És tényleg képes voltam eljönni otthonról.
William szülei valami elképesztően kedvesek. Sulit váltottam míg itt vagyok és valószínűleg itt fogom már befejezni. Nagyon fájt, hogy el kellett, hogy jöjjek otthonról. És most lehet nagyon önzőnek hangzik, hogy egy fiú miatt jöttem el, de igazság szerint nem csak William miatt választottam, hogy eljövök az anyukájához. Hanem az anyukája miatt is. Már a repülőúton elterveztem, hogy minden erőmmel segítek neki. Mikor nagymamámnak elmeséltem, hogy valójában miért jövök, konkrétan ellökdösött a repülő térig, hogy véletlenül se gondoljam meg magam.
És mikor megláttam William anyukája elgyötört arcát azonnal a segítségére siettem.
Pár nap múlva elkezdtem a sulit. Őszintén nagyon hiányzott a régi suli, de miután William anyukája meggyógyul visszamegyek.
- Na hogy van? -rontok haza a suliból. A napok így teltek folyton rohantunk haza. William anyukája állapota olyan szinten rosszabb, hogy minden nap kérdéses volt.
Leulok az ágy mellé és az orvos megállapításait hallgatom. Nem javult. William is úgyanúgy befut. Közeli hivatalban dolgozik, hisz csak ott tudott állást szerezni.
- Jól vagyok - mondja William anyukája.
A hangján lehet hallani, hogy nagyon gyenge. Amitől a fia szíve ketté szakad.
- Beszélhetnénk? - lép oda az orvos William elé aki bólint. Rám pillant, biztatóan bólintok. Mindketten tudjuk mit fognak mondani. William anyukája élete napokon belül véget ér.
1 év múlva
Másfél éve vagyunk együtt Williammel és 1 éve meghalt az anyukája. A repülőtéren állunk. És már nem csak ketten hanem hárman. William apukájával. Miután William anyukája meghalt, összetörtek. Míg nem voltak jobban én tartottam fent a házat. Ugyanúgy dolgoztak tovább viszont a napjaik azonkívül, hogy csak ültek a kanapén és elmentek dolgozni nem nagyon ment tovább. Pár hónap mulva már viszonylag jobban voltak. Látszott, hogy nem fogják hamar kiverni a fejükből, de egyáltalán nem hibáztattam őket. Most, jelen pillanatban sokkal jobban vannak. És haza repülünk. William úgy döntött, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, hogy visszamegyünk oda ahova tényleg tartozunk. William apukája pedig nyilvánvalóan velünk jön.
- Már csak pár óra - csillan fel a szemem mire William mellettem elmosolyodik.
- Kislány - ránt magához William mosolyogva. Felnézek arcára és elmosolyodom a visszatérő fényen a szémében. - annyira köszönök mindent. De tényleg elmondhatatlanul hálás vagyok.
- Ugyan ez csak a minimum - legyintek mire összehúzza a szemét.
- Ezt már mondtad.
- Te meg már megköszönted - nevetek, elmosolyodik majd közelebb hajol és megcsokol. Az összes eddigi csokot imádtam amit tőle kaptam, de ez másabb volt.
Felszállunk a reptérre és átbeszéljük, hogy a hónapokban mik történtek. Viszont mikor már 1 órája utazunk William vállára döntöm a fejem és elalszom.
- Kislány, hé - kelteget William. Ásítok és felülök, hamarosan leszállunk.
- Ne már nem csináltam képeket - biggyesztem le a számat.
- Hát ügye aki képes átaludni egy telet is - motyogja William mire felnevetek. A kezembe nyomja a telefonomat megnyitva a galériámat. A galériám tele van a felhők feletti képekkel. Mosolyogva végig lapozom.
- Köszönöm - zárom le a képernyőt és William felé fordulok.
- Az adósod vagyok, ne várd el, hogy ilyenekért köszönetet fogadjak el - puszilja meg a homlokom.
A leszállás után egy taxit hívtunk ami haza szállít minket. A caládommal csak telefonon beszéltünk és az idő eltolodás miatt kevesebbet. Féltem, hogy majd valakivel valami fog történni, de mikor megláttam mindenkit a képernyőn megkönnyebbültem. Viszont mikor William apukáját elszállítják William házához ami azt jelenti, hogy innen egyszerre haza megyünk fülig ér a mosolyom. William a kezét az én kezembe csúsztatja majd megpuszilja a kézfejem.
A ház elé érve kifizetjük a taxit és megdermedve az ajtó előtt állok.
- Sajnálom, hogy miattam nem tudtál velük találkozni - suttogja William mire felé fordulok.
- Én választottam ezt - mosolygok majd újra megcsókol. Elhúzodom és megölelem. Fejemet a pulcsijába temetem majd újra az ajtó felé fordulok és benyitok.
- Hellooo? - kiabálok mire az ikrek lerohannak a lépcsőn és a nyakamba ugranak. Lydia, John, Clara. A legaranyosabb unokatesók a világon. Miután engem megöleltek Williamhoz fordulnak. William elmondta, hogy fél a családomtól azok után, hogy elvitt 1 évre. De ahogy elnézem az ikreket milyen csodálattal néznek rá megegyezhetünk arról, hogy erről szó sincs.
Anya, Julianna és Josh a sikításokat meghallva szinte egyszerre jelennek meg és magukhoz ölelnek. Williammal beszélgetnek miközben anya mosolyogva megsimitja az arcom.
- Hiányoztál - mosolyog mire átölelem.
Liam jelenik meg anya háta mögül és halvány fél mosollyal elém lép. Vagy 10 centivel magasabb lett mint volt.
- Hé, ne növekedj - nézek fel rá mire felnevet és magához húz. Karjára teszem a kezem és mikor érzem, hogy valami nem stimmel megszorítom. Izmosabb. - na ne már Liam, hova tűnt a vézna karod? - nevetek.
- Liam új szintre lép - feszítí be karját mire beleboxolok a mellkasába. Ami szintén kemény.
- Na jó, inkább hagyjál - nevetek. Vigyorogva Williamhoz lép majd átöleli.
- Tanár úr - suttogja mire William felnevet - jöhetnél már amúgy vissza az új igazgató valami borzalmas - William felnevet majd bólint.
A tekintetem egy személyt keres. A konyha ajtaja felé vándorol a tekintetem és akkor meglátom a nagymamámat. Szórakozott mosollyal engem figyel majd elindulok felé és átölelem.
- Borzasztóan nagy szíved van - suttogja a hajamba majd elenged - büszke vagyok rád, Sarah - simitja meg az arcomat.
William mögülem előre lép és nagymamámhoz lép. Érzem, hogy fél és aggodik a véleménytől. Nagymamám magához rántja és átöleli.
- Hogy vagy? - suttogja Williamnek. Azt hiszem nem kell félnie Williamnek.
- Fhu olyan pletykát hallottam - mondja hátulról egy ismerős hang. Nora, Felnevetve hátrafordulok és átölelem.
William felé fordulok. Fél mosolyra húzodik a szája és felém lép. Megfogja a tarkómat és magához húz. Átkarolom a nyakát majd megcsókol. Tévedtem, azt hiszem ez a kedvenc csókom tőle.
