6. rész |Pogányt csin Pogánnyal|

244 19 7
                                    

Oké, akkor indíthatom? -kérdezte a stúdióban ülve Patrik. Az ötletem az volt, hogy most Marci megpróbál kissebb részleteket vissza játszani abból a bizonyos hegedűből. Megakarom csinálni annak a kottának a hasonmását. Ez lesz egy alap, majd erre mennek még dobok, basszusok és kész Marci álom beatje. "Pogány, Pogányon" mű...

-kurva jó -mondta OP ahogy rakta össze a felvett részeket
-jó lesz? -kérdeztem
-hard lesz Jess -bólogatott
-de felvesszük a Jay és Néma bob-ot még ma? Az is kéne -kérdezte Kubak
-ez egyértelmű tesi
-valamiről lemaradtam? -kérdeztem
-ez az a szám amin a te beated van-mondta Marci

Amint összeraktuk OP-val a beatet, Marcival felvették a szöveget majd átnéztük, hogy valamit újra kell e venni és mikor úgy érztük, hogy minden hard, akkor megnéztük egybe.

Taníts meg élni, ahogy a szegények teszik
Amíg a felét elveszik, a másik feléd érkezik
Csak azt utálják, ki a fájától messze esett
És minél távolabb vagy, annál vagy meztelenebb
Hát tesó nem vagyok rosszkedvű, pedig lenne okom
Száll a füst, az én nyálam van a cigipapírokon
Mint a korom, olyan sötétség van idebent
Ezt tudom, pedig nem is nagy a korom, yeah
A fiúk fake faktumba fektetnek
Tiszteletet adok az összes vesztesnek
Az idők eltelnek
Amíg a közhelyеkért a tini picsák vesznek meg (ezt most еdd meg)
Elsőnek bizonyít, megfelel és így kétszer
Jobban bántja a kurva megfelelési kényszer
Úgy hiszem, többre is viszem az életben
Az én fajtám túl durva és éretlen
(Ja, az első, aki felfedez egy baszott új galaxist
Vagy egy tökre idegen életformát, akiket dugnék
Azt mondanák, "Ő az arc, aki egyszer megkúrt egy marslakót"
Na baszod! Az első vevőink után kiengedtek a javítóból)
Hidd el a hiteles hideg teleket szeretnéd
A boldogságom leveri a beépített medencét
Apropó apróból is megél ez a kopasz
Én a csajomat is kidobom, ha a rappem közben fogaz
Nem szerettek? Azt kívánom, szagold a székleted!
Nem kell futni, az én zöldem kiüti a kékeket
Eddig bejött az élet, ezért most megyek, szopok
Járványügyi helyzet, ezért heti egyszer kezet mosok
Rohadtul a saját ingem sem veszem fel magamra
Bent nyomom a stúdióban, kint írok a szabadba'
Elszaladna, ha belekötne az elflesselt szavamba
Elsőnek bizonyít, megfelel és így kétszer
Jobban bántja a kurva megfelelési kényszer
Úgy hiszem, többre is viszem az életben
Az én fajtám túl durva és éretlen

-waaaaa -kezdtem el ugrálni mint egy kisgyerek -Kubaak -ugrottam a nyakába-annyira imádlak
-akkor tetszik? -kérdezte nevetve
-kurvára -mondtam boldogan
-akkor Tetü, a napokban megkezdjük a kariered -monda mosolyogva OP
-na jó, erre nekem le kell feküdjek-fogta a fejét Kubak
-kajak alszol egyet? -nevetett Patrik
-kajak -mondta, majd lefeküdt a kanapéra
-akkor én addig beatet csin -mondta majd leült a gép elé
-nekem most nincs kedvem Patrik-mondtam majd leültem a mellette lévő székbe
-azt csin ami jól esik -rántott vállat majd felhúzta a fejhallgatót

Elővettem a telefonom, majd az instát kezdtem el pörgetni. Egyszer csak feldobott egy videót. Hm, Zajvihar album, Ekhoe. Ki a fasz az az Ekhoe? Beírtam a nevét a keresőbe majd egy fiatal kb 18-20 éves fiút dobott ki. A haja kettőbe volt befonva parkettába (a raszta előtt az volt, aki nem tudná) amúgy egész szimpi. Nem is néz ki olyan szarul. Csak egy kicsit suttyó talán.  Ha haza érek belehallgatok az albumba.
Ahogy pörgettem az Instát, egyre jobban csukódtak le a szemeim. Nem túl jól aludtam az este, ezért nem meglepő.

