A Víz Szerelme (M.K.ff.)

2.fejezet

Kristóf a medence szélén ült, és csak bámulta a vizet, ami egész életében a legfontosabb dolog volt számára. Kisgyerek kora óta az az álma, hogy profi úszó legyen, azonban hiába a sok érem, az arany és az elismerés, az élete nem éppen olyan irányban alakult ahogyan ő azt gyerekkorában megálmodta.
Semmi sem úgy alakult az életében ahogyan ő akarta. Folyamatos
megkeresések az edzőjétől, a szövetségtől, az újságíróktól, akik mind csak arra kiváncsiak hogy mikor tér vissza az edzéshez. Senkit sem érdekelt, hogy az ő lelkében mi játszódik le, csak a profi úszót látják benne, de a fiatal férfit már nem.
Azt akinek a lelke telle van fájdalommal, és sebekkel. Az élete semmi másról nem szól már csak az edzésről. Folyton mindehol azt látni és hallani hogy cserbenhagyta az edzőt és a szövetséget, ami még nagyobb fájdalmat okozott számára. Azonban arról senki sem beszél hogy őt mennyi ember hagyta cserben amikor szüksége lett volna a segítségre.

-Hé haver. Minden rendben?-Zsombor már egy törölközővel a nyakában ült le mellé, és ugyan úgy a lábát mártotta csak bele a vízbe mint Kristóf.
-Ja, csak kicsit gondolkodtam.
-Hagyd a fenébe. Figyelj Kristóf, tudod hogy rám mindig számíthatsz és nem csak rám. Vannak jó páran akik kiállnak melletted. -tudja hogy a barátjának igaza van, azonban az agya és a szíve között óriási szakadék van, amit nehéz összekötni.
-Aha, tudom.
-Na jó, szerintem mára ennyi elég volt. Egész nap itt vagyunk és te szinte alig jöttél ki a vízből. Tudom hogy nemsokára versenyed lesz, de nem kell előtte ennyire leterhelni magad. Még a saját csúcsodat is megdöntötted ma. Jó leszel hidd el.
Gyere menjünk inkább, hadd használja végre más is az uszodát.-Kristóf nem mondott semmit csak felállt, és minden szó nélkül elindult az öltöző felé. Zsombor tudja hogy ez az időszak számára a legnehezebb, azonban még ő sem tudja sokszor hogy mi játszódik le Kristóf fejében.
Szeretne neki segíteni mindenben amiben tud, de fél közben attól ,hogy ő ehhez kevés lesz majd.

A mai nap még a tegnapitól is rosszabb számára. Ma már nem sikerült azt az időt úsznia mint tegnap, hiába gyakorol folyamatosan.
-Kristóf gyere már ide egy kicsit. -Zsombor ma is vele van, mint kb. majdnem minden alkalommal amikor az uszodába tart.
-Sikerült?-érezte hogy ez most sem jött össze neki, hiába nem mondott még semmit a barátja.
-Az egyéni csúcsod megvolt.
-De nem volt jobb annál. Muszáj újra megcsinálnom.
-Majd mecsinálod. Mi van veled? Olyan mintha nem lennél most itt fejben. Mi történt?-Csak megtámaszkodott a medence szélébén és már vette is le a fejéről az úszósapkát.
-Azt hiszem tegnap majdnem elütöttem valakit.
-Mivan? Elütötted?-Kérdezett vissza a barátja, remélve hogy csak rosszul hallotta.
-Mondom majdnem. Mentem haza és nem figyeltem vagy nem tudom, és csak arra lettem figyelmes hogy kilép az útra. Csoda hogy rá tudtam dudálni előtte. Nem sokon múlt és elütöm.
-Jó kis szalag cím lett volna. Az olimpiai úszó edzés helyett emberek üt el az autójával.-Szinte gyilkos szemekkel nézte a barátját, aki csak tovább nevetett rajta.
-Ne nézz már így. Nem ütötted el, csak majdnem. Akkor meg? Talán történt valami?
-Nem. De akkor is. Muszáj fejben teljesen rendben lennem.
-És az is leszel. Tudod mit. Hagyd egy kicsit az úszást. Legalább csak egy két napra. Hetek óta folyamatosan itt vagy. Többet edzel most mit valaha bármikor. Hidd el, sokkal jobb formában vagy mint két éve voltál. Megengedhetsz magadnak egy pár nap pihenőt.
-Lehet igazad van.
-Micsoda? Jól hallom? Málik Kristóf azt mondja igazam van? Bazdmeg és én ezt nem vettem fel. Hallod, mond újra ezt muszáj megörökítenem.-vette gyorsan elő a telefonját Zsombor és már tartotta is oda a barátjához és aki nevetve ellökte magát a medence falától.
-Na arra várhatsz hogy én ezt elmondom neked újra hogy felvedd.
-Szemét vagy.

