Violet már alapból kiakasztott a létezésével, de az apámtól a hívás még jobban.
- De nem érted meg, hogy szeretem? - kiabálok a telefonba.
- De mi téged szeretünk. Költözz ide a közelbe kérlek - könyörög mire felsóhajtok.
- Miért? Miért nem ti jöttök ide? - csapok az asztalra.
Apám képes volt felhívni csak azért, hogy költözzek oda.
A vonal másik felén anya sóhajtását hallom meg mire lesütöm a szemem. Valamit titkolnak.
- Mondd el neki - suttogja anya mire a szívverésem nem is egy hanem kettő ütést is kihagy.
- Mit...mit mondjon el? - suttogom és az eddigi dühömet átváltotta a rettegés. Anya hangjából ítélve a valaha volt legrosszabb dolog történhetett. Anyukám mindig az az ember volt aki először kiabál és utána mondja el, hogy miért. De most valami más volt a hangjában...gyengeség.
- William - kezdi apa. Eddig mikor kérdeztem mindig azt mondta mert többet szeretnének látni. Valamilyen szinten érezni lehetett, hogy hazudik - anyukád pár napja elment az orvoshoz egy vizsgálatra.
- Igen, és? - kérdezem türelmetlenül.
- Anyukád beteg... Pár hónapja van csak hátra - megdermedek a telefon kiesik a kezemből és legszívesebben Sarah ölébe vetném magam, de tudom, hogy ha elmondanám neki, hogy talán évekre távol leszek összetör. Egy könnycsepp gördül végig az arcomon és azt kívánom bárcsak lehetne ebből megoldást találni. De nem lehetett megfelelő választ erre találni.
Mikor apám már vagy 20x mondogatja a nevem leguggolok és felveszem a teelfont.
- Nem ez nem lehet - suttogom.- anya erős és meg fog gyogyulni. Tudom - magamat probáltam hitegetni, de ahogy anyukám a háttérben fájdalmasan felnevet meghasad a szívem. - nem tudjátok kifizteni a gyógyszereket? Kapott rá esetleg valamit? - kérdezem mire apám felsóhajt.
- Minden gyógyszert megvettük amiket mondtak. Sőt annál többet is, de az orvosok azt mondták, hogy nem segít rajta semmi - bicsaklik el a hangja.
- Kérlek add anyát - könyörgök mire anya lágy hangja megszólal.
- Édesem... - mondja, hangjában érezni lehet, hogy mosolyog.
- Anya - megdermedek - ne haragudj, hogy elöszőr nemet mondtam. Holnap indulok - mondom mire felsóhajt.
- Köszönöm, sajnálom, hogy elszakítalak a lánytól - suttogja.
- Ne érezz bűntudatot. Sietek hozzád. Szeretlek - mondom mire elmosolyodom és minden erőmet összeszedve leteszem a telefont. Felpattanok és Sarah otthonáig meg sem állok.
Első kopogásra ajtót nyit és azt a csillogást amit a szemében látok megdobogtatja a szívem. Mikor meglátja a vörös szemem, nem mond semmit és átölel. Szorosan magamhoz húzom és beszívom haja illatát amitől azt érzem, hogy a világon csak ketten vagyunk.
- Mi a baj? - kérdezi majd megsimítja az arcomat. Nagyot nyelek majd bezárja az ajtót és rákulcsolja ujjaimra a sajátját és elindulunk.
- Az anyukám beteg - vágok a közepébe - nekem meg muszáj ott lennem vele... - suttogom mire bólint - és ez azt jelenti, hogy hónapokra, talán évekre itt kell, hogy hagyjalak - fordulok felé.
- Megértem - bólint - megyek veled - mondja mire felnevetek és megrázom a fejem.
- Nem jöhetsz, kislány - símitok ki egy hajtincset ki a szeméből.
- És miért nem? - vonja fel a szemöldökét - ha ezen múlik, hogy lássalak akkor elmegyek.
- De hát a családod... - mondom, de félbe szakít.
- Megértenék, meg amúgy is nekem te vagy a családom - rendezi le ennyivel mire a derekát megfogva magamhoz húzom és még mielőtt bármit mondana megcsokolom.
- Nekem is te vagy a családom - hajtom a homlokom az ő homlokának - szeretlek.
Aaaaa, kicsit fura lett a resz, de remelem azért még tetszetooos<3 Xx
