Szeretsz még?

Harmadik fejezet

Szerda reggel szomorúan konstatáltam, hogy hiába keresek, nincs alapozónk amivel elfedhetném a sebeimet. Ez mondjuk annyira nem volt túl meglepő, tekintve, hogy ez egy férfi háztartás. Végül csak kicsit megmostam az arcomat hidegvízzel, és beletörődtem abba, hogy ma így fogok suliba menni.

A szennyes tartóhoz léptem, hogy kivegyem belőle a koszos ingemet és a tesipólómat, de az nem volt benne. Egy kis ideig még értetlenül kutakodtam a koszos ruhák között, aztán az jutott eszembe, hogy lehet, csak beképzeltem azt, hogy a szennyesbe raktam őket, és valójában csak a szobámban vannak.

Láss csodát, tényleg ott voltak, de mindkettő tisztán és kivasalva. Oké, ezt tényleg meg kell köszönnöm apának. Nem tudom, hogy csinálta, és hogy honnan tud ilyen profin vért kiszedni ruhából, de mindenesetre patyolatfehér volt mind a kettő. Boldogan vettem fel magamra a tiszta egyenruhámat, és fütyörészve indultam le a konyhába a táskámmal együtt.

- Jó reggelt! Kösz a ruhákat - léptem el apa mellett a kávéfőzőhöz, és töltöttem magamnak egy adag forró italt.

- Nincs mit - biccentett. - Nem reggelizel?

- Kihagyom, nem vagyok éhes - ráztam meg fejemet.

- Hát jó - vont vállat, aztán már nagyon többet nem szóltunk egymáshoz. Halkan szürcsöltem a kávémat, és ő is csak csendben étkezett.

- Köszi a kávét. Én leléptem. Szia! - intettem neki, miután a mosogatóba tettem a bögrémet.

- Szia - mondta vissza. Magamra kaptam a cipőmet, és elhagytam a házat.

Jó idő volt, és ma sem aludtam el, így inkább a sétát választottam, tekintve, hogy volt rá időm. Annyira nem történt semmi olyan, ami felcseszte volna a kedvemet, így aránylag jókedvvel mentem be az iskolába. Természetesen valaminek kellett történnie, hogy ez ne így legyen. Ahogy beléptem a terembe, már tudtam is, hogy mi lesz az. Cornell rám nézett. Nem kedvesen. Én is ránéztem. Én sem kedvesen. Ajka sebes volt, és az ő arcán is volt néhány seb és lilulás, de valóban egyikünk sem volt olyan szar állapotban. Végül megszakítva a szemkontaktust foglaltam helyet mellette, az üres hátsópadban.

- Jó reggelt, Gyerekek! - toppant be néhány perc múlva Mrs. Olson is. Már az első 5 percben untam az egészet, és biztos voltam benne, hogy a maradék 40-et is unni fogom, de egészen jól sikerült fenntartanom a figyelmemet, bár néha kicsit összefolytak a tanár szavai, amikor elbambultam. Túlságosan amúgy sem érdekelt, csak akkor váltam újból éberré, amikor meghallottam a csengőt. Meg se vártam, hogy a tanár engedélyt adjon a távozásunkra, kisiettem a teremből.

- Hé! - hallottam meg, hogy valaki utánam kiállt.

- Repetát akarsz? - fordultam vissza nagyot sóhajtva Cornell felé.

- Nem fogsz jól járni, ha így folytatod - forgatta meg szemét a fiú. - Nem fenyegetésként mondom, tanácsként. Tudd, hol a helyed.

- Ne aggódj, tudom. Nem az én bajom az, ha az én helyem után vágyódsz - vontam vállat.

- Kíváncsi vagyok, hány hét múlva fogod megbánni ezt a kijelentésed - mosolyodott el, és mielőtt még visszaszólhattam volna, elment. Inkább nem foglalkoztam vele többet, hanem elindultam ahhoz a teremhez, ahol a következő óránkat tartják, a történelmet.

Kivételesen nem kellett megküzdenem a helyemért, cserébe a csengő után Cornell szőke haverja toppant be, aki természetesen a mellettem levő helyet szúrta ki magának.

- Na, na, na. Tipli van - morrantam a fiúra.

- Ne legyen nagy a pofád, Fonda - forgatta meg szemét.