Miután Zsombort hazavitte, Kristóf is elindult haza. Fáradtan dörzsölte a szemét, miután megállt egy piros lámpa előtt. Újra lejátszodott benne a tegnapi eset, és annak a tudata hogy kimerült volt, amiből  akár komoly baleset is lehetett volna. Épp kinézett az ablakon, amikor látta hogy az út másik oldalán van egy kávézó ami nyitva volt. Gyorsan megfordult miután a lámpa zöldre váltott, és már parkolt is le az autójával hogy egy kis koffeint vigyen a szervezetébe annak reményében, hogy kicsit felfrissíti az elméjét.
Lehet a fáradságra, vagy a kimerültségre fogni az ő részéről hogy nem vette észre, hogy valaki abban a pillanatban lép ki a kávézóból amikor ő bemenne, azonban nem tudja hogy a vele szemben álló nő, milyen kifogást talál hogy nem látta belépni az ajtón.
-Te?-Csúszott ki a száján amint felnézett és felismerte azt a fiatal nőt, akit tegnap majdnem elütött az uszoda melletti parkolóban.
-Nem haragudjon, nem láttam. -Kezdett Elina egy gyors bocsánatkérésbe, azonban hirtelen elhallgatott amikor a férfi megszólalt.
-Úgy látszik neked az a mániád, hogy  mindenki előtt kilépni.
-Micsoda?
-Tegnap majdnem elütöttelek, ma meg nekem jössz.
-Az te voltál? Hát gratulálok, ekkora paraszttal még életemben nem találkoztam. Majdnem elütöttél, ma nekem jössz és még te vagy felháborodva? -Amint kicsit jobban szemügyre vette Elina a férfit ,azonnal felismerte benne a tegnapi sofőrt. Nem foglalkozva vele tovább ,csak lehajolt hogy felvegye a tálca süteményt ami a földön landolt.
Kristóf meg szólalni sem tudott az előbbi után. A szívét kezdte elárasztani a büntudat, amint észre vette hogy az ismeretlen nő mit csinál a földön gugolva.
-Várj segítek.-Hajolt le hozzá, a nő azonban gyorsan volt nála és már állt is fel, hogy a kukába dobja a tálca tartalmát.
-Kössz nem kell.-Szólt még hozzá újra, de már indult is ki a kávézóból.
-Várj. Ne haragudj nem akartalak letámadni. Sajnálom hogy összeütköztünk és hát azokat is.-Mutatott a kuka felé, amikben a nemrég vásárólt sütemények voltak.
-Oké. Semmi baj. Én is sajnálom hogy neked mentem. Figyelhettem volna jobban is.
-És ha kiegyeznénk abban hogy mind a ketten hibásak vagyunk?-a nő mintha egy pillanatig gondolkodott volna azon hogy mit mondjon.
-Rendben. Ebben igazad van.
-Oké, esetleg meghívhatlak egy sütire? Ha már miattam a kukában landolt az összes.-fogalma sincs miért kérdezte meg. Talán csak rosszul esett neki ami történt és így próbálja az így is zavargó lelkét kicsit lenyugtatni.
-Erre semmi szükség, de köszönöm. Úgy is már mennek kell. Hát remélem legközelebb ha össze futunk akkor kicsit jobban figyelünk majd.
-Hát ezt én is remélem. -Az ajtóban állva nézte ahogyan az ismeretlen nő egy kis mosoly után kilép a kávézóból, ezzel egyedül hagyva a kusza gondolataival.