Enemies To Lovers (TaeKook)

part 13.

Jungkook pov

Arra ébredtem az éjjszaka közepén hogy valami a földre esett és Tae nem volt mellettem mikor megláttam Baeket és markai közt az én kis Taehyungomat eléggé felment bennem a pumpa. Mint amikor az izzó parázsra rádobsz egy papírgalacsint és az lángralobban na én is pontosan így voltam. Ahogy megláttam még a fegyvert is a kezében egyszerre voltam dühös és féltem is. Dühös voltam mert Baek olyat kér ami nincs is ráadásul egy olyan ember életével és testi épségével fenyeget aki mindennél fontosabb nekem. És persze féltem, féltem hogy Taenak bajaeshet hogy Baek bántja amit nem akartam, nem akartam hogy az én szarságaim miatt Tae szívja meg mert az rohadtul nemlett volna fer. Abban igaza volt Baeknek hogy nem akarom hogy bárki is megrontsa Taet de nem tehetek mást hisz a szállítmány kétszeresét nem adhatom neki. Tudom kegyetlenül hangzik hogy hagyom hogy megerőszakolja de muszály. Még a gondolatától is rosszul vagyok hogy Baek és Tae..... szóval na fújj. De muszály mert a becsületem nem veszhet kárba.
-Csak a szállítmány neked járó részét adom. Nem adom a kétszeresét.-jelentettem ki. Ekkor megláttam hogy Tae mégjobban sírni kezd. Tudom hogy azóta nem feküdtle senkivel hogy én is és Kay is megerőszakoltuk és azóta márcsak a gondolatától is rosszulvan hogy ő bárkivel is lefeküdjön.
-Jó legyen! Mire hazaérek a szállítmány legyen a kapumban őt pedig majd taxival visszaküldöm neked.-mondta perverz vigyorral a képén majd megindult Taeval ki az ajtón.
-Neeee. Jungkook kérlek ne tedd ezt. Miért bántasz megint? Kérlek Kook neee -kiabálta Tae. Könnyek gyűltek a szememben és hamar utat is törtek maguknak de ezt Tae már nem láthatta. A telefonomért nyúltam hogy felhívjam az embereim hogy két raklapnyi kokaint most azonnal szállítsanak el Baekhez.

Tae pov

-Neeee. Jungkook kérlek ne tedd ezt. Miért bántasz megint? Kerlek Kook neee. -kiabáltam de mintha Kook megse hallott volna. A könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon. Nem akarom hogy megint megerőszakoljanak. Baekhyun be tuszkolt egy nagy fekete kocsiba. Hiába ellenkezten rákellett hogy jöjjek ő sokkal erősebb nállam. A kocsi elindult és egy jó felóra út után megállt egy egyszintes elég modern ház előtt a gazdagnegyed másik végében. A szállítmány tényleg a ház előtt volt hisz két raklap fehér valami állt a ház előtt két nagyobb emberrel az oldalán akik gondolom örizték hogy valaki el ne vigye. Baekhyun kiszallt a kocsiból engem is magával ráncigálva. Be vitt a házba majd elengedett, megállt elöttem és állam alá nyúlva emelte fel fejem jogy ránézzek.
-Hogy hívnak gyönyörűm?- kérdezte perverzan amire kirázott a hideg.
-T-Tahyung v-vagyok.-mondtam félve.
-Szép neved van. Pont olyan szép mint te. -egy félperc hallgatás után ami abból állt hogy végig mért engem újjra megszólalt. -Sehun adjatok Taenak a cuccból. -nem is volt időm ellenkezni mert hirtelen egy tűt szúrtak a karomba. És hirtelen minden elhomájosodott majd teljesen kiesett minden.

Nem tom hogy hány óra lehet de azt igen hogy egy taxiban ülök és azt is tudom hogy rohadtul fáj mindenem legföképp a seggem. A taxi megállt és közölte velem hogy megérkeztünk és hogy már nem kell fizetnem hisz az utat kifizették helyettem. A kocsi óraja mikor rápillantottam délután 4 et mutatott. Bakker jól kiüthettek. Gondoltam magamban. Nagynehezen kiszálltam a kocsiból majd mikor észbe kaptam hogy hol is vagyok egyszerűen elakartam futni. El akartam futni mert nem akarom látni Jungkookot, azt a Jungkookot aki hagyta hogy megeröszakoljanak csak hogy neki ne esenn bántódása na meg az üzletének. Lasson oda botorkáltam a kapucsengőhöz majd megnyomtam a gombot.
-Igen?-szólt ki az a férfi hang aki a múltkor is
-Tahyung vagyok-ennyit bírtam mondani. Nagyon magamalatt vagyok mind Jungkook mind a barátaim és az egész szar életem miatt. Jungkook mióta vissza jött csak még rosszabb mint volt és ez nagyon fáj. Lekileg is és testileg is kész roncs vagyok jelenleg mert úgynézek ki mint valami rossz szajha az éjjszakai munkája után.
-Azonnal nyitom.-szólt ki a hang majd a kapu ki is nyílt. Lassan besétáltam és a ház felé vettem az irányt, most még a kert szépsége sem tudott megfogni hogy megálljak és megcsodáljam úgy mint ezelőtt már százszor. Valahogy nem érdekelt semmi. Nem érdekelt hogy a barátaim mit fognak szólni ehez, hogy Kook hogy fog viselkedni velem. Már semmi se érdekelt az se érdekelne ha meghalnék legalább nem kéne többet szenvednem. A kérdések amiket ezelőtt már kábé százszor feltettem magamnak valószínűleg örökre megválaszolatlanok maradnak. Hisz Jungkookot sosem fogom eléggé ismerni, sosem fogom megérteni hogy mit miért tesz és sosem fogom mégérteni az érzéseinket egymás iránta.