Part 27

24 1 0
                                    

Még egy kicsit csesztettük a lányokat, majd mentünk az órákra.

Délután, a suli után megbeszéltük, hogy igaz még csak csütörtök van, de bulizunk egyet. Erre pont alkalmas volt, hogy az osztálytársunk Niki bulit tervez mára. Eldöntöttük, hogy holnap nem jövünk iskolába sem, haza is csak azért megyünk, hogy valami kis normális kinézetet varázsoljunk magunknak. 

Én amikor hazaértem nem szenvedtem sokat egy világoskék farmert és egy fehér haspulcsit vettem fel. A hajamat picit begöndörítettem és sminket kihagyva késznek nyilvánítottam magamat. Elkérezkedtem a szüleimtől és igazából választ meg sem várva már a buszmegállóhoz tartottam. Rella és Paula is már ott volt. Rellán egy fekete farmer és egy rózsaszín felső volt. Paulán pedig egy lila ruha. Rella haja ki volt engedve, Pauláé pedig csak egy copfba felfogva. Köszönésképp megöleltük egymást, majd a busz szinte azonnal meg is érkezett. Felszálltunk rá és már úton is voltunk. Útközben felszállt Patrik és Milán is. Leültek közel hozzánk. Én kedves barátnő révén átadtam a helyemet Milánnak, hogy Rella mellé ülhessen, Patrik pedig ugyebár Paula mellé ült, tehát én így egyedül ültem és csak telefonoztam. Aztán Bálint írt, hogy hátrafordulhatnék. Nem értettem miért írta, de aztán hátranéztem és megpillantottam őt, ahogy leghátul ül és engem bámul. Kérdés nélkül felálltam és szinte odarohantam hozzá, már amennyire ez kivitelezhető egy buszon.

-Hát te hogy hogy itt?-kérdeztem vidáman, majd megöleltem

-Hiányzott a barátnőm aztán titokban én is felszálltam a buszra Milánnal-nevetett

-Hű, de amúgy nagyon örülök, hogy itt vagy-mosolyogtam

-Hát még én-nézett rám perverzen, majd megcsókolt

A buszon nem voltak sokan. De komolyan, annyira nem voltak sokan, hogy hátul a 4 ülés ahogy van a busz végében, ott senki nem ült, csak Bálint és most már én is itt ülök mellette. 

Hirtelen elkezdett egyre jobban és szenvedélyesebben csókolni. Aztán kezei felfedező útra indultak. Az egyik keze a pulcsim aljához tévedt, a másik pedig a combomon pihent. Amelyik keze a pulcsim aljánál volt, az a keze egyre inkább a pulcsim alá tévedt. Elkezdett köröket rajzolgatni a hasamra az ujjaival, majd abbahagyta addig, amíg a busz megállt az egyik buszmegállónál. Amikor ismét elindult a busz, akkor jelezte, hogy üljek beljebb egy üléssel, tehát most az ablak mellett ülök a legszélső ülésnél. Behúzta a sötétítőt, hogy nehogy belásson valaki. 

Kezét visszavezette a pulcsim alá, majd az oldalamon pihentette a kezét. A másik keze egyre inkább a combom belső felét simogatta. Itt már egyre szaporábban kezdtem el venni a levegőt, de őt ez nem zavarta. Szépen folytatta tovább a kis magán akcióját. Tehát elkezdte a farmeromat kigombolni és a cipzárt lehúzni. Láttam a szemében a vágytól teli csillogást, de ekkor a busz lassítani kezdett. 

-Jössztök?-szólt hátra Rella

-Aham-mondta Bálint, majd felállt

Én felhúztam a farmerom cipzárját majd begomboltam és én is felálltam.

-Igazítsd már meg a hajad, miért ilyen kócos?-kérdezte Milán

-Hát nem tudom, gondolom a szél fújta kicsit össze-nevettem

Aztán leszálltunk mindannyian a buszról. 

