Aegis melódiája 18+ BEFEJEZETT

11.VÁGYOTT ÉS MEGHIÚSULT

Nordel hazugságától kissé bántottan, de elgondolkodtam rajta, vajon mennyire mondható sikeresnek az este. Lényegében arra jutottam, habár mocskosnak éreztem magam tőle, az engem fenyegető férfi kielégültnek tűnt. Még idejekorán el is engedett. Mégis bennem újra meg újra feltört a gondolat, miszerint a gárdista barátjának igaza volt. Igaz, csak az ifjabb Vardricket idegelte, de nem állított valótlant.

– Azt hiszem, minden rendben ment.

– Pontosan mi történt? – érdeklődött lágy hangján, míg én mélyen az égkék szempárba néztem.

Ez az a kérdés, amit nem akartam hallani. Valahogyan féltem mesélni neki, mert tudtam, milyen reakcióval lesz. És saját magam is ismertem annyira, hogy tisztában legyek a ténnyel, nem fogom megkapni tőle azt, amire igazán vágyom. Nordel nem tervez megcsókolni, s nem vall majd nekem szerelmet. Ő már elvesztette ezt a valakit, míg én épphogy megtaláltam, de máris le kell mondanom róla.

– Csókolóztam vele...

– Ennyi?

– Nem, utána a számba vettem... addig, amíg ő... – motyogtam zavartan. – Sajnálom, annyira szégyellem magam...

– Nincs miért. Ha valakinek joga van beszélnie erről, az te vagy. Ezután?

– Nem történt semmi, elengedett.

– Akkor jó – fújta ki a levegőt, a tekintete pedig máshogy kezdett csillogni. – Köszönöm, hogy elmondtad – válaszolta. A kezem a tenyerébe vette, és biztatón megszorította.

Hálásan húzódtam hozzá közelebb, míg a gárdista leheletét az arcomon éreztem. Addig jobb tenyere a nyakamhoz vándorolt, majd az állam kitámasztotta, az ajka elnyílt egymástól. Úgy éreztem, mintha egy mesébe kerültem volna, mivel rájöttem, vággyal teli a pillantása.

Ahogy egyre megközelítette a szám, a tüdőmben rekedt a levegő, behunytam a szemem, mégsem forrtunk össze csókban. Lassan felnéztem rá, lihegett, míg simának tűnő bőrén két könnycsepp kezdett versenybe egymással. Nem engedett el, mindvégig fogott, nem tudtam, mit tehetnék, csak a kifejezéseit lestem.

Ethanre gondolt? Talán őt látta meg bennem egy pillanatra, ezért csábult el, különben nem értem, miért tenne ilyet. Mégis vágytam arra a csókra, akartam. De nem szüntettem meg az ajkunk közti távolságot. Ehelyett a homlokom az övének döntöttem, amitől megmerevedett.

Ezután zihálva maradtunk úgy egy ideig, miután pedig elváltunk, elmélyedtünk egymás íriszében. A térdemre helyezkedtem, s magamhoz öleltem. Bármit is gondolt, át szerettem volna adni neki azt az érzést, amit ő szokott minden érintéssel. Fejét a vállamra hajtotta, az övé erősen rázkódott.

Kezem a hátára simítottam, szipogva tartottam a teljesen összeomlott férfit. A testéből áramlott a forróság, míg a szeméből potyogó könnycseppek eláztatták a felsőt, amit az itt eltöltött első napom végén kaptam. Ezer meg egy szó volt az ajkamon, mégis végül a legártatlanabb szökött ki közüle.

– Itt vagyok. Itt vagyok, ahogy te vagy itt nekem, mióta megismerkedtünk. Igaz, fele annyi erővel sem rendelkezem, mint te és megvédeni sem tudnálak, viszont minden erőmmel azon leszek, hogy megvigasztaljalak az ilyen napokon.

– Sadler... – rebegte elcsukló hangon, miközben szorosabbra vonta az ölelést. – Sadler, én... nem sikerül... ellen... de muszáj... – hüppögte, s hiába próbáltam kivenni a szavait, nem sikerült, mindössze néhány bontakozott ki előttem tisztán.

– Minden rendben, vigyázok rád. Tudom, mennyire hiányzik neked Ethan.

– Hogy mi?