Szeretsz még?

Tizenkilencedik fejezet

Egészen jókedvűen és kipihenten ébredtem, ami egy ritka jelenség volt, főként ilyen ramaty időjárás mellett. Nagyot nyújtózva mentem le a konyhába, és leültem apával szemben az asztalhoz.

- Jó reggelt! - köszönt apa.

- Jó reggelt - biccentettem. - Öhm... köszi a tegnapit - nyögtem ki nagy nehezen. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy köszönömözzek.

- Nincs mit. Sajnálom, amiért előítéletes voltam Sorennel. Tényleg egy kedves és aranyos fiú, örülök, hogy a barátod - mosolyodott el apa.

- Köszi. Féltem, hogy nem fogod ezt mondani, de így megnyugodtam. Meg Soren is eléggé aggódott, de akkor biztosra megmondhatom neki, hogy tényleg kedveled őt.

- Nyugodtan - bólintott.

- Jut eszembe, készülődnöm kéne - nyögtem fel fájdalmasan.

- Holnap már péntek van. Tartsa benned ez a lelket - vonta meg vállát apa.

- Nagyjából tényleg csak ennyi a motivációm az élethez - vallottam be őszintén.

- Vigyelek el suliba? - ajánlotta fel.

- Nem kell. Amúgy is Sorennel találkozok. Pont emiatt kéne sietnem, mert nem lenne jó, ha miattam késne - álltam fel az asztaltól.

- Valóban nem. Na menj, úgyis nekem is kell - állt fel ő is.

- Majd este találkozunk. Szia - intettem neki elindulva a szobám felé, ő pedig a bejárati ajtóhoz ment öltözködni.

Fent nem vacakoltam sokat, felvettem az egyenruhámat, fogat mostam és beállítottam a hajamat, majd a hátamra vettem a táskámat, és készen is voltam az indulásra.

Én:
Most indulok el.

Soren:
Okés! Én is.

Eltettem a telefonomat, felvettem a cipőmet, és már ki is léptem az utcára. Majdnem olyan hideg volt, mint tegnap este, de most legalább a szél nem fújt annyira, ami sokkal kellemesebbé tette az időjárást. Bár még csak hajnalodott, az ég már most is inkább szürkés volt, cserébe a talaj pompázott gyönyörű vörös, sárga és barna színekben az avarnak köszönhetően. Szerettem ezt az időjárást. Ha nem lenne ekkor iskola, akkor talán még a kedvenc évszakom is lenne az ősz.

- Jó reggelt - mosolyodtam el, ahogy megláttam Sorent az utca sarkán várakozni, és egy gyors öleléssel köszöntöttem.

- Szia! - köszönt vidáman. - Elvileg ma fogjuk kikapni a töri dogákat. Izgulsz? - pillantott rám, miközben elindultunk.

- Nincs min izgulnom - vontam vállat.

- Tényleg? Ezek szerint jó lett? - mosolygott rám.

- Pfff, dehogyis. Szerintem egy kegyelem F-et kapok rá - mondtam neki büszkén.

- De... ilyen rosszul ment? - kérdezte szomorúan.

- Nem érdekelt annyira. Méghozzá tök szar ez a tanár, unom az egész törit - forgattam meg szemeimet.

- Én szívesen tanulok veled, ha szeretnéd - ajánlotta fel.

- Sajnálom, de kiráz a hideg is attól, hogy én a szabadidőmet tanulásra szánjam. De esetleg megpróbálhatjuk - adtam be derekamat.

- Nem muszáj, csak gondoltam segít, hogy jobban menjen. A mai természet dogára tanultál? - érdeklődött.

- Csak nem lehet olyan nehéz. Különben is nálam van a kabalám - mondtam pozitívan.