Utálom, hogy akarlak...

XIV.

~Daphne~

Ez most a pokol?
Na igen, valahogy így éreztem magam, amikor Nathan mellkasán ébredtem. Mi a fasz?
A tegnap este történtek cikáztak a fejembe. A legrosszabb része, hogy csakis magamat hibáztathattam. Tudtam mit csinálok, tudtam mi fog ebből kifolyólag történni, és azt is, hogy hogyan fogom magamat ezek után érezni... mégis megtettem. Sajnálom, de egyszerűen nem bírok észszerű döntéseket hozni. Elősször is újra beszéltem Ryannal, sőt! Táncoltam is vele... Baszki. Nem akartam, de valahogyan féltekénnyé kellett tennem Nathant, ami egyébként be is vált. Aztán... tudtam, hogyha megcsókolom akkor még többet akarok majd, és nem fogok tudni leállni, de csak a szája íze, a kezei, vagyis inkább csak ő járt az eszemben. Életemben nem volt részem ilyen intenzív szexben, de nem panaszkodom.

Az egyetlen bökkenő, hogy a bátyám szó szerint kinyír, ha megtudja, hogy összefeküdtem a legjobb haverjával...

Óvatosan emeltem le a fejemet Nathan mellkasáról, nehogy felkeljen. A tervem az volt, hogy megszökök. Viszont most kapcsoltam, hogy gőzöm sincs kinek a házában vagyok. Rohadt jó!
Visszanéztem Nathanre. Ruha nélkül ( úgy mint én) feküdt, és mélyen aludt. Egy kicsit elidőztem rajta. Sosem nézhettem meg Nathant igazán így most bepótoltam. Barna haj, csoki barna szemek, éles állkapocs. A mellkasáról és a hasizmairól ne is beszéljünk... sosem vonzódhattam hozzá, inkább úgy mondom nem vonzódhattam hozzá. Sosem nézhettem meg magamnak igazán, de a tegnapiak után... totál felkavart.
Ryan sosem kezelt engemet így. Sem az ágyban, sem a hétköznapokban. Az igazság az, hogy nincs választásom. Nathan mindig is tiltott lesz nekem. Mindig. Na meg persze neki ez ugyanolyan volt, mint a többi. Szexelt, de aztán úgyis túllép rajta. Hiszen sosincs kapcsolata. Velem meg pláne.

Most eszméltem, milyen elvetemült baromságokon járt az eszem. Muszály volt másra gondolnom.

Éppen összeakartam szedni a gondolataimat, amikor Nate megfordult, és hátulról ölelt át. Az erekcióját azonnal megéreztem a fenekemben, de tudtam, hogy semmi köze hozzám, hiszen férfi, és reggelente ez teljesen normális, de mégis ez a közelség egy kissé megrémített.

-Mmm.- mormolt valamit Nate amiből azt vettem ki, hogy éppen ébredezik. Remek. Csakhogy ahelyett, hogy valami ésszerű indokon kattogtam volna sokkal inkább a mellkas része terelte el a figyelmem így semmi indokom nem volt.

-Jó reggelt.- jegyeztem meg halkan, miközben elhúzódtam. Muszály volt, mert ilyen közelségbe képtelen voltam nem elveszteni a fejemet.

-Jó reggelt, szöszi.- ez a becenév... nem ellenkeztem. Már tökre megszerettem, de ezt persze hangosan sosem vallanám be.

Gyors mozdulattal az egyik takarót magamra húztam, és elkezdtem körbenézni a ruháimért. Megpillantottam a ruhámat, ami az ágy szélén lógott. A bugyim? Fogalmam sincs...Oké, hogyan is szeretnék oda eljutni anélkül, hogy pucérkodnék. Persze, nem mintha nem látott volna múlt éjjel, de akkor is.

-Csak úgy mondom, amit tettünk nem volt helyes... muszály tartanunk a szánkat. Josh miatt...- néztem Natere, aki bólintott a kérésemre, majd folytattam.- ugyanakkor. Amint innen a szobából kilépek, a tegnapiak meg sem történtek. Vetted?

-Vettem.- szólalt meg Nathan azon a hangon, amit a reggeli hangjának nevezhettem. Egyébként rohadt dögös volt, de ez csak mellékes. Koncentrálj, Daph! Most szeretnéd az egészet elfelejteni!

Megfogtam az egyik takarót, és magam köré tekertem, és elindultam. Lepattantam az ágyról, és elindultam a fürdő felé.

