Szeretsz még?

Ötödik fejezet

Hétfőn azt hittem, megölöm magamat, ahogy kora reggel meghallottam az ébresztő hangját. Nyöszörögve tapogattam ki a telefonomat, majd leállítottam az ébresztőt, aztán még feküdtem az ágyamba egy kis ideig, hogy összeszedjem magam. Végül csak elnyomva egy ásítást szálltam ki az ágyból, és hozzáláttam az öltözködéshez.

A hétvége egyébként különösen kellemesen telt. Pénteken kellően ki tudtam magamat pihenni, ami a szombatról már kevésbé volt elmondható, de legalább ki tudtam kapcsolódni. Nem azt mondom, hogy nem ittam bőségesen alkoholt, de most Finn és én is tartottuk a mértéket, ami miatt a másnapi ébredés sem volt olyan rossz. Végül Finnéknél aludtam, bár újdonsült barátnőm, Chloe fel akart magához vinni. Csábító volt az ajánlat, de visszautasítottam, és csak számot cseréltünk két csók között, vasárnap pedig találkoztunk is, amiért apám nem dicsért meg, de nem szólt bele különösebben. Most viszont szembe kell néznem a valósággal, ugyanis újból kezdődik a hét, és újabb öt napot kell kibírnom a hétvégéig. Hurrá!

Már felöltözve és aránylag rendbe szedve magamat kaptam fel a táskámat, majd elindultam lefele.

- Jó reggelt! - ültem le apámmal szemben az asztalhoz.

- Szia - biccentett kávéját kortyolgatva. - Van zabkása - mondta, mire én szedtem magamnak egy keveset a feltehetőleg porból készült reggeliből, amit valamilyen fura módon szerettem.

- El kéne mennünk ma vásárolni - néztem a majdnem teljesen üres hűtőt, és kivettem belőle a narancslevet.

- Én csak későn jövök haza, de te nyugodtan elmehetsz - mondta.

- Meh, úgy nincs kedvem. Akkor már inkább holnap - vontam vállat, és újból helyet foglalva nekiláttam a reggelimnek.

- Ha addig nem halsz éhen, akkor nekem jó - bólintott.

- Max veszek magamnak kaját - mondtam.

- Én is ebben reménykedek - állt fel, és a saját mosatlanjait betette a mosogatóba.

- Már mész is? - kérdeztem tőle.

- Pénteken ki szeretnék venni szabadságot, viszont ahhoz a hét többi napján többet kell dolgoznom - magyarázta.

- Minek veszel ki szabadságot? - értetlenkedtem.

- Tudod a te nevelésed elég stresszes, azt hiszem, megérdemlek egy nap pihenést - vont vállat.

- Csak nehogy mondjuk aznapra felfüggesszenek - vonogattam vállamat mosolyogva.

- Reménykedjük benne, hogy ez nem lesz így - nézett rám szúrósan.

- Ígérem, semmi panaszt nem fogsz rám hallani - emeltem fel kezeimet védekezően.

- Úgy legyen - forgatta meg szemeit. - Legyen szép napod. Este majd találkozunk. Szia! - kapta fel a kabátját, és már el is ment.

- Szia - intettem neki, és befejeztem a maradék reggelimet. Elmostam apám és magam után a mosatlanokat, aztán lassan én is magamra húztam a cipőmet, majd felvettem a táskámat, és elindultam az iskolába.

Kint már kicsivel érezhetőbb volt az őszies idő. A szellő hűvősen fújt, a napot pedig néha-néha szürkés felhők takarták. Még bőven meleg volt, szerintem 68 Farenheit is lehetett, de árnyékban már ennél hidegebbnek érződött. A póznák drótjain madarak csiviteltek, egymással kergetőztek, vagy pedig éppen reggelijük után kutattak. Úgy szeretem ezt az időszakot. Csak kár, hogy az iskola elrontja.

Kedvetlenül léptem be az iskola kétszárnyú ajtaján, és boldogan konstatáltam, hogy amint a diákok megláttak, egyből utat engedtek nekem amerre mentem. Egy pillanatra megálltam a matekterem ajtaja előtt, és igazán fontolóra vettem, hogy belépjek-e.