Szent Ramóna gimi 1. -Kezdet

Szeptember 31., Hétfő

Reggel izgatottan ébredtem. Egy hét kiesés után ismét mehettem suliba. A múlt héten végig hol Szabolcs, hol Szebi hozta az anyagot, úgyhogy mindent bepótoltam, amivel lemaradtam. Tegnap este még telefonon beszéltem Szebivel, így ma nem ért meglepetésként, hogy Miguel a mai kísérőm. Gyorsan felöltöztem, megfésülködtem, majd mivel frissen van mosva a hajam és így nem tartja meg a hajgumi, hagytam szimplán leengedve. Lesiettem a konyhába, hogy megreggelizzek, majd ott döbbentem rá, hogy felesleges volt a sietség, ugyanis a kísérőm még nincs itt.
-Miguel még nem érkezett meg?-kérdeztem anyát, aki már sokkal régebb óta ébren van, mint én.
-Nem, még nem.-mondta anya a konyhapultnál sürgölődve.
-Lassan indulnunk kéne, és még nincs itt.-pillantottam az órámra miközben beleharaptam a reggelimbe.
Alig ezt kimondtam csörögni kezdett a telefonom. Szebi volt az.
-Megyek érted.-kezdte köszönés nélkül.
-Miguel?-kérdeztem lenyelve egy falatot.
-Most hívott, hogy lebetegedett.-mondta Szebi zihálva.-5 perc és ott vagyok.-mondta még, majd megszakította a hívást.
-Na, mi a helyzet?-kérdezte anyu miután a telefont a zsebembe süllyesztettem.
-Szebi jön. Miguel lebetegedett.-mondtam befejezve a reggelim.
Miután a tányért, amin ettem beraktam a mosogatóba, felrohantam a táskámért, és amint leértem csengettek.
-Ez Szebi lesz.-mondta anya, majd adott egy puszit, és hagyta, hogy kirohanjak a lakásból. Az előszobában még gyorsan felkaptam a cipőmet, kezembe vettem a farmerkabátom és már rohantam is. A kapun kiérve Szebibe ütköztem, aki közvetlenül a kapu előtt állt.
-Lassabban.-mondta mosolyogva miután hátráltam egy lépést az ütközést követően.-Nem szükséges egy újabb sérülés.

*

A sulihoz érve már senki nem állt az épület előtt, így mi is bementünk.
-Mi az első óránk?-torpant meg Szebi az aulába.
-Öhm...-álltam meg én is, majd gyorsan felidéztem az órarendet.-Matek.
Szebivel elindultunk a 025-ös terem felé, majd odaérve bementünk a nyitott ajtón.
-Nem Miguel a mai kísérő?-kérdezte Geri mikor bementünk.
-Hívott, hogy lebetegedett.-magyarázkodott Szebi leülve a helyére, én pedig leültem mellé.
-És mér nem szóltatok valaki másnak, hogy kísérje el?-hajolt előre hozzánk Luca.
-Mert így gyorsabb volt. Sokáig tartott volna elérni valakit, hogy helyettesítse Miguelt.-magyarázta Szebi.
-Áh.-biccentett Luca miután megértette az okát, majd a következőpillanatba megszólalt a csengő.

*

Harmadik órába már nagyon Wc-re kellett mennem, de a múlthét hétfői után nem mertem. Hiába kísért volna el valamelyik fiú, be nem jöhettek volna, és így nem tudtak volna megvédeni egy újabb támadástól. Múlthét hétfőn is így tudott kórházba juttatni Klaudia. És pont ez végett az eset végett nem mertem mosdóba menni. Miközben Sr. Ramiro spanyolul magyarázott a táblánál nekünk háttal, én folyamatosan próbáltam koncentrálni és a tanárra figyelni, miközben a pad alatt folyamatosan járt a lábam.
-Mi a gond?-hajolt előre Marci, aki a hátam mögött ülve a legészrevehetetlenebbül tudott beszélni velem.-Szebi kérdezi.-fűzte hozzá magyarázatképp.
-Semmi.-füllentettem, és tovább mocorogva figyeltem a tanárt.
Alig pár másodperc telt el azóta, hogy Marci kérdezett, valaki megpöcögtette a vállam. Észrevétlenül hátrapillantottam és láttam, hogy Szebi egy összehajtogatott papírcetlit nyújt felém. A cetlin ez állt: