kegyetlenül rosszul vagyok.nagyon hányingerem volt és azonnal felpattantam az ágyról, hogy a fürdőbe vegyem az irányt. Nem tudom, hogy most mitől vagyok rosszul, de igazából az alkoholra gondolok, habár homályos képeim vannak arról, hogy védekeztünk e.

-Minden rendben?-kérdezte Bálint álmosan, de még is aggódóan

-Persze, már semmi bajom-mondtam, majd ismételten rám tört a hányinger

-Nekem nem úgy tűnik-mondta

-Jó, tényleg nem-mondtam, majd Bálint segítségével visszamentem a szobába

Bálint hozott nekem vizet, aztán megpróbáltam elaludni. Csak arra gondoltam, hogy józanodnom kell egy kicsit aztán minden a legnagyobb rendben lesz. Kis időn belül sikerült elaludnom.

Mikor ismét felkeltem még mindig hányingerem volt, de nem akartam panaszkodni senkinek így csak hallgattam. Magam mellé pillantottam, ahol Bálintot láttam, aki még mindig aludt. Gondolom amikor én lefeküdtem, hogy aludjak, akkor ő is lefeküdt pihenni és sikeresen ő is bealudt.

Úgy gondoltam megnézem a többieket. Kimentem a szobából, Paula és Patrik ahogy láttam az udvaron vannak. Bekopogtam Nikiékhez, de választ nem kaptam. Gondoltam benézek, mindketten békésen aludtak. Aranyosak voltak. Hogy fel ne keljenek kijöttem a szobából. Ezután utam Rella és Milán szobájába vezetett. Bekopogtam hozzájuk is, de választ megint csak nem kaptam, pont úgy mint Nikiéktől sem. Aztán úgy voltam vele ide is benézek. Na ez az amit nem kellett volna.
Rella és Milán testileg teljesen össze voltak bonyolódva, már ha értitek mire gondolok.

-Bocsi bocsi én eskü nem láttam semmit-léptem ki a szobából és csuktam be magam után az ajtót

Amikor megfordultam valaki mellkasának ütköztem. Az a valaki Bálint volt.

-Te miért nem pihensz még?-kérdezte

-Hát már nem nagyon tudok-mondta.

-Jobban vagy?-kérdezte

-Persze-erőltettem magamra egy mosolyt, igazából rohadt szarul vagyok, de nem akarom, hogy aggódjon.

Az igazat megvallva nem szeretem, ha aggódnak értem, ezért sok mindent nem mondok el, ezért folytom el a mások iránti érzelmeimet is és ezért nem mondom el, ha bánt valami, vagy ha fáj valamim, mert nem szeretem, ha aggódnak.

Bálinttal kimentünk az udvarra és leültünk Pauláékhoz beszélgetni.

*időugrás*

1 hét telt el azóta a csütörtöki buli óta. Nem történt azóta semmi érdekes, azt leszámítva hogy minden reggel borzasztó rosszul vagyok és néha napközben is. Bálimttal furcsán kevesebbet beszélünk, de ezt nem is értem. Már 2 napja meg kellett volna, hogy jöjjön, de késik. Tehát egyre stresszesebb vagyok. Beszéltem a lányokkal efelől és megbeszéltük, hogy ma csinálok egy terhességi tesztet.
Most éppen itt tartunk, már a kezemben tartom a tesztet, aztán a lányok noszogatására meg is csináltam. Várni kell vele így addig én stresszeseb fel-alá járkáltam. Nagyon ideges vagyok mi lehet az eredménye.

-Le telt az idő-szólt Rami

-Jézusom én biztos nem nézem meg-mondtam

-Nah olyan biztos nincs-mondta Rella

-De van-mondtam

-Akkor majd én-mondta Niki

-Várj én is látni akarom-mondta Paula

Kezükbe vették a tesztet, majd amint ránéztek, az arcukon semmi reakciót nem láttam. Kicsit megnyugodtam, hogy akkor tuti nem vagyok terhes, de ekkor megnéztem én is a tesztet.

-Ezt nem hiszem el-ültem le kezemben a tesztel

-Te terhes vagy-mondta Rami a tényt amire én is rájöttem

-Keresztanyuka szeretnék lenni-mondta egyből Rella

-Oké és most hívd fel a Bálintot-mondta Paula

-Ah jó-mondtam majd remegő kezeim közé vettem a telefonom

Elkezdtem hívni Bálintot, aki néhány csörgés múlva fel is vette.

***
-Szia baba-köszönt

-Szia, lenne egy kis baj-mondtam

-Megijedek, mi a baj?-kérdezte kicsit aggódóan

-Emlékszel a Niki bulijában történtekre?-kérdeztem

-Igen, az felejthetetlen dolog marad-mondta és éreztem a hangján, hogy elmosolyodik

-Tehát mostmár biztos az, hogy nem védekeztünk -mondtam és a hangom elcsuklott

-Azt ne mond, hogy ..-kezdte, de én a szavába vágtam

-De igen Bálint, terhes vagyok-sírtam el magam

-Na jó én ezt, én ezt nem-mondta és kezdett ideges lenni

-Mert szerinte...-mondtam volna, de ekkor rámnyomta a telefont

***

Többször is próbáltam visszahívni, de egyszer sem vette fel, aztán a végén már ki is volt kapcsolva. Az szép, ezt összehoztuk, hát gratulálok magunknak.

-Nina tuti megbeszélitek-mondta Paula

-Ezt? Beszélni sem akar velem és ezt te is nagyon jól hallottad-mondtam szomorúan

-Nina semmi nincs veszve-mondta Niki

-De én nem akarok 16 évesen anyuka lenni-nevettem hisztérikusan

-De ez nem a világ vége, bármikor elvetetheted-mondta Rella

-Ahhoz hogy lenne szívem, hogy egy ártatlan gyermeki életnek véget vessek?-kérdeztem, majd ismét sírni kezdtem

-Jó majd beszélsz iskolában evvel a Bélával vagy ki ez, Bálinttal-mondta Rami

-Szerinted szóba fog ezután állni velem?-kérdeztem

-Nem tudom, muszáj lesz-mondta Paula

-Gyerekek most írt a Milán, hogy a Bálimt felhívta, hogy találkozzanak, aztán találkoztak és ott a Bálint nagyon ideges volt, kiborult aztán elkezdett sírni, hogy ő még fiatal és nem érett ahhoz, hogy ilyen korán apuka legyen. Meg azért is ideges volt legfőképp magára, hogy így bánt veled-mondta Rella

-Legalább tudjuk ebből, hogy ezt megtudjátok beszélni-mondta Niki

-Hát majd kiderül -mondtam

-Hagyjunk magadra kicsit?-kérdezte Rella

-Egy kicsit lehet jobb lenne, de amúgy már úgy is késő van és mindenkinek haza kell mennie, holnap suliban úgy is találkozunk. Legalább nyugtat a tudat, hogy péntek van holnap aztán hamar hazajöhetünk-mondtam

-Jól van, akkor pihenj, szia-mondta Rella

-Szia és ne rágódj ezen feleslegesen-köszönt el Paula is

-Majd megbeszélitek, aludj vagy nem tudom, de szia-mondta Rami

-Jó legyél szia-köszönt Niki is

-Sziasztok-köszöntem, majd ők pedig kimentek a szobámból

Sulis szerelemWhere stories live. Discover now