Aegis melódiája 18+ BEFEJEZETT

5.SANTON BERGILS ÉS A FENYEGETÉS

Még sokáig izgatottan várakoztam az ablakban, hátha újra felbukkan Nordel karcsú, izmos alakja. Ugyanis erősen megmaradt bennem, mennyire vonzó páncél nélkül, s felbukkant a fejemben a gondolat, miszerint én a férfiakhoz vonzódom. Idáig bele sem gondoltam, hiszen évek óta csak a családom járt a fejemben, azonban így, hogy számunkra némi nyugalmat tervez biztosítani, megnyugodtam. Ezzel időm maradt a töprengésre, s egyre inkább körvonalazódni kezdett bennem ez a furcsa gondolat.

Viszont képtelen voltam eldönteni, vajon ez helyes-e vagy helytelen. Talán valami betegség terméke? Hallani egyet és mást a nemesek között, akik a saját nemüket szeretik, mégis én még sosem találkoztam senki hasonlóval. Majd megkérdezem Nordelt, mit gondol erről. Remélem, nem vet meg érte. Az kétségkívül rettenetesen fájna, mert, ahogy eddig megismertem, ő rendkívül kedves ember.

***

Már egy hete kaptunk folyamatosan az ételt az aranyos gárdistától. Ezeket az alkalmakat mindig beszélgetés követte, emiatt pedig még jobban megkedveltem, mint valaha hittem volna. Azonban ezeket a szép perceket a piacon töltött mindennapok árnyékolták be, ahol folyamatosan éreztették velem, mindössze egy árusnak tartanak.

Mégsem zavart, semmiféle elvárást nem támasztottam feléjük, én egy senki vagyok a számukra. Ahogyan irántuk én kölcsönösen éreztem efféle közömbösséget. Viszont a világ limitált számú emberrel rendelkezett, akik képesek bármikor érzelmeket kiváltani belőlem. Most már ehhez a körhöz kezdett el tartozni Estelok tábornok fia is, de ő a pozitív értelemben. Ellenben, a negatív oldalon úgyszintén felbukkant valaki, aki igen unszimpatikusnak hatott.

Santon Bergils pedig éppen az én irányomba tartott, s hamar rájöttem, lehetetlenség lesz elkerülni. Így nem ellenkeztem, csak pár bátorító lélegzetet vettem, majd lelkileg felkészültem a találkozásra. Az őszülő, de amúgy fekete hajú férfi engem célzott be. Féltem.

– Szép napot, fiú! – köszönt pajkos hangon, viszont engem kirázott tőle a hideg.

– Szép napot, uram. Mit szeretne vásárolni? Érdeklődik valami iránt?

– Igen, irántad érdeklődöm.

– Már mondtam, ami nem eladó, annak nincs értéke, sem módja a megvásárlásának – jelentettem ki kissé határozottabban, gondolván, mindössze ezt a játékot tervezi űzni, azonban arcára kárörvendő mosoly költözött.

– Azt ajánlom, fontold meg!

– Miért is?

– Mert a családod biztosan nem örülne neki, ha a fejüket vennék. Esetleg a kishúgod... Alesha, igaz?

– I-igen?

– Ha addig éhezne, míg bele nem hal. Talán az otthonuk is gyorsan elvesztenék – tette két ujját az ajkához, mintha éppen megfontolná ezeket a körülményeket.

A testemben megfagyott tőle a vér, eszembe jutottak Nordel szavai a férfira vonatkozóan: túl nagy befolyása van ahhoz, hogy megállítsd a céljai elérésében. Ez a figyelmeztetés pedig ott hordozta magában a lehetőséget, miszerint ténylegesen képes lenne hasonlót megtenni a családtagjaimmal.

Egyből csendesebb lettem, vártam, vajon mit mond még, de Santon határozottan hallgatott. A csend olyannyira hosszúra nyúlt, hogy végül én köhintettem egyet-egyet kínomban, miközben eltöprengtem rajta, mégis mi a fene előnyöm származna egy ilyen üzletből. Vagyis, a fő kérdés, kínál-e valamit ezért.

– És mit ad, ha a magáé leszek? – kérdeztem bizonytalanul, összeszorult torokkal. – Egyáltalán mit ért azalatt, hogy megvenne engem? Minek kellenék?