Niki leírta a címét, hogy hová menjünk, így elkezdtünk sétálni a megadott cím irányába. Innen körülbelül 30 perc séta. Engem egyáltalán nem zavart, szeretek sétálni, főleg akkor, ha jó a társaság. Most pedig valljuk be, elég jó a társaság. Útközben egy másik buszmegállónál találkoztunk Janival is, akiről azt se tudtuk, hogy ő is meg van hívva. Aztán kicsivel tovább haladtunk, de hallottuk a nevünket, hogy valaki szólít minket, hátrafordultunk és akkor láttuk, hogy szegény Rami siet utánunk. Megálltunk és bevártuk őt is, majd így már nyolcan tartottunk Niki bulijába.

Amikor odaértünk, már javában tartott a buli. Nem okozott nagy meglepettséget, amikor sok ember volt ott. Niki azért eléggé "híresnek" mondható és rengetegen akarnak a barátjává válni, gondolom akik itt vannak ők is szeretnének azzá válni. De hát kit is érdekelnek? Bulizni jöttünk nem új és részeg barátokat szerezni. 

Odamentünk Nikihez, majd köszöntünk neki. Megmutatta hol és milyen italokat találunk. Mindenki kiválasztotta amit iszik és aztán leültünk az udvaron található székekre. Elkezdtünk mindenféle hülyeségről beszélni és nagyon sokat nevettünk. Aztán jelzett a telefonom, hogy valaki írt nekem. Eléggé feltűnő volt, hogy Bálint kezében is ott a telefonja így egy kicsit következtettem és reméltem, hogy ő írt nekem és nem valami idióta. Kivettem a zsebemből a telefont és megnéztem amit írt.

Bálint:
Nem gondolod folytatnunk kellene amit a buszon elkezdtünk?

Nina:

Pont most?

Bálint:
Hát most lenne alkalmunk eltűnni egy kicsit

Nina:

Beszélgessünk még, aztán ígérem azt csinálsz velem amit szeretnél

Bálint:
Ezt te sem gondoltad át szerintem, de legyen. akkor beszélgessünk

Nina:

Most félnem kellene?

Bálint:
Majd kiderül

Írta, majd el is tette a telefonját és csak sejtelmesen rám nézett.

Én csak elmosolyodtam ezen és a többiekre néztem. Aztán elkaptam egy furcsa szemezést. Jani éppen Nikit nézte, amikor Niki is gondolom véletlen ránézett és egy kicsit elmosolyodott. Érdekes mit ne mondjak, de az is érdekessé vált, hogy Niki nem szakította meg Janival a szemezést. Juj mennyit fogom én csesztetni őket evvel. A telefonomat kis sunyiba előkapva készítettem egy képet erről a meghitt kis pillanatukról. Ha ezt megmutatom nekik, majd tuti a túlzott alkohol fogyasztásra fogják fogni. Ahj hogy ez a Rella is ilyenkor tud elmenni Milánnal valami italt keresni, pedig már rég beszólt volna nekik. Paula is beszólhatna, de túlzottan el van foglalva Patrikkal. Én csak Bálintra néztem, aki rám kacsintott. 

Hirtelen döntéstől vezérelve pedig felálltam és megragadtam Bálint kezét, evvel arra késztetve, hogy ő is felálljon a székből, amelyben eddig kényelmesen ült. A ház felé vettük az irányt, ahol szintén sok ember volt és táncolt folyamatosan a váltakozó zenékre és azok különböző ütemeire. A fürdőbe mentünk, majd feltűnt, hogy a zárban a kulcs így magunkra zártam az ajtót. 

-Na mi az eddig tartott a "pont most" meg a "majd később"?-nevetett Bálint

-Fogd már be-nevettem

-Nem gondolod ez itt kényelmetlen lesz?-kérdezte, majd közelebb lépett hozzám és a fülembe suttogott-mármint nekem nem lesz kényelmetlen, de neked nem fog annyira jól esni, vagy te nem így vagy vele?-kérdezte

Engem már a hideg rázott ki attól, hogy a fülembe suttogott és éreztem minden egyes leheletét a nyakamon. Az agyam szerintem átkapcsolt és öntudatomon kívül cselekedve csókoltam meg őt elég szenvedélyesen. Bálint csak belemosolyodott a csókba és szerintem esze ágában sem volt engem leállítani.

Sulis szerelemDonde viven las historias. Descúbrelo ahora