A Gift - Charles Leclerc

13.

Az éjjel folyamán szinte minden percben néztem a nyakláncot amit Charles adott nekem.Ha meg nem néztem akkor fogtam és a plafont bámultam teljesen elmélyülve a gondolataimban.Szóval így tekint rám ő.A legjobb barátja "húgaként". Muszáj vagyok belátni,hogy valamiért fájt amit a házában mondott.Mert egészen idáig én mást hittem.Volt egy kis remény bennem,hogy talán,csak talán másképp is gondol rám.De úgy látszik tévedtem.Akaratom ellenére többet láttam bele a dologba és ez megint kínoz.Nem sikerült sokat aludnom,bevallom egyáltalán nem is aludtam semmit az éjjel.Nem tudtam álomba nyomni magam.Még az alvás se fordúlt meg a fejemben.Ami reggel meg is látszott rajtam.

Az ágyamban feküdtem háttal az ajtónak és csak néztem az agyát és gondolkodtam mikor hangos kopogást hallottam az ajtó felől.Nem volt erőm felállni és kinyitni az ajtót ezért csak oda kiáltottam,hogy szabad.Nem érdekelt ki volt az.De azért tudtam,hogy valószínűleg Pierre lesz az.És ő is volt mert már rontott is be a szobába majd vetette le magát mellém az ágyba.

-Jajj apám,de jó volt a tegnap éjjel.Nagyon jó volt a buli.Igaz?-nézett rám széles mosollyal és izgatottsággal a szemeiben.Nem mondhatom el neki,hogy életem egyik legrosszabb bulija volt.Végülis mégiscsak az ő szülinapi bulija volt,így inkább csak egy kamu mosolyt húztam én is a számra majd ültem fel vele szembe.

-Igaz.Jó buli volt Pierre-mosolyogtam a fiúra aki mintha még boldogabb lett volna a kijelentésemre aztán egy kérdő tekintetet küldött felém.

-Te elég hamar leléceltél.Történt valami?-kérdezte és már el is veszett a mosoly az arcáról és átvette a helyét az aggódás.Nem történt semmi.Mi is történt volna.

-Nem dehogy,csak fáradt voltam,mondtam már.-mosolyogtam tovább majd csaptam egyet a combjára nyugatásul,hogy lássa nem vagyok szomorú.Vagyis hidje azt,hogy nem vagyok szomorú.

-Akkor nagyon jó mert ma elmegyünk a vidámparkba és oda nem szabad fáradtnak lenned!-jelent meg újra az izgatott arckifejezés az arcán.-Remélem jól ki aludtad akkor magad.-kár,még annyit sem aludtam mint a tegnap.De nem mondhatom le a programot.Az túl gyanús lenne már.Pedig tudom,hogy fájni fog újra látni Charlest és tényleg mostmár nagyon fáradt vagyok.Csak abban reménykedek,hogy mivel vidámpark így felpörgök majd kicsit én is és kimegy az álom a szememből.

-Rendben van, menjünk.-mosolyogtam tovább de nagyon de nagyon tudni akartam,hogy kik fognak még jönni.Vajon Charles jön?-Kik fognak még jönni?-csúszott ki a számon.Igazából nem állt szándékomban meg kérdezni ezt tőle.

-Ugyan azok az emberek akik eddig is.Nem változott semmi-mosolygott majd hírtelen felállt az ágyról és az ajtó felé vette az irányt.Már is ment?Hova siet ennyire?Tudtommal ma nem lesz edzése.

-Most hova mész?-kérdeztem ezt már magabiztosan meg mire a fiú mintha megtorpant volna hátra nézett egy félő tekintettel majd kínosan elmosolyodott.Még mindig titkol valamit, és nem akarja elmondani.Vajon még meddig kell várjak,hogy magától elmondja? Egyáltalán el akarja valaha mondani nekem?

-Hát lesz egy ilyen megbeszélésünk a csapattal.Utolsó pillanatban találta ki a főnök,tudod.És állítólag nagyon fontos szóval ott kell lennem.De később még találkozunk,7-kor legyél kész mert akkor fogunk indulni!!-és már rohant is ki a lakásból mint aki menekül valami elől.Szinte biztos voltam benne,hogy hazudik.De nincs bizonyítékom így nem tudom számon kérni.

A nap nagyon gyorsan eltelt.Szinte semmit nem csináltam egész nap csak apuval beszéltem,sorozatoztam,ettem,majd megint apuval beszéltem és megint sorozatoztam.Nagyon érdekes mi? Elmentem volna sétálni