Nagyapám Birtoka ··· (Befejezett Történet)

10. fejezet

A rendőrfőkapitány azonnal átértékelte a helyzetet:

– Éjfélig maradt néhány óránk. Azonnal indulnunk kell, hogy felkutassuk a pontos helyszínt – jelentette ki.

Rashid tekintete megkeményedett.

– Induljunk – parancsolta.

A rendőrfőkapitány nem tétovázott, gyors léptekkel megindult a kijárat felé, a rendőri egységek már készenlétben várakoztak, tudván, hogy az elkövetkező órák döntő fontosságúak lehetnek.

– Fiam, kérlek bízd a rendőrökre, maradj! – kérte Amira asszony kétségbeesetten.

– Anyám, te még mindig nem érted mit jelent számomra, igaz? – suttogta fenyegetőn a férfi.

Amira asszony próbálta visszanyelni a könnyeit, de nem sikerült.
Heves zokogásban tört ki, Rashid odalépett hozzá és röviden átölelte, majd csókot nyomott a homlokára és húga felé fordult.
Hana szorosan átölelte testvérét és a fülébe súgott:

– Hozd haza Samanthát, vigyázz magadra..

Rashid biccentett és megindult a rendőrök után.
Rashid, Nadir, és a rendőrség legjobb emberei összegyűltek, és egy gyors megbeszélés után elindultak az autóikkal a raktárak irányába kelet felé.
A hatalmas raktár területét kerítés ölelte körbe.
Az autókat leállították és összegyülekeztek, a túszmentő csapat tagjai is megérkeztek, táskáikban robbanóanyaggal.

A rendőrfőkapitány, Zakaria megköszörülte a torkát és gyors beszédbe kezdett:

– Uraim, mind tudjuk, hogy miért vagyunk itt. Egy része a csapatainknak itt marad, hogy ne támadhassanak minket hátba. A mentőcsapatok nemsokára beérnek minket, ők itt fognak ránk várni. Vigyázzunk egymásra és hozzuk ki épségben a túszt!

Alighogy elhagyta a száját az utolsó mondat, megpördült, és maga elé kapta fegyverét.
Célra tartotta, a többiek azonnal reagáltak és mind célba vették a közeledő férfit, aki feltartott kézzel, de határozott léptekkel haladt feléjük a raktár konténeri felől.
Rashid arcán verejték folyt végig, megfeszültek izmai és erősen koncentrált a most már csak pár lépésnyire álló férfira.

A férfi enyhén meghajolt és szóra nyílt a szája:

– Uraim, jó estét! Z-5021 az azonosító kódom.

Zakaria rendőrfőnök intett, majd mindenki lassan leeresztette a fegyverét.

– Hallgatunk – fújta ki lassan levegőt a kapitány.

– Uram, sikerült beszélnem Miss Marssal, Qa'lah raktár, huszonkettes konténerben tartják fogva.

– Szép munka – dicsérte a rendőrfőkapitány.

– Hogy van Samantha? Bántották? – lépett közelebb Rashid.

– Nem, uram, a túsz épségben van – jelentette.

Rashid feszülten az órájára pillantott, este tíz óra volt, megfordult a fejében, hogy könnyen szembe találhatják majd magukat azokkal, akik a pénzért indulnak.
Ha felfedezik őket idő előtt az Samantha életébe kerülhet.
A férfi sarkon fordult és eltűnt a konténerek labirintusában.

– Ez még csak az Al-Faraj raktár területe, ezután következik a Qa'lah, indulás! – szólt a rendőrfőkapitány pár másodperc csend után.

Az éjszakai sötétség takaróként borult rájuk, eltüntetve őket a kíváncsi szemek elől.
A csapat nesztelenül haladt előre, minden lépésük óvatosan megtervezett volt.
A közelgő konfrontáció gondolata feszültséggel töltötte el őket. A környéket gondosan átvizsgálták, figyelve minden árnyékra és neszre.
Rashid ujjai szorosan a fegyvere köré fonódtak, érzékei kiélesedtek, ahogy a közeledő veszélyt kutatták.
Amikor megérkeztek az Al-Faraj és a Qa'lah raktárak csatlakozáshoz, már nem is csodálkozott senki, hogy a kerítésen egy hatalmas lyuk tátong.
A Qa'lah raktár előtt autók sorakoztak, vélhetően a bűnözőké.