Aegis melódiája 18+ BEFEJEZETT

9.TANÍTOTT ÉS TUDATLAN +18

Nordel Cloel és Flanner társaságában figyelt engem. Sikerült kicsit elvonulnunk, már a pihenőm utolsó napját töltöttem. Legbelül rettegéssel töltött el Santon Bergils alakja, bármikor, mikor megláttam a folyosókon, esetleg röviden hozzám szólt egy-egy szót. Kísértettek a pár nappal ezelőtti események.

Kicsit úgy éreztem, mintha nem lennék önmagam, valahogyan a világom mindenestül a feje tetejére állt. Amit eddig ismertem, az rettenetes erővel húzott magához. Látni akartam őket: a családtagjaim. Reméltem, tegnaptól jólétben tengetik a mindennapjaikat, míg szeretettel gondolnak rám. Vagy talán elfeledtek...

A szívem sajgott a honvágytól, vissza akartam térni a szegényes putrinkba, dolgozni órákon át a piacon, mogorva emberekkel találkozni, a falakon túlra merészkedni és felfutni a dombra. Azonban egyiket sem tehettem meg, ez pedig teljes letargiával töltött el.

– Figyelj, Sadler, fontos dologról kell most beszélnünk! – szólalt meg Nordel, mire egyből elmerültem az égkék szempárban.

– Mi-miről?

– Lassan véget ér a mai nap, persze közel sem pihentél még eleget, de Cloelnek már van némi tapasztalata ezzel a helyzettel, ezért szeretném, ha meghallgatnád.

– Rendben, igyekszem figyelni!

– Akkor jó.

– Szóval, az a lényeg, hogy Santon egy durva ember, ha kanos. Viszont visszafoghatod, amennyiben időben kielégíted a vágyait.

– Most azt mondod... nekem...

– Neked be kell hódolnod neki – mondta Nordel. Könnyek gyűltek a szemembe attól, amit mondott.

– Nem akarok... én, nem, nem akarok!

– Sadler, nézz rám! Ne aggódj, vigyázok rád! Igaz, elsőre nem tudtalak megvédeni, viszont mindent meg fogok tenni azért, hogy neked igazán jó legyen. Ehhez pedig muszáj követned a tanácsait.

Egy forró tenyér simult az arcomra, ami végigcirógatta az állam, majd rögtön a kedvenc gárdistám ölelő karja tartott. Az elmúlt két napban is ezt művelte, mikor elkeseredtem, magához vont, simogatott, a saját módján nyugtatott meg. Tudtam, sosem ártana nekem. Hisz minden erejével igyekezett kizökkenteni ebből a szörnyű, depressziós állapotból, amit az utóbbi időben átéltem.

– Sosem lesz igazán jó, amíg itt vagyok – motyogtam a barna fürtökkel rendelkező fülébe.

– Mégis ki kéne hozni belőle a maximumot.

– Igazad van, megpróbálom összekaparni magam.

– Maradhatsz, ha szeretnél, nem engedlek el, amíg te nem döntesz úgy – közölte lágyan csengő hangján. Szinte éreztem, hogy a fejemben szóló dallam kissé megerősödik, a szívem pedig hálásat dobban.

– Valószínűleg már kicsit unalmasnak tartod, de köszönöm.

– Sosem unnám meg. – Erre a kijelentésére elmosolyodtam, úgy éreztem, minden rendben lesz.

***

– Emlékezz, Sadler, amit megbeszéltünk! – lelkesített Cloel, akivel éppen Santon ajtaja előtt álltunk pár méterre. Hívatott engem. – Ha a szádba veszed a farkát, értékelni fogja, ha te magad ülsz rá, és lovagolod meg, szintén!

– Re-rendben... igyekezni fogok, azt hiszem.

Reménykedtem benne, tényleg elég ennyit tennem, és megmenekülhetek a további megaláztatások elől. Habár még mindig képtelen voltam felfogni, miként fogok én efféle dolgokat véghez vinni, mégis reménykedtem benne, lesz hozzá elég lélekjelenlétem.