SZJG x IOV - Négyen

3.

Azt hittem, egész úton hazafelé csendben fogunk sétálni egymás mellett, de végül Arnold megszólalt.

– Akkor kezdem én. Igen, csak miattad vállaltam el a versenyt, de ezt te is tudod. –nézett rám gondterhelten. – Semmi kedvem egy bugyuta versenyen tölteni a szünetem értékes napjait, főleg nem Cortezzel, de szeretnék melletted lenni.

– Tudom.

–  Nagyon örülök, hogy együtt megyünk, nem tudom mi lenne velem ott egyedül. – böktem ki, aztán gombóccal a torkomban Arnold felé fordultam. – Azt se tudom, mi lesz velem nélküled szeptembertől.

Arnold csak csendben átkarolt és megsimogatta a hajam.

– Remélem azt azért tudod, hogy nem fogok fejjel lefelé lógni egy kötélről. Se táncolni. – enyhült meg.

– Felnevettem, majd elgondolkodva válaszoltam: – Még szerencse, hogy ennyi Bear Grylls részt láttunk. Szerintem menni fog. – Erre Arnold is elmosolyodott.

A ház előtt elbúcsúztunk, majd nagyot sóhajtva bementem. Anyu a konyhában volt, éppen egy fura kinézetű szószt kavargatott. Miközben próbáltam elkerülni, hogy meg kelljen kóstolnom, elmondtam neki, hogy Arnold búcsúztatója tök jól sikerült.

– Ennek igazán örülök! – mosolygott anyu. Miután semmi mást nem mondtam a napomról, a kínos csendben elkezdtem színek szerint rendezni a műanyag kiskanalakat. Pár kanalat sikeresen leejtettem, úgyhogy inkább felültem a konyhapultra és sóhajtozva vártam, hogy anyunak feltűnjön, hogy valamit mondani akarok. Közben kétszer is megkóstoltatta velem a szószt, azt kérdezgetve, hogy sót vagy paprikát rakjon inkább még bele, de szerintem már így is túl sok volt mindkettőből benne. 

– Szeretnél valamit mondani? – kérdezte végre, megunva a téblábolásomat.

– Ühüm. – dünnyögtem a hajamat csavargatva.

– Volt valami az iskolában?

– Igen... Úgy is mondhatjuk.

– Rajz? Cortez? – sorolta anyu türelmetlenül várva, hogy végre mondjak valamit.

– Várj, hozok valamit. – mondtam és választ se várva felrohantam a szobámba a hátizsákért.

Anyu értetlenül nézett rám, mikor odaadtam neki. – Ez mi? – kérdezte totál tanácstalanul.

– Az Iskolák Versenyére idén mi is megyünk, bár eddig még nem nagyon hallott róla senki, persze Kingán és Arnoldon kívül, de ők nem számítanak, mindig tájékozottak, nem csoda, hogy erről is... - hadartam, de anyu közbeszólt.

– Reni, lassabban! Milyen verseny? Mi az, hogy ti is mentek? Kik? A kis barátaid is mennek? – árasztott el a kérdéseivel.

– Egy országos verseny, amire minden suli küldhet négy diákot. Idén mi is mehetünk, Borrel Arnoldra, Kingára, Ricsire és rám gondolt, de végül Ricsi nem vállalta...  –  hallgattam el és azon gondolkodtam, hogy vajon elengednek-e a szüleim egy olyan versenyre, amin Cortez is részt vesz? A fiú, aki mindig csak fájdalmat okoz az egyszem lányuknak? Aligha. 

– És ki a negyedik? – gondolkodott anyu, majd gyanakodva méregetett. – Ugye nem Cortez?

Lesütöttem a szemem és megvontam a vállam. Nem titkolhatom el, úgyis kiderülne. – De. Cortez. Önként vállalta, Ricsi helyett. – Apropó, ennek azóta se tudom az okát.

