SZJG x IOV - Négyen

10

– Szóval X – hümmögtem. – Szerinted ez a jó irány? – kérdeztem Arnoldtól miközben elindultunk.

– Fogalmam sincs. De egyelőre nincs jobb ötletem.

Alig két perce sétálhattunk, amikor egy újabb elágazáshoz értünk.

– Y és Z – olvastam le a fákra írt betűket csalódottan.

– Érdekes. Akkor az első jelzés nem egyszerű vonal volt, hanem i betű... – gondolkodott hangosan Arnold.

– ...és a betűket összeolvasva valami értelmes szót kell kapnunk – fejeztem be a gondolatmenetet.

– Pontosan.

– De az IO és az IX se túl értelmes. Bár...az IX jelenthetné a kilencet is, de akkor miért kell utána Y vagy Z?

– Az O a jó irány. IOV, Iskolák Országos Versenye – közölte Arnold kis idő után.

– Tényleg! – kaptam a szám elé a kezem. – Akkor fordulhatunk vissza.

Próbáltam küldeni egy SMS-t Kingának, de nem volt térerő. Hurrá.

Ahogy visszafelé sétáltunk, újra eszembe jutott, mennyire fog hiányozni Arnold. Ezek az utolsó hetek, amiket együtt tölthetek vele. Tudom, hogy nem lehetek önző, épp ezért nem mondtam neki soha, hogy maradjon, de a vallomása óta bűntudatom van, amiért sose kértem.

– Úgy tűnik, Kingáék is rájöttek, hogy a jobb oldali a jó, különben már visszajöttek volna – állapítottam meg, mikor visszaértünk az első elágazáshoz, ahol nem várt senki.

Legalább öt percig csendben sétáltunk egymás mellett, sokkal hosszabb volt a jobb ösvény, mint a bal. Az elágazásnál Cortez unottan ácsorgott a telefonját nyomkodva.

– Azt hittem már sose értek ide – pattant fel Kinga az egyik fa mellől, ahol eddig ült. – Megint jobbra kell mennünk.

A balra vezető út I jelzésű fákkal volt tele, a jobb pedig V betűkkel.

– Mi volt a másik úton? – kérdezte Kinga.

– Y és Z. Így jöttünk rá, hogy nem az X a jó út. Illetve, Arnold jött rá.

– Én már az O-nál sejtettem, hogy V-t kell keresni – mondta Kinga.

– Akkor miért mondtad, hogy váljunk ketté? – kérdeztem értetlenül.

– Biztosra akartam menni. Így legalább tudjuk, milyen jelzések vannak a másik úton.

– Remélem nincs több betű – jegyeztem meg fáradtan.

Szerencsére nem volt. Ahogy végigértünk a V jelzésű úton, egy hosszú faházat pillantottunk meg.

Egy narancssárga melegítős férfi lépett oda hozzánk.

– Üdvözöllek titeket, Horváth Róbert vagyok, a verseny főszervezője – mutatkozott be.