Dráma társ (Pogány Induló ff.)

12. rész |nem számít|

|dr. Marcell főzös live|

-Andris, nem látsz valahol fokhagymát?
-nem teso -mondta Andris a kanapén ülve
-Nah, Dr. Tetü Gordon jelen -mondtam a livenak
-megvan? -kérdezte Andris
-tesó ötletem sincs, Jess elrakta valahova, csak nem tudom, hogy hova. Elhagytam a foghagymát baszki -álltam a konyha közepén amin Andris csak röhögött
-A SZEKRÉNYBEN VAN A FOKHAGYMA POR -írta be Jess a liveba mire én el kezdtem a szekrényben keresni
-SZEKRÉNY MARCI, FELSŐ SZEKRÉNY!-írta mire leesett, hogy nem jó helyen keresem
-Jessa, melyikben? -hisztiztem -ki nyitottam a felső szekrényt ahol csak tányérok, poharak meg pár kajás doboz volt -itt full nincs, Szívem -bazdmeg. Na igen, ez van amikor Szirmai előbb beszél mint gondolkodik. Faszom...
-Felső szekrény Marci
Keressed csak
-Jessa, nem tudom, hogy mi az a szekrény-fogtam a fejemet
-ilyen kis izebe van...
tartokaba
-jó, mindegy... Nem baj -mondtam majd folytattam a már elkezdett lasagne szószt
-Szegedre mit hozol? Hard lesz?-kérdeze egy néző
-ez milyen kérdés? Nyilván hard lesz
-lassagne receptje?
-lassagne receptje? Családi titok. De bazdmeg! -kiáltottam fel amikor a főzlapra esett a telefonom -megsütöttem a telefonom. Jól van... Szarok rá eüf. Jessi, ha még itt vagy a liveba, akkor geci nagy lesz a rendetlenség amikor hazajössz de majd kitakarítok. Finom lesz az a lényeg-mondtam nevetve
-de orulok
-amúgy ez geci jól néz ki -mondta Andris amikor oda ment a főzőlaphoz
-de vigyázz mer' én itt főzök More, há' ez itt felforr bazdmeg -mondtam neki majd levettem a tűzről a szószt -na én lelövöm a liveot. Csao -nyomtam ki

-"itt full nincsen, Szívem" -fogta a fejét Andris
-ne is mond -morogtam
-jólvan, chill lehet hogy nem is hallotta
-a faszt nem... Fix hallotta
-nem tudom tesim... Már mindegy, ezt már nem tudjuk visszavonni
-igaz. Szarok rá -mondtam nevetve majd folytattam a kaját

Össze raktam a lasagnet, most raktam be a sütőbe amikor a szerelmem hangját véltem felfedezni. Kupakkal a nappaliban fifáztunk.

-álljunk meg Ekike -mondtam Andrisnak

-napokat -jött be a nappaliba. Na álj... Erről nem volt szó. Mi a fasz? Szerintem elfelejtettem levegőt venni
-azta kurva -suttogtam. Mindig azt mondták, hogy egy nőn a szőke haj a legszexibb, sose hittem el mert nekem mindig a fekete, sötét hajú lányok tetszettek. Valószínüleg ez eddig tartott.
-mi a fasz -suttogta Andris majd egy óriásit nyelt
-most kajak szar? Valaki mondjon má' valamit halo -mondta kissé csalódottan mire én felálltam és oda mentem hozzá és megöleltem
-kibaszottul gyönyörű vagy-suttogtam-kibaszottul
-akkor nem nézek ki szarul?
-dehogy, rohadt jól áll -mondtam majd elengedtem
-köszönöm -szia Ekike -ment oda Andrishoz majd megölelte
-szia Jess -ölelte vissza -geci jól nézel ki-mondta mosolyogva -na azért álljon meg a menet.
-köszi -mondta nevetve
-bent van a sütőben a lasagne
-köszönöm -nézett rám hálásan -ez nagyon nagy segítség volt most-mosolygott rám
-nincs mit, örülök, hogy tudtam segíteni
-amúgy már rohadt éhes vagyok -ült le a kanapéra sóhajtva
-20 perc és kész -mondtam a sütőre nézve
-szuper

|Jessica szemszöge|

-én fent leszek a szobámban ha kellenék-mondtam majd felmentem a lépcsőn.

Amint felértem a szobámba magamra zártam az ajtót és átöltöztem egy lazább szettbe. Bekapcsoltam a szobámban lévő hangszórót. Elindítottam rajta egy random angol playlistet és a szekrényemhez mentem. A szekrényem egyik fiókjában tartom a dugi csárt, pont az ilyen esetekre, amikor csak egyedül akarok lenni mert épp semmi sem úgy sikerül ahogy azt terveztem. Elővettem a csárt, a papírt és a tekerőt, tömőt majd szélsebességel tekertem meg, majd ültem ki az ablakba. Kurva szép kilátás van az én szobám ablakából, pláne amikor naplemente van. Imádom a naplementéket, mert mindig boldogsággal, egyszerre hiánnyal és fájdalommal tölt el a szépsége. Mindig anyát látom a naplementében. Olyan szép mint Ő, olyan nyugtató a látványa mint neki volt és mégis annyira szomorú mint az ő története. Már nem tudok sírni, azthiszem már nem megy... Talán egyszer tényleg végre minden jó lesz és végre boldog életet élhetek. Boldog élet... Persze... Ilyenkor jön az a kérdés, hogy mi lesz Marcival? Én már nem tudok rá úgy tekinteni mint egy legjobb barátra. Szeretem Őt de nem úgy mint kéne egy barátot. Az érintésétől pillangók keletkeznek a hasamban, a hangjától indokolatlanul mosolyogni támad kedvem, minden szar viccén tudok nevetni még ha szarul is vagyok, és az illata mintha egy külön személy lenne. Kibaszottul fáj bevallaom saját magamnak de mi azthiszem soha többet nem leszünk barátok. Nem tudom, hogy ő, hogy érez irántam de félek, hogy közel sem úgy mint én. De nem... Hisz tegnap volt a 3. csókunk. Hisz nem is én kezdeményeztem. Talán ő sem barátként tekint rám? Azthiszem nem állok készen egy kapcsolatra. Egy lelki roncs vagyok amit senkinek nem szeretnék átadni.

-kop-kop -kopogott Marci -be jöhetek?-kérdezte hallkan mire én felálltam és kinyitottam az ajtót. Nem vártam meg míg bejön, egyből vissza ültem az ablakba a lassan elégő mai első de közelsem utolsó füves cigimmel.
-szia -jött be. A hangja nyugodt volt
-szia -néztem rá. Mellém ült. 2 ültünk az ablakban, ő átkarolta a derekamat és úgy néztük csendben az eget.
-haragszol még? -suttogta
-nem -döntöttem a vállára a fejem-egyáltalán nem -suttogtam
-ennek örülök. Tudod, nagyon megbántam amiket mondtam. Borzasztóan hálásnak kellene legyek neked az miatt mert törődsz velem, mert szeretsz és szinte családtagként kezelsz. E helyett én mindig csak egyre lejjebb rugoslak még ha nem is áll szándékomban. Néha akaratlanul gurul el az agyam amikor veled vagyok a féltékenységtől... És nagyon bánom, hogy ilyen vagyok. Próbálok ezen változtatni. Esküszöm minden erőmmel ezen vagyok-mi? A féltékenységtől?
-a féltékenységtől? -emeltem fel a fejem-mire vagy féltékeny?
-rád -nézett a szemembe -azthiszem erről beszélnünk kéne. Tudod, fontos lenne
-hát beszéljünk -mondtam mosolyogva
-tudod, nekem világ életemben a családom volt az első. Anyukám aki nonstop velem volt és felnevelt, apukám aki férfit nevelt belőlem... Már amennyire ez sikerült -mondta nevetve-a nővérem aki minden hülyeségből kihúzott. Mindig azt tanították, hogy legyen egy olyan ember az életemben akiben 100%-ban megbízok és bármikor számíthatok rá. Ez nekem mindig is te voltál és vagy is. Viszont egy ideje nem tudok rád úgy tekinteni mint egy barátra. Talán nem szabadna ezt tennem. Mind a ketten kezdünk felnőni és egyre több időt töltünk együtt. Egyre jobban kezdtelek megszeretni és családtagként kezelni. Viszont ez a szeretet más irányba kezdett menni. Aminek mára az lett a vége, hogy beléd szerettem. -sóhajtott
-tudod... Én ezt így nem tudom elmondani-mondtam hallkan
-semmi baj -suttogta
-a veled töltött időn gondokodok mostanában. Hogy miért van az, hogy hogyha hozzám érsz pillangók vannak a hasamban, ha beszélsz hozzám egyből jobb kedvem lesz és a puszta jelenlétedtől biztonságban tudom magam érezni. -mondtam majd a szemébe néztem. Csillogtak a szemei
-azt mondod, hogy szeretsz?
-azt... Azthiszem szerelmes vagyok-hajtottam le újra a fejem. Féltem a reakciójától
-erre most nem is tudok mit mondani-mondta boldogan -azt hittem, hogy, szimplán barátként tekintesz rám és csak én vagyok így ezzel
-én is -sóhajtottam -viszont én nekem idő kell. Nem merek belemenni egy kapcsolatba még. Sajnálom -néztem rá
-én bármeddig várok rád. Nem számít, hogy meddig. -nézett rám mosolyogva
-köszönöm -mosolyogtam rá -tudod, nagyon szeretnélek végre úgy megcsókolni, hogy tudom, hogy az enyém vagy. Vagy megölelni úgy, hogy nem csak barátok vagyunk hanem egy pár. De nem vagyok olyan jól lelkileg, hogy boldog legyél velem.
-én itt vagyok és vállalok minden testi, leki fájdalmat ha kell, hogy te jobban legyél. Csak tudd... Mára már fontosabb vagy mint a családom -suttogta mosolyogva