– Erre még visszatérünk. Mesélj a versenyről. Hol lesz? Kik mennek veletek? Mennyi ideig fog tartani? – tette fel az összes lehetséges kérdést, majd eszébe jutott még egy. - Mikor kezdődik?

– A helyszín csak az indulás napján derül ki, ami hétfő lesz... Máday megy velünk. – húztam el a számat. – De sok szervező van, ők is velünk lesznek, nem lesz semmi baj. – ebben mondjuk egyáltalán nem voltam biztos, de ezt inkább nem mondtam ki hangosan. – Két hétig tart a verseny, de minden feladat után kiesik egy csapat, szóval valakinek már az első napon véget ér.

– Két hét? – hüledezett anyu. – Ott is kellene aludnod? Azt hittem napközis táborba mész.

– Nem, anyu, ez egy verseny, nem tábor. – mosolyodtam el halványan.

– Értem, de miért nem lehet az iskolában tartani?

Sóhajtva átadtam neki a tájékoztatót, igazából kezdhettem volna ezzel, minden le van írva benne részletesen. De még én se olvastam el teljesen.

Anyu belemerült az olvasásba, néha felvonta a szemöldökét, néha rám nézett, néha pedig megcsóválta a fejét.

– Reni, ez elég veszélyesnek tűnik. Örülök, hogy Arnold és Kinga veled tartanak, de Cortez neve nem nyugtat meg.

– Anyu, ott lesz Máday és egy rakat szervező, semmi bajom nem eshet.

– Meg kell beszélnem apáddal. – mondta végül. – És fel szeretném hívni az igazgatót.

– Biztos szükség van erre? – fintorogtam.

– Reni, nem gondolod, hogy elengedlek egy ismeretlen helyre, anélkül, hogy meggyőződnék róla, nem lesz bajod?

– Jó, rendben, hívd fel. – mondtam sóhajtva.

Kinyitottam a hátizsákot, amit Borrel adott, és kivettem belőle egy szürke melegítőt. A tájékoztató szerint ezt kell majd viselnünk a versenyen. Találtam mellette egy másik ugyanolyat is, legalább nem ugyanabban a ruhában kell majd lennünk napokon át.

Volt még benne egy szürke esőkabát, egy szürke kulacs és egy szürke baseball sapka is. Mindegyiken fehér Szent Johanna felirat szerepelt.

– Klassz. – jegyeztem meg, felpróbálva a sapit.

– Ez elég jópofa. – mosolygott anyu, majd eszébe jutott, hogy éppen egy életveszélyes versenyre készülök menni.

– Arnold mit szól a versenyhez? – kérdezte.

– Nos... Eleinte nem akarta elvállalni se, de miután úgy alakult, hogy Cortez is jön... Inkább bevállalta. Miattam. – vallottam be.

Anyu fellapozott pár kamaszkezelő könyvet, bár nem tudom van-e bármelyikben szó a „versenyre megy a gyerek, ráadásul ott lesz a fiú is aki mindig összetöri a szívét, mit tegyek?" helyzetről, remélem nem fesztiválozós cikkeket fog olvasni egész este.

Gondoltam, inkább felmegyek a szobámba, Virágnak úgyis megígértem, hogy beszélünk msn-en. Éppen elkezdtük kitárgyalni a mai napot, mikor apu köhintve bekopogott a félig nyitott ajtómon:

– Anyáddal úgy döntöttünk, elmehetsz a versenyre. – mondta bizonytalanul.

– Köszönöm. – öleltem meg boldogan, a háttérből pedig Virág visítása töltötte be a szobát. Apu kicsit riadtan nézett a hang irányába. Virág integetve nevetgélt, mire apu óvatosan intett egyet.

– Szia, Virág!

Hirtelen megszólalt a mobilom. Reménykedtem benne, hogy Cortez írt, de csak egy SMS-em érkezett Kingától, miszerint ma nálam alszik, mivel sok mindent kell átbeszélnünk.

Ezt lehet velem is meg kellett volna beszélnie, de ő Kinga. ☺️