Utálom, hogy akarlak...

XXII.

~Daphene~

Tudtam.
Tudtam, hogy egyszer el fog ez jönni, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elfog. Amikor Nathannel elkezdtünk titokban találkozgatni úgy éreztem a fellegekben járok. Egyszerűen minden tökéletes volt. Nathan mindent megtettem értem, amit csak kérhettem. És belement egy kapcsolatba, annak ellenére, hogy leszögezte ő ilyet sosem csinál, illetve szerelmet vallott... Nathan. Az a Nathan, aki levágta kiskoromban a barbiejaim fejét, illetve, aki minden fiút alapiskolában megvert nekem, mert beszóltak. Szerelmet vallott. Most meg? Simán elment. Persze Josh valószínűleg még mindig nagyon dühös, de Baszki akkor is elment! Meg sem kérdezte én mit szeretnék, vagy kettőnknek mi a jó... nem. Ő eldöntötte magában a helyes döntést és azt tette majd. Nem törődve sem velem, sem pedig a kapcsolatunkkal. Bassza meg!

A fejem egy hatalmas káosz volt az elmúlt napokban. Nem bírtam felfogni... nem ment. Egyszerűen a tettek miértjét nem értettem. Itt hagyott engem egyedül szó szerint el sem köszönt majd felszívódik? Csak, mert így történt. Nathant azóta nem látta senki, amióta kisétált ezen az ajtón. Legalábbis Josh szerint. Valami olyat is mondott, hogy majd akar vele beszélni, de engem az érdekelt, hogy Nathan vajon velem akar-e beszélni. Mert nem mindegy...

És azóta a szobámban ülök. Oké, persze suliban voltam, de úgy egyébként minden szabad percemet egyedül töltöm. Felidézem milyen volt, amikor még Nathan karjaiban feküdtem ilyenkor, ahogyan játszott a hajammal és lágy csókokkal hintette a bőrömet... nem. Itt hagyott. Elment. Vissza sem nézett rám. Le sem szar engem!

- Daph! - hallottam meg egy hangot, majd az ajtóhoz kaptam a fejemet, ahol megláttam Josht. Fekete farmert viselt egy világos szürke pólóval, a haha enyhén volt beállítva. Lágyan mosolygott rám, de nekem nem volt erőm a mosolygáshoz.

- Igen? - kérdeztem, de hangom súrolta a beszéd és a suttogás határát. Josh szemei meglágyultak, és belépett a szobámba, majd leült mellém az ágy szélére. Csak felé sandítottam, de kerültem a pillantását.

- Elmondod az egészet? - kérdezte miután már nagyon kínossá vált ez az egész síri csönd. A gyomrom összeszűkült, a kezeim megrándultak. Bármire képes lettem volna csak rólam meg Nathanről beszélni nem. Szó szerint minden egyes másodpercben a bőgés kerülget, dehogy még kezdjem el magyarázni a miérteket is? - Daph én értem, hogy...- nem tudta befejezni mert közbevágtam.

- Nem érted, Josh! - vittem fel a hangokat lendületesen, de olyan gyorsan meg is bántam. Lehajtottam a fejemet és vettem egy nagy levegőt.

- Kérlek, Daph... csak magyarázd el. - kérlelt. A szívem a gyomromban dobolt. Sosem gondoltam, hogy valami lehet ennyire nehéz. Mármint fizikálisan nehéz ez most számomra. Bár tudnám miért kötődöm ilyen gyorsan...

- Egyszer Nathan úgy jött haza, hogy össze volt verve a képe az apja miatt, mert... gondolom tudod. És aznap, amikor segítettem neki kitisztítani a sebeket, akkor... - vettem egy mely levegőt majd a bátyám szemébe néztem. - Megcsókoltam... - a szó éles volt, amint elhagyta a számat. Ez volt az első fizikális érintés köztünk, ami ilyen intim volt.

- Aznap azt mondtátok... - kezdett bele Josh, de félbeszakítottam. Látom kezd emlékezni...

- Hazudtunk. - mondtam ki minden erőmmel arra koncentrálva, hogy ne a bátyám előtt omoljak össze. A szeme átveréstől volt szomorú, és ezt mind magamnak köszönhetem. Ha aznap nem csókolom meg Nathant talán...

- Tovább? - kérdezte, hangja rideg volt, ahogyan a kezeit próbálta ellazítani. Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy rendesen vissza kellett gondolnom arra, mikor mi történt. Aztán beugrott a buli... - Mikor feküdtetek le elősször? - kérdezte még mindig ridegen meredt a képekkel teli falamra. Ha ezt most elmondom... tök mindegy. Úgyis megtudja valahonnan, nem mindegy?