-Ugyan már. A tegnapiak után azt is megjegyeztem hol van anyajegyed, Daph...- Nate szavai elektromosan átfutották a bőrömet.- Ne szégyenlősködj előttem.

-Köszi, de én inkább a fürdőt választom.- még a fürdőből is hallottam Nate horkantását.
Sikeresen felvettem a ruhámat (bugyi nélkül persze), és kimentem, ahol Nate még mindig az ágyban ült.

-Ez a ruha még mindig rohadt dögös...- mondta majdnem suttogva Nate.

-Nate!- emeltem fel a hangom.

-Mi van?- kérdezte pajkosan.

-Nem. Nincs még egy ilyen megjegyzés. Rendben?- kérdeztem.

-Rendben.-válaszolta.

Már éppen nyitottam az ajtót, hogy végleg mögöttem hagyjam ezt az estét, amikor Nathan megköszörülte a torkát. Visszafordultam, és az mutatóujján a fekete, csipkés bugyim volt. Játékos mosoly ült ki az arcára. Baszki!

-Ez nem kell?- kérdezte pontosan a szemembe nézve. Persze kellett, de nem adhattam meg neki ezt az örömöt. Főleg nem, hogy mennyire élvezte, hogy ő dominál. Az a gonosz mosolya...

-Rakd csak a gyűjteményedbe.- mondtam, és kisétáltam a szobából.

Fogalmam sem volt, hogy a ház melyik pontján nem vagyok, amíg meg nem hallottam Hayle hangját. De ő mit keres itt? Igazából rögtön gondoltam, hogy ugyanazt, mint én. De ő még úgyis jobb helyzetbe van...

Ahogy befordultam a hang irányába szembetaláltam magamat a konyhával. Ott ült Hayle, két srác és... Josh??

-Daph!- ugrott fel Hayle, amint meglátott engem. -Várjunk. Ugye nem...- megjelent a száján egy huncut mosoly. Most mit mondjak???

-Te frankón szexeltél?- vágta hozzám a szavak Josh. Ha tudná kivel...

-Kérdezhetném én is ugyanezt!- mondtam elfogadva egy bögre kávét, majd leültem én is.

-Igaz is... mindegy. Csak ne avass bele a részletekbe.

-Viszont én minden részletet tudni szeretnék!- szólalt meg Hayle rám nézve.

-A lányok még ezt is megbeszélik?- kérdezte az egyik srác, akit Jalennek hívnak, mint megtudtam. Erre mi csak bólogattunk.

Mondani akartam valamit, de Nate lépett mellénk a tegnapi nadrágjába, felső nélkül. Azok a hasizmok... nem tudtam másra nézni, vagy gondolni. Hiszen múlt éjjel még csak én értem a mellkasához, és úgy kb. Mindenéhez hozzá.... De persze nagyon is élveztem.

-Haver!- szólt rá Josh, amint meglátta.

-Mi van? Nem volt kedvem megkeresni a pólómat.- szólt teljesen nyugodt hangszínen.

-De akkor is. Itt van a húgom is. Biztosan nem akarna pucéran látni.- Josh mondatára megakadt a kávé a torkomon. Hayle rávágott egyet a hátamra, ami segített, de engem Nathan nézése, illetve szemei hoztak teljesen zavarba. Mindig le kell magamat égetnem?...

-Minden oké?- kérdezte Jalen.

-Persze csak... ez a kávé szar...- hazudtam, mert nem tudtam mit kitalálni.- Bocsi.- tettem hozzá kedvesen. Ezen a ponton egészen biztos, hogy utált.

-Ohh...- ennyi volt a válasza.

Majd elkövettem életem legeslegnagyobb hibáját... belenéztem Hayle szemébe. Amint találkozott a tekintetünk attól a perctől tudta, hogy mi történt az éjjel. A szája elé emelte a kezét, hogy ne lássuk a sokkot az arcán, persze addig a többi fiú tovább beszélgetett. Hayle szemei kötöttem és Nathan között cikáztak. Tudta. Bassza meg!

-Ugye nem!?- olvastam le a szájáról ezt a mondatot. A rohadt életbe. Miért én???

Csak megvontam a vállam, és próbáltam kerülni a szemkontaktust, hiszen tudtam, hogy tudja. És a legnagyobb baj, hogy fogalmam sincs mit éreztem. Vajon tényleg túl tudunk ezen jutni? Mi fog ez után történni? Hogyan fogunk együtt lakni? És a legfontosabb...

Nate vajon, hogy érez?...