SZJG x IOV - Négyen

9

– ­Reni, megérkeztünk! – hallottam Arnold hangját. Kinyitottam a szemem, és zavartan néztem körbe. Egy erdő szélén álltunk meg. Kinga a busz mellett nyújtózkodott, Máday a sofőrrel vitatkozott valamin, Cortez pedig zenét hallgatva ült mellettem. Úgy látszik, sikeresen végigaludtam a két és fél órás utat. Gyorsan kikászálódtam a kisbuszból, hogy Cortez is ki tudjon szállni végre.

A sofőr kiszedte a bőröndöket a csomagtartóból, majd a karórájára nézett.

– Pont időben.

– És most? – nézett rá Kinga kérdőn.

– Nekem mennem kell – vonta meg a vállát. – Szürke borítékot keressetek, abban lesz a következő lépés.

– Legalább kevésbé olvad bele a környezetbe, mint a barna vagy zöld – mondtam, nem mintha ez sokat segített volna. Már most kezdtem megbánni, hogy nem maradtam otthon, pedig még az első feladatot se tudjuk.

– Na, 10/b., ne hozzatok szégyent az iskolánkra! – nézett végig rajtunk Máday, miután elköszöntünk a sofőrtől. – Elvárom, hogy ne legyen rátok panasz a verseny ideje alatt. Hallottátok, szürke boríték! Mire vártok?

– Kell lennie valahol egy táblának, ami segíthet – töprengett Arnold.

– Akkor hajrá, keresd meg! – felelte Cortez szórakozottan.

– Belehalnál, ha csinálnod kellene valamit? – jegyezte meg Kinga.

– Lehet – ivott bele Cortez a dobozos kólájába.

– Késő csapatot cserélni? – kérdezte fújtatva Kinga Mádaytól. – Nem tudom, hogyan fogom két hétig bírni ezekkel.

– Két hétig? – röhögte ki Cortez. – Szerinted sikerül bent maradnunk két hétig?

– Ha rajtad múlik, biztos nem – vágta rá Kinga. – Én viszont nyerni jöttem!

– Elég legyen ebből – szólt közbe Máday élesen. – Koncentráljatok a feladatra, azért vagyunk itt.

– Hé, azt hiszem megtaláltam a borítékot – mutattam egy fára, mire mindenki elhallgatott. A fa törzsére színes borítékokat kötöttek, a szürke legalul volt. Gyorsan leszedtem, és kibontottam.

– Persze, hogy megint Renátáé a dicsőség. Én is megtaláltam volna, ha nem terelik el a figyelmem – forgatta a szemét Kinga.

– Kedves szürke csapat! – olvastam fel a borítékban talált szöveget. – A verseny helyszínére úgy tudtok eljutni, ha követitek a fákon található jelzéseket. A kísérő tanárotok nem mehet veletek! A csomagjaitokat ne vigyétek magatokkal, elvisszük a szállásra. Sok sikert!

Tanácstalanul néztem a többiekre.

– Jelzések... Azok a kék vonalak? – kérdezte Kinga, az egyik fára mutatva. Egy függőleges vonal volt rajzolva a törzsére.

– Mi van, ha túrajelzésekre gondoltak? – bizonytalanodtam el.

– Renáta, látsz itt valahol túrajelzést? – sóhajtott Kinga.

– Csak egy ötlet volt...

Máday sürgetően az erdőbe terelt minket, szerintem örült, hogy végre egy kicsit megszabadul tőlünk. Szó nélkül haladtunk előre, a kék vonalak egyértelműen vezettek végig egy elágazásig. Ott azonban a a bal oldali fákra X volt rajzolva, a jobb oldaliakra pedig O.

– És most merre? – kérdeztem.

– Gondolom az X azt jelzi, ne arra menjünk – szólalt meg Cortez.

Egyetértően bólogatni kezdtem, de Arnold megrázta a fejét.

– Túl egyszerű lenne. Mi van, ha a következő elágazásnál már nem lesz X? Akkor merre megyünk majd?

– Nekem tök nyolc – vonta meg a vállát Cortez.

– Válljunk ketté! – mondta Kinga.

– Ja, Neményi, miért nem nézed meg, mi van a következő elágazásnál? – helyeselt Cortez.

– Én Renivel megyek – hagyta figyelmen kívül a megjegyzést Arnold.

– Melyik legyen? – kérdeztem tőle.

– Menjünk balra.

– Jó, Cortezzel megnézzük a jobb oldalit – felelte Kinga. – Ha találtok valamit, álljatok meg és üzenjetek, ha van egyáltalán térerő ebben az átkozott erdőben.

– Valószínűleg nincs – tette hozzá.