- Nate szülinapi buliján... - bukott ki belőlem. Láttam Josh arcát, hogy megrendült, de próbálta mutatni, hogy ez semmit nem vált ki belőle. Nagyon is ismerem, és tudom, hogy csalódott bennünk, sosem gondolta volna, de azt is tudom, hogy most azt fogja mutatni, hogy ez nem is érinti meg pedig nagyon is. És idő közben miközben csend volt akaratlanul is Natere gondoltam. Minden egyes pillanatot, amire visszaemlékszem egy hasadással csattan az elmémbe, és rohadtul nem tetszik. Annyi érzelmet vált ki belőlem.. basszus...

- Daph. - szólított meg Josh, amikor felnéztem rá egy könnycsepp buggyant ki a szememből, de ekkor már úgy éreztem ez túl sok számomra. A szívem elszűkült, a kezeim megremegtek és csak az ürességet éreztem... Nate ürességet...

- Úgy sajnálom... - mondtam rettenetesen halkan, de annál több érzelemmel. Még egy könnycsepp.

- Daph hé semmi baj... - hallottam Josh hangját, de ez már rajtam nem segített. Elbőgtem magamat a bátyám előtt... szó szerint. Basszus! Josh egy szoros ölelésbe húzott miközben a hátamat simogatta. A halk felzokogásaim töltötték be a szoba ürességét. Pont ezért nem szerettem volna beszélni erről, mert tudom milyen hatást vált ki belőlem és... utálom. Ugyanakkor sokszor sírtam azóta, hogy Nate elment, de... egyik alkalommal sem ennyire.

- Semmi baj... minden oké, én nem haragszom. - nyugtatott Josh miközben próbáltam összeszedni magamat, de csaknem sikerült. Ugyanúgy zokogtam, mint azelőtt. Nem azért, mert elment. Mert ez az ő döntése nem tudom befolyásolni, de az.... Hogy úgy ment el. Az sokkal jobban szíven szúrt.

- Josh mi nem direkt csináltuk tényleg ez... - elcsuklott a hangom. Erősebben kapaszkodtam a bátyám vállaiba miközben próbáltam egy normális mondatot összerakni kisebb vagy éppen nagyobb sikerekkel. - tényleg szerelem volt... - mondtam ki a szavakat, amik legjobban szúrták agyon a szívemet.

Fogalmam sincs mennyi ideig sírtam Josh karjaiban, de azt vettem észre, hogy kezdek megnyugodni egy kicsit. A szívem még mindig nagyon kalapált, de kezdtem rendesen venni levegőt, és képes lettem elhúzódni. Gyorsan a szememhez kaptam, és amennyire tudtam próbáltam megtörölni a szemeimet. A szempillaspirál lefolyt a szemeim alá, és enyhén csípte a szemeimet, de nem igazán tudtam erre a fájdalomra figyelni.

- Jobban vagy? - kérdezte Josh a szemeimbe nézve. Szerintem pontosan tudja az előbb történtek miatt, de azért éreztem, hogy aggódik.

- Ja, jobban... - mondtam lassan, mert attól féltem megint elkap a zokogás. Lágyan néztem fel Joshra, de tudtam, hogy ténylegesen aggódik értem. - Josh jól vagyok csak... - na igen. Azt mondjak úgy ne kezdj bele semmibe, ha nem tudod mit akarsz mondani, vagy pedig nem tudod, hogy akarod mondani. Én jelen pillanatban fogalmam sincs, hogyan szeretném ezt elmondani...

- Csak? - kérdezett vissza. De én még mindig nem tudtam kibökni rendesen...nagy levegő!

- Csak azt gondoltam minden után... hogy ő talán... Baszki igazából csak azt, hogy én is jelentek valamit neki...- mondtam küszködve a könnyeimmel, mert úgy érzem ma magam, mint valami kislány, de baszok rá, mert rohadtul hiányzik...

- Daph egész végig járt veled titokban, annak ellenére, hogy állítólag utál. Szerelmet vallott, hazudsz nekem. Sosem volt barátnője úgy igazán, csak kavart csajokkal, de veled mégis együtt volt mégha titokban is. Szerintem ez nem úgy hangzik, mint, akinek nem jelentesz semmit... - mondta Josh.

- Oké, de akkor is elment... - mondtam a bátyámra nézve, ő pedig ugyanolyan empátiával nézett vissza rám.

- Tudom...

Sziasztok!
Nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy nem volt múlthéten rész, se családi okok miatt nem volt időm sajnos. Remélem mindenki megérti, és most itt is van az új rész. Ha tetszik valamilyen visszajelzésnek nagyon örülnék, de már annak is, hogy valaki most is itt van. Nagyon köszönöm mindenkinek!
Jó olvasást!🤍