SZJG x IOV - Négyen

15

Az étkezőbe visszaérve mindenki helyet foglalt. Próbáltam nyugodtan várakozni, hiszen gyorsan végeztünk a feladattal, de nem tudtam, a többi csapatnak mennyi idő volt megoldani. Kinga magabiztosan magyarázta, hogy a sárga csapat fog kiesni, mert ők nem használták a vízforralót, de továbbra is feszülten vártam, hogy végre kiderüljön, ki megy haza. Róbert csendet kért, mire azonnal abbahagytuk a beszélgetést.

– Remélem, tetszett az első feladat, szép eredmények születtek. Ennek ellenére egy csapattól el kell búcsúznunk. Attól, amelyiknek a legtöbb időbe telt teljesíteni a feladatot – hatásszünetet tartva körülnézett a teremben.

– Sárga csapat, véget ért számotokra az Iskolák Országos Versenye.

Megkönnyebbülve néztem a sárga csapat felé, akikhez már oda is lépett egy lila melegítős lány elköszönni. Örültem, hogy nem mi estünk ki, de rossz volt látni, hogy nekik csak eddig tartott a verseny.

– Mondtam – közölte Kinga elégedetten. – Úgy látszik, a sötétzöld csapat hasznos információkkal tud szolgálni.

– Ők mondták, hogy a sárgák fognak kiesni?

– Igen, majdnem mindegyik csapatnál próbálkoztam, de nem igazán működtek együtt – fogalmazott szűkszavúan. Kinga módszereit ismerve csodálkozom, hogy nem vallották be minden bűnüket. ☺

A sárga csapat csalódottan ment oda két szervezőhöz, akik elkísérték őket a csomagjaikért.

Mivel egyelőre nem kaptunk semmi infót a következő feladatról, Arnolddal úgy döntöttünk, hogy kimegyünk olvasni. Cortez visszament a faházba, Kinga pedig a sötétzöld csapattal beszélgetett.

A faházaktól nem messze volt néhány asztal, ahol viszonylag csend volt. Ideális helynek tűnt az olvasáshoz, így leültünk.

– Szerinted milyen lesz a következő feladat? – kérdeztem Arnoldtól.

– Szerintem erőnléti – mondta kis gondolkodás után. – Remélem, tévedek – tette hozzá, mire elmosolyodtam.

– Tényleg örülök, hogy itt vagy – néztem rá. – Nélküled sokkal nehezebb lenne.

Arnold csak biccentett egyet, és kinyitotta a Battle Royale-t.

Néhány perc után eszembe jutott, hogy órák óta rá se néztem a telefonomra, pedig megígértem anyunak, hogy felhívom, amint tudom. A telefonomat a faházban hagytam, így szóltam Arnoldnak, hogy mindjárt jövök, és elindultam a ház felé.

Volt egy nem fogadott hívásom anyutól, és egy SMS, amiben kéri, hogy hívjam fel este. Virág is írt egy „majd mesélj <3" üzenetet, Dave pedig kérte, hogy küldjek neki minél több képet, hogy feltehesse Twitterre. ☺

Leültem a ház előtti lépcsőre, és írtam egy SMS-t mindhármuknak, miközben zenét hallgattam.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy megállt előttem valaki.

Felnézve Ármint pillantottam meg, mire kivettem a fülemből a fülhallgatót.

– Mit hallgatsz? – kérdezte.

– Beatles – mondtam a vállamat megvonva.

– Az király.

– Te vagy az első, aki ezt mondja – nevettem.

– Leülhetek? – kérdezte.

– Persze – bólintottam, mire leült mellém a lépcsőre.

– Sokan szeretik a Beatlest – mondta.

– Lehet, de nem a tizenévesek.

– A tizenévesek nem mindig vállalják fel, mit szeretnek. Csak mennek a tömeg után. Életkori sajátosság.

– Te is tizenéves vagy – mutattam rá.

– Persze, meg te is. De mi önmagunkat adjuk.

– Ebben van valami – gondolkodtam el. – Te milyen zenét hallgatsz?

– Bírom a komolyzenét, főleg rajzolás közben. De a Depeche Mode a legnagyobb kedvenc.

– Szoktál rajzolni?

– Ja. Minden nap. Most is azért jöttem vissza a házba. Megnézed? – nyújtott felém egy füzetet.

– Persze.

Belelapoztam, fekete-fehér rajzok, főleg portrék.

– Hű, ez elképesztő! Nagyon tehetséges vagy!

– Kösz – mosolyodott el. – Te nem szoktál rajzolni?

Kínosan elnevettem magam, majd Ármin értetlen tekintete miatt hozzátettem, hogy általában bukásra állok rajzból.

– Nem mondod komolyan! – mondta hitetlenül. – Rajzból?

– Igen. Minden másból jó vagyok, vagy legalábbis sikerül összekaparnom az ötöst, de rajzból menthetetlen vagyok.

– Korrepetálás?

– Az se jött be – mosolyogtam.

– Durva. Azért szólj, ha meggondolod magad, szívesen segítek.

– Köszönöm! – mondtam, és a szemébe nézve észrevettem, hogy milyen különleges színe van.

Zöld, de mintha szürke is lenne benne.

– Mi az?

– Semmi, csak...szép szemed van – mondtam zavartan.

– Szerintem mindenkié szép, de köszönöm! – mosolygott.

Néhány percig csendben ültünk egymás mellett, és már pont azon gondolkodtam, hogy vissza kellene mennem Arnoldhoz, amikor Ármin újra rám nézett, és megkérdezte:

– Lerajzolhatlak?

– Most? – kérdeztem vissza meglepve.

– Persze, úgysincs más dolgunk, nem?