-geci, mindjárt elalszok -suttogtam, majd az asztalra döntöttem a fejem
-Jess -mondta hallkan Marci, amin kissé megilyedtem mivel azt hittem, hogy alszik
-hm? -fordultam felé majd széttárta a kezeit, ezzel jelezve, hogy feküdjek oda.

Felálltam majd oda sétáltam hozzá. Nem férek mellé...

-rám feküdhetsz ha úgy jobb neked-mosolygott aranyosan -nem perverzkedem, te is tudod

Óvatosan rá feküdtem és a fejemet a mellkasára hajtottam. Elkezdte simogatni a hátam én pedig becsuktam hirtelen a szemem a pillangók hatására. Vettem egy mély levegőt majd hallkan megszólaltam

-köszönöm -suttogtam
-mit? -kérdezte ő is suttogva
-hogy nem olyan vagy mint a többi. Mások már rég nem ezt tették volna. Szerintem nem kell mondjam mire gondolok
-én nem vagyok a "mások", ahogy te sem a "többi lány" Jessa.
-és ez pont így van jól -mondtam
-hogy vagy?
-hogy legyek Kubak -nevettem fel kínomba, de még mindig próbáltam hallk lenni. -nem is tudom, hogy mit csináljak-gördült le egy könnycsepp a szememből
-hidd el, idővel jobb lesz -suttogta -rám számíthatsz bármikor.
-köszönöm -suttogtam szipogva majd elfordítottam a fejem, hogy ne lássa, hogy sírok
-Jessa fordítsd vissza a fejed -tette az egyik kezét az arcomra, majd rá néztem-maradjak nálad pár napot amíg jobban leszel? -nézett a szemembe
-nem akarok a terhedre lenni -mondtam alig hallhatóan
-egyáltalán nem vagy teher
-akkor igen, köszönöm -mosolyodtam el halványan mire ő is ezt tette. Végig egymás szemét fürkésztük.
-gyönyörű vagy -mondta olyan hallkan, hogy szinte csak tátogott
-mi?
-semmi -rázta meg a fejét mosolyogva de a szeme még mindig az enyémen volt.

Elkezdett lassan felém közeledni. Szinte már összeért az ajkunk. Lehunytam a szemem majd lassan megcsókolt. Elképesztően csókol... Finoman de mégis szenvedélyesen. Nyelve bejutást kért a számba amit gondolkodás nélkül meg is adtam neki. Nyelvünk szinte táncot jártak. Lassan eltávolodtam tőle majd a szemébe néztem. Elmosolyodott...

-jól csókolsz Jessa -suttogta mosolyogva
-ezt eddig még nem mondták
-pedig ez az igazság -mosolygott
-te is
-igen? -nevetett hallkan
-tökélletesen -mosolyogtam rá -Marci?-kérdeztem egy kicsit hangosabban
-hm?
-baj lenne ha aludnék egy kicsit rajtad?-nevettem kínomban
-csak nyugodtan -mondtam mosolyogva, majd lehajtottam a fejem, ő pedig újra elkezdte a hátamat simogatni.

Na hali. Remélem mindenki szurkol Marcinak, hogy jobban legyen. Én sajnos nem megyek a lemezbemutatóra de biztos kurva jó lesz és Marci is végig tudja vinni az egész szettet. A könyvről annyi, hogy egyre forróbb a levegő és egyre több ember kezd a történetbe beleíródni. Remélem mindenkinek tetszik. 🤍

Dráma társ (Pogány Induló ff.)Where stories live. Discover now