Nagyapám Birtoka ··· (Befejezett Történet)

4. fejezet

Samantha napja írással telt, ki sem mozdult egész nap.
Azon kapta magát, hogy vágyik a férfira és egyre azon gondolkodott, hogy vajon ma este is meglátogatja-e őt. Emiatt este idegesen bújt ágyba tele izgalommal.

Samantha csalódottan ébredt reggel, ugyanis Rashid nem látogatta meg a múlt éjszaka. Hangos szóváltásokat hallott odakintről, ami megzavarta a búslakodásban.
Mivel meghallotta egy ismerős nő hangját is, ezért gyorsan kiment megnézni mi történhetett.
Safiyah dallamosan hangzó gyönyörű kiejtéssel beszélte az arab nyelvet, Samantha csak állt ott és próbált kivenni néhány szót a beszédből, csupán a „sejk" szó volt, amit felismert.
Két középkorú férfival veszekedett, úgy tűnt egyre inkább elmérgesedik a helyzet, ezért Sam közbe akart lépni.

– Kérem, nyugodjanak meg. Safiyah minden rendben? – fordult az asszonyhoz, akinek az arca azonnal megváltozott, amikor a lányra nézett.

Ugyanaz a szeretetteljes kifejezés jelent meg rajta, mint első találkozásukkor.

– Sajnos nincsen minden rendben, drágám. De ne aggódj, a nap itt mindig süt, történjék bármi – szólt nagy bölcsen és a lányt az árnyékba vezette.

– Elmondja mi történt?

– Ugyan kislányom, tegeződjünk, nagyapád mindig kedvesen bánt velünk és tiszteltük őt, miképp ő is tisztelt minket.

Samanthát meghatották a szavai.

– Köszönöm Safiyah. Tehát elmondod mi történt? – kérdezte újra, remélve, hogy megtudja mi volt ez az előbbi.

– Persze kicsikém, elmondom. Az a hír járja, hogy a sejk visszautasította a házassági ajánlatot.

Samantha értetlenül pislogott, ezért Safiyah folytatta:

– Az uraság édesanyja kiválasztotta a feleséget, mint ahogy az szokás az arab kultúrában. Most nagy a felbojdulás a családban. Ez kihat a népre is. Sok családban még ma is beleszólnak a szülők a házasságba és maguk választják ki a gyermekük számára a társat. Én a sejk mellett állok. Szerintem már réges régen le kellett volna vetkőzni ezt az esztelenséget, ami előírja, hogy parancsra házasodjanak az emberek. Ez a két férfi itt, Jamal és Khalid viszont nem így gondolták. Szerintük a sejknek igenis engedelmeskednie kellene az édesanyjának. A sejknek hála, egyre több fiatal fog ellent mondani. Khalid fia is kijelentette ma reggel, hogy nem arab lányt fog elvenni. Ez volt a vita tárgya aranyoskám. Érted? – nézett megvetően a két említett férfi felé, akik bosszús képpel, de eloldalogtak.

Samanthát ez a téma egyébként is megrendítette. Kényszerházasság. Mélyen felkavaró volt számára.

– Értem, Safiyah. Ez borzasztóan hangzik. Te ismered a sejket személyesen?

– Hát persze, hogy ismerem. Mind ismerjük és szeretjük őt. Sokat tett már eddig is a népért, noha fiatal még, de bölcs és igazságos uralkodó. Előre tekint. Igyekszik a régi elavult dolgokat megreformálni, kisebb nagyobb sikerrel. Az, hogy elutasította a kényszerházasságot, a szememben megint nagyot nőtt. Persze nem mindenki gondolkodik így, de ez legyen az ő bajuk, nemde?

– Bizonyára igazad van, Safiyah.

– Azért jöttem kedveském, hogy elhívjalak reggelizni hozzánk, csak meghallottam ezt a két ütődöttet és nem bírtam szó nélkül hagyni.

– Nagyon köszönöm, elfogadom a meghívást, kérlek gyere be míg elkészülök.

Safiyah követte őt a házba és leült egy párnára míg várakozott.
A haját összefonta és egy kényelmes sötétzöld nadrágba bújt, hozzá illő olajzöld hosszú ujjú inggel, odalibbent Safiyah elé és kikérte a véleményét.