Szeretsz még?

Tizenhatodik fejezet

Hétfő reggel meglepően kipihenten ébredtem, és vártam, hogy elindulhassak iskolába. Beszélni akartam Sorennel, amin a hétvégén sokat gondolkoztam, de még mindig nem tudom pontosan, hogy mit beszéljek vele, de azt tudom, hogy várom, hogy tisztázhassuk ezt. Sajnáltam szegényt, mert ez az egész elcseszett dolog nem az ő hibája volt. Leginkább az enyém, amiért így viselkedtem vele. Az én lelkemet megkönnyítette, az a típus vagyok, akinek muszáj kiadnia a haragját, aztán utána már csak ettől nyugodtabb lesz, de feltehetőleg ez nem esett jól Sorennek, ami teljesen érthető. Meg kell tanulnom uralkodnom az érzelmeimen, ha nem akarom, hogy emiatt Soren sérüljön. A többieket leszarom. Akiket meg nem, azok úgyis megoldják. Finn képes lenne megverni, ha szarul bánnék vele, és szerintem ez Cornelltől sem áll távol. Soren az egyetlen, aki ezt hajlandó lenyelni, ami valljuk be, nincs jó hatással a kapcsolatunkra.

Szerencsére a hétvégén apa nem cseszett fel, – tekintve, hogy nagyon otthon sem voltam – így viszonylag jó volt a kedvem is. Még a nap is sütött, amitől függetlenül kibaszott hideg volt, de legalább nem voltam olyan nyomott, és a szürkeség ellen a rengeteg lehullott színes levél is tett. Még azért elég sok fa megőrizte a zöldjeiket, de már az avar is nagy számban gyarapodott. Kifejezetten szép volt így a város, és kifejezetten jól éreztem magamat itt sétálva. Már teljesen meg is gyógyultam, nem fájt semmim, nem is voltam fáradt és még a leckéim is készen voltak mára, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy ugye majdnem az egész hétvégét Finnél töltöttem. Szóval egész frissen és üdén állhattam az új hét kezdete elé, felkészülve a Sorennel való találkozásomra.

*****

Az iskolába belépve mindenki egy kicsit megtorpant, mérlegelték, hogy milyen kedvem van, amivel én nem törődtem igazán sokat, elindultam a matek terem felé, mintha attól, hogy hamarabb beülök, hamarabb is túlesnék rajta, hogy végre természettudomány lehessen. Ez természetesen nem így lett, még be sem csengettek, amikor meg igen, csak még lassabban telt az idő. Próbáltam magamat lekötni hol azzal, hogy füzetembe rajzolok, hol az ablakon való kibámulással, hol pedig azzal, hogy Finnek írok és néha a matekra is figyeltem, de a gondolataim mindig visszakanyarodtak a következő óra felé. Semmi tervem nem volt, fogalmam sem volt, hogy hogyan kéne bármit is kiviteleznem, de majd úgyis csak improvizálni fogok. Az apámmal kapcsolatban mégcsak azt sem tudom, hogy mit kéne neki mondanom. Apával is kéne majd erről beszélnem, de mégis mi a szart mondjak? És úgyis csak összeveszés lenne a vége, ami meg nem igazán hiányzik. Oké, valahol őt is megértem, de basszus, ő íratott be ebbe az iskolába, ő akarta, hogy beilleszkedjek, akkor azzal is számolhatott volna, hogy barátkozni is fogok! Már több, mint 1 hónapja járok ebbe az iskolába, szerintem volt ideje felkészülni erre a megpróbáltatásra. Mellesleg, ha nekem sikerült túl lendülnöm ezen, akkor neki is fog menni. Vagy legalább próbálja meg az én kedvemért. Mégiscsak a fia vagyok, nem? Ez pedig mégcsak nem is egy olyan nagy kérés. Csupán Soren előtt ne legyen fasz. Ennyi. Semmi több.

*****

Szinte villámsebességgel pattantam fel, ahogyan meghallottam a kicsengő isteni hangját, amitől biztos, hogy nem kedvelt meg Mr. Keller, de a mi kapcsolatunknak már amúgy is mindegy. Sebtében még állva leírtam a házit a füzetem sarkára, aztán a táskámba vágva a cuccaimat, el is hagytam a termet, hogy természetre mehessek.

- Hali - huppantam le Cornell mellé, akinek az ölében éppen Luca fedezte fel kezével kicsit elég látványosan a fiú felsőtestét, amit én már csak ignoráltam.

- Sorent várod, igaz? - tippelte meg Cornell, miután lerázta magáról Luca kezeit. Nem tudom, hogy ebből onnan jött rá, hogy hétvégén erről beszélgettünk, vagy mert folyton az ajtó felé pillantok, de mindenesetre igaza van.