Szeretsz még?

Tizenkettedik fejezet

Másnap fejfájással, folyó orral és kaparó torokkal keltem. Nem voltam olyan szarul, de annyira pont igen, hogy meg tudjam állapítani, beteg vagyok. Nyűgösen keltem ki az ágyból, és megnéztem magamat a tükörben. Nem voltam sápadt, de a szám kissé ki volt száradva és kialvatlan voltam.

Elhúzva számat indultam a fürdőszobába, ahol miközben fogat mostam, megnéztem a lázamat is. Nagyjából sikerült rendbe szednem magamat, mire csipogott a lázmérő. Szerencsére nem volt lázam, valószínűleg csak valami egyszerű megfázás lehet. Visszacsoszogtam a szobámba, és elmerengve néztem az iskolai egyenruhámat. Utáltam ezt az iskolát. De jobban, mint amennyire utáltam hiányozni, betegnek lenni, itthon ülni, unatkozni és pótolni? Aztán meg amúgy is ott van Soren is... Bemegyek!

Miután felöltöztem, lementem a konyhába, abba reménykedve, hogy valami reggeli képes lesz némi életet lehelni belém. Apa már éppen indulni készült, de megtorpant, ahogy meglátott.

- Nem kell mondani, köszi - mondtam hallhatóan nazális hangon, bár nem volt annyira szörnyű, éppen csak annyira volt feltűnő, hogy egyértelmű legyen, beteg vagyok.

- Te tudod, fiam, de ha az a célod, hogy bevigyél egy betegséget az iskolába, és kiírtsd a diákokat, akkor el kell, hogy keserítselek, mert az bioterrorizmusnak számít, ami büntetendő, én pedig nem szeretnélek téged a fiatalkorúak javítóintézetében látogatni - húzta el a száját, amire én csak elmosolyodtam.

- Eredetileg nem ez volt a tervem, de most, hogy mondod... - tettettem gondolkozást, miközben elővettem egy újabb zsebkendőt, és kifújtam az orromat.

- Jobban teszem, ha elmegyek dolgozni, hogy legyen miből fizetni az óvadékot, igaz? - csóválta meg fejét.

- Igen, az lesz a legjobb - nevettem.

- Majd akkor este jövök. Szeretlek. Szia! - intett nekem.

- Szia - köszöntem el tőle, majd neki láttam reggelit csinálni. Egyszerű rántottát csináltam, és bár a reggeli órákban jobban preferálom a kávét, most kivételesen inkább teát ittam.

Kényelmesen megreggeliztem, elmostam magam után a mosatlanokat, majd összepakoltam a mai óráimhoz a felszerelést, ami néhány füzetből és egy tollból állt, aztán még magamra vettem egy pulóvert, felhúztam a cipőmet, és elindultam az iskolába. Az ég bíbor, kissé rózsaszínes, enyhén lilás színben tündökölt. Az ég felhős volt, vattacukorként terültek szét az egen, a Nap sugarai pedig időnként utat törtek maguknak közöttük. A pocsolyákban szikrázott a reggeli fény, a hajnali csend visszaverte a madarak csicsergését, és a táj gyönyörű színekben pompázott a színes őszi fáktól. Minden harmatos és friss volt. Nem merem azt mondani, hogy a levegőben kellemes eső illatot vélek felfedezni, mert jelenleg nem a szaglásom az, ami a legjobban működik, de mindenesetre a hűs levegő elűzte a fejfájásomat valamennyire. Mire az iskolához értem, jobban éreztem magamat, mint reggel, de azért közel sem voltam 100%-os.

A teremben viszonylag még kevesen voltak, egész korán volt, de én ezt nem igazán bántam. Leültem az ablak melletti leghátsó padba, és elnyúlva rajta bámultam ki a fejemből. Nem sokára Cornell is megérkezett Lucaval együtt, amire mindenki utat adott nekik, Cornell pedig mellém ült, míg Luca az ölébe, és úgy folytatták tovább enyelgésüket.

- Jó reggelt - köhintettem.

- Csak nem megfáztál? - szakadt el Cornell Luca ajkaitól, fiúja pedig folytatta Cornell tincseinek piszkálását.

- Ennyire azért nem lehet feltűnő - csettegtem.

- A kamu betegségek királyával beszélsz, látom, ha valaki tényleg beteg - vont vállat Cornell.