Utálom, hogy akarlak...

XVII.

~Nathan~

Kimondtam.
Furcsa érzés, de nem vonnám vissza. Nem várom el Daphenetől, hogy viszonozza, mert igazából én sem tudok mit kezdeni az érzéssel. De a tény, hogy Daph találhat mást, ölelhet, csókolhat, szerethet.... Teljesen kikészít. Sosem tetszett érzelmileg senki, szerelmileg meg pláne, de Daph... ő teljesen más. Egész kiskoromban szó szerint vele nőttem fel. Láttam minden oldalát, és igaz idő kellett, de rájöttem, hogy beleszerettem az összesbe...
Lehet rohadt nyálas baromnak fog mindenki tartani, de én sem így terveztem. Egyáltalán nem. A tudat viszont, hogy fogalmam sincs ő mit érez teljesen megőrjít. Ugyanis akarom, hogy akarjon. Akarom, hogy ugyan azt érezze, amit én, amikor meghallom a nevét, vagy meglátom őt... akarom, hogy ugyan az a bizsergés járja át a testét, mint, ami az enyémet is...

Igéző szemeivel tekintett rám. Nem ijedt volt, hanem inkább meglepett. Mintha egy váratlan hírt közöltek volna vele, persze ez így is történt. Még mindig az ajtónak voltam tamaszkodva, az ajtónak pedig háttal volt Daph dőlve. Kinyitotta ajkait, de vissza is csukta. Úgy éreztem nem találta a megfelelő szavakat. Lágyan nyúlt a még mindig csupasz mellkasomhoz, és érezte milyen gyorsan ver a szívem. Tapintása perzselte a mellkasomat, éreztem, ahogyan apró kezével lágyan simítja a bőrfelületet. Ám a szívverésem nem lassult. Felpillantott rám, és kérdő pillantást vetett.

- Nem lehet, hogy...- próbálta befejezni, de én beleszóltam.

- Ez csakis miattad van, szöszi. - egy percre meghökkent, de aztán azzal az imádnivaló mosolyával nézett rám.

- Tudod... sokáig tagadtam... oké, most nagyon nyálas vagyok... - fél mosollyal néztem rá, majd megráztam a fejem. Kicsit össze volt zavarodva a sok gondolat miatt, ami a fejében volt, de folytatta. - Tehát... azt sem tudom mit mondjak. Őszintén, amint egyre idősebb lettem úgy éreztem vonzódom hozzád, hogy a testem kíván, de... megnyíltam neked. Amiket neked mondtam arról csakis te tudsz. Furcsa, de mindig úgy gondoltam te majd megértesz. És bár tagadom... viszont... nem igazából nem úgy, de mégis. Illetve... basszus...

Daph szavai egyszerűen olyan kuszán álltak össze. Nem is tudom, de olyan, mintha az érzéseit ő maga sem értené, de mégis el szeretné mondani, és végül valami káosz lesz belőle. Egyáltalán nem értettem ebből a lényeget. Nem értettem mit szeretne ezzel közölni. Ez egy igen volt vagy nem?

- Daph... bocs, de csak még jobban összezavarsz... lassíts... most akkor mi van? - fogtam meg a derekát, és lágyan megszorítottam.

- Én is akarlak!...- vitte fel a hangját indulatosan, de éppen olyan gyorsan vitte is le. Mélyen nézett a szemembe. Persze én sem tudtam megállni, hiszen elvesztem az íriszében. Annyira szép volt. Sosem néztem meg magamnak egy lány úgy. Persze Daph itt is kivétel. Különös nem? Pont azt akarjuk mindig, amit nem kaphatunk meg. Nos... valahogy velünk is így van. Akarjuk egymást, de nem kaphatjuk meg... szerintem fel sem fogtam, hogy mit mondott. Bassza meg hiszen akar!
Úgy éreztem mind a kettőnk szeme felcsillant a reménytől. Mind a ketten ugyan azt éreztük.

- Várjunk, akkor mi most?... - kérdezte, de én válaszként csak megcsókoltam őt. Amint ajkaink megérezték egymást nem nagyon tudtuk magunkat visszafogni. Elején lágyan csókoltam, enyhén vittem csak bele azt a vágyat, amit akkor éreztem.

Amint sokadjára értek össze ajkaink egyre erőteljesebben tapasztottam rá az én számat. Daph viszonozta a szenvedélyt a csókban, miközben kezeim a derekán csúszkáltak enyhén szorítva pár helyen. A szájaink mohó táncot jártak nem lassulva le egy percre sem. Megvártam a megfelelő pillanatot, és nyelvemet enyhén becsúsztattam a szájába. Daph szinte belesóhajtott a csókba, de azonnal ugyan azt a mozdulatsort csinálta meg. Mielőtt nyelveinek megérintették egymást feltérképeztem minden részét Daph szájának. Egyszerűen, hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Megéreztem Daph kezeit ismét a mellkasomon, és újból kirázott a hideg. Persze a lehető legjobb értelemben. Ehhez az érzéshez hozzá tudnék szokni. Hagytam, hogy Daph kezei vándoroljanak a felsőtestemen heves csókjaink közben. Persze közben én is ezt tettem. Amint kezeim elértek a pólója szegélyét alányúltam a vékony anyagnak. Megsimítottam tökéletesen puha hasát majd újra a csókjainkra koncentráltam. Egészen addig voltunk ebben a heves jelenetben, amíg lassan el nem húzódott Daph. Elősször azt hittem csak levegőért állt meg, de éreztem, hogy meg szeretne állni. Lepillantottam rá, és próbáltam megérteni miért állt le. Túl sok voltam? Baszki, mit csesztem el megint?...