Utálom, hogy akarlak...

XVIII

~Daphene~

Nagy mosollyal az arcomon siettem fel a lakásomba. Amióta Nathannel elkezdtük a mi "titkos kapcsolatunkat" még szerintem nem voltam ilyen boldog. Persze nagyon sokszor feszengek, mert tudom, hogy Joshal szemben ez nem helyes... viszont még tényleg nem voltam ennyire boldog. Amióta elkezdtük Nathan teljesen új oldalát ismerhettem meg. Sokszor átszökött a szobámba éjjelente, elhalmozott csókokkal, együtt zuhanyoztunk, együtt sütöttünk... persze ezek mind olyan dolgok voltak, amit csak bent a lakásban hajthattunk végre, és a lakásban is, csak akkor, amikor Josh nem volt itthon. De persze mindannyian tudtuk, hogy ez ezzel jár, így nem panaszkodom. Persze sokszor felmerült bennem, hogy örökké mégsem csinálhatjuk ezt, hiszen egyszer meg kell tudnia mindenkinek, de úgy vagyok vele, hogy amíg tudom tolom ezt a részét, és kiélvezem, amíg csak tudom.

A mai nap viszont még jobban izgultam, mint szoktam. Ez azért volt, mert Natetel el fogunk menni az első randinkre, ami nem az ágyban lesz egy film maraton közben. Mert ugye ez volt a legbiztonságosabb megoldás eddig, de mind a ketten többet szeretnénk így azt mondta én készüljek el, és a többit pedig bízzam rá.

Amint beértem a szobámba levetettem az aktuális ruhámat, és beálltam a zuhany alá. A szokásos vaníliás tusfürdőmet használtam, aminek mennyei illata van, majd szintén vanília illatú samponnal meg is mostam a hajamat. Nőből vagyok, így természetes volt, hogy a szekrények előtt legalább tíz percig álltam, amíg nem gondoltam azt egyik ruhámról sem, hogy ideális. Végül egy fekete combig érő szoknyát választottam, egy melegebb fehér kötött pulcsit vettem fel hozzá, illetve szilonharisnyát, ugyanis a hőmérséklet eléggé lezuhant az elmúlt napokban. Sminket nem igazán raktam, csak egy kis szempillaspirált, pirosítót és szájfényt. A hajamat hagytam, hogy kissé hullámosra száradjon, majd igazából hagytam is úgy. Ahogyan a telefonomra néztem észrevettem, hogy már csak tíz percen van, így gyorsan kimentem a szobámból, és elkezdtem megkeresni a tökéletes cipőmet a ruhához. Végül egy bakancs mellett döntöttem, ami szerintem pont passzolt az egész szetthez. Éppen a kabátomért nyúltam, amikor meghallottam valakit.

- Hova, hova, húgi? - a vér is belém fagyott Josh hangja hallatán. Úgy volt, hogy most edzeni ment... basszus. Nem volt b tervem. Lassan megfordultam, és mostmár teljes alakban láthattam Josht. Megköszörültem a torkomat.

- Szia, nem úgy volt, hogy edzeni mész? - kérdeztem óvatosan, ugyanis eddig nem látom, hogy gyanakodna.

- De, épp most indulok. - mondta, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Persze ez is, csak nem az én szemszögemből.

- Ja, mi meg Haylevel eldöntöttük, hogy beülünk egyet kávézni...- egyszerűen csak imádkoztam, hogy beváljon, de...

- Klassz, menjünk együtt. - Baszki, Baszki, Baszki... Nate 100%, hogy már lent vár. Ha meglát engem vele Josh... te jó ég.

- Oke...- ennyit tudtam csak kibökni.

Miközben sétáltunk lefelé remegett a kezem. Nem akarok lebukni, de valószínűleg az lesz belőle. Egyetlen dolog menthet meg, ami az lenne, hogy Nate késik. Mert, ha tényleg késne, akkor legalább mondhatnám, hogy gyalog megyek, de így... Joshra nézve azt vettem észre, hogy egyáltalán nem gyanakszik, tehát ez legalább egy jó jel. Az utolsó lépcsőfokoknál már hevesen vert a szívem. Nem tudtam mi fog történni, de, ha őszintének kell lennem, lehet nem is akartam...

Persze, hogy nem volt szerencsém. Ahogyan kiléptünk az épületből megpillantottuk Nathant, ahogyan a kocsijának dőlve nyilvánvalóan vár valakire. Na te jó ég...