Utálom, hogy akarlak...

IV.

   ~Nathan~

Valeria épp az előbb lépett ki az ajtómon. Igazából tegnap még a nevét sem tudtam, viszont szinte könyörgött, hogy feküdhessünk le, és őszintén nem volt ellenemre így belementem. Plussz legalább nem kellett Daphen gondolkodnom. Kurvára nem értem miért tartott eddig a kapcsolata azzal a seggfejjel, aki egyáltalán nem bánt vele úgy, ahogyan kellet volna neki. A lényeg, hogy legalább el tudtam a gondolataimat terelni, és most jelenleg ez volt a célom.

Lassan elmentem a hűtőhöz és kivettem egy vizet, amit közben beraktam a táskámba. Josh áthívott én pedig igent mondtam, tehát el is indultam a szobája felé. Bennem volt az az érzés is, hogy valószínűleg találkozni fogok Daphenevel is, de egyszer úgy is muszály lesz. Mikor az ajtaja elé értem beléptem rajta, és megláttam Daphenet a kanapén ülve. Egy tankönyvet fogott a kezében. A haja kócosan le volt engedve és egy bő pulcsija volt, ha jól láttam, ugyanis egy pokróc volt magára térítve. Miközben olvasott be volt téve a fülese, amiből Lana Del Rey számai hallatszódtak ki. Tudtam, hogy Daph oda van érte, hiszen az ágya felett nem is egy poszter van felrakva az énekesnő arcképével. Úgy tűnik nem észlelte, hogy más is tartózkodik a szobában. Becsuktam magam mögött az ajtót, amire azonnal felnézett. Az óceán kék szemeivel fürkészte, hogy miért vagyok itt. Megköszörülte a torkát viszont nem szólt semmit.

-Bocs, nem akartalak kizökkenteni a tanulásból.- törtem meg a csendet.

-Már mindegy nem.- vágta rá Daph.

-Oh, harapósak vagyunk, ugye?- húztam össze a szemöldököm.

-Kérdezd a szívásnyomtól a nyakadon. Biztosan nem evett vacsorát a csaj.- ezen oktalanul is elmosolyodtam. Újra szívóztunk egymással, ami jót jelent. Már azt hittem eltértünk egy másik fázisba, de úgy tűnik a régi Nathan és Daphene visszatért. Egyenlőre.

-Mit tanulsz?- kérdeztem, miközben leültem a kanapé másik végébe.

-Magyar. Rémunalmas.-vallotta be őszintén.

-Nocsak, azt hittem te, amolyan tökéletes csaj vagy. Tökéletes jegyekkel...

-Az is! De attól még lehet unalmas ez a szar.

-Vigyázz Daph, nehogy el kezdj, olyan lenni, mint én...ha sok időt töltesz rosszfiúkkal...

-Soha.

-Majd meglátjuk...- mondtam egy játékos mosollyal, majd bementem Josh szobájába. Ő is az íróasztalánál ült, és tanult. Komolyan mi van az emberekkel???

-Ezt a faszom matekot nem bírom felfogni.- fakadt ki Joshból a düh.

-Hát én már feladtam.- vallottam be, hiszen tudtam, hogy nem vagyok jó tanuló. Sosem voltam és sosem leszek. Feladtam. A focival úgyis felvesznek oda ahova szeretnék menni, tehát minek törjem magam, ha tudom, hogy úgysem megy.

-Mizu? Történt valami érdekes?- kérdeztem érdeklődve, viszont már akkor láttam a választ, amikor Josh elhúzta a szája szélét.

-Hát velem semmi érdekes. Viszont Daph...nem tudom, hogy van. Nem szereti kimutatni az érzéseit így nem tudom, viszont szerintem nincs túl jól. Ryan nem az első seggfej volt, aki csak a testéért használta ki, és legszívesebben halálra verném őszintén. De mivel Daph megkért, hogy ne tegyek semmit ezért hagyom inkább, de rohadtul felidegesít.

Ryannel egy dologban különbözünk. Én kurvára nem használom ki a lányokat. Én rögtön leszögezem, hogy semmi kötődés ő viszont gyáva módra, addig játszik a lányokkal míg végül megunja őket, majd talál valaki mást. Ez a különbség. Igazság szerint nem tartom magam jó embernek. Sőtt. Viszont nála jobb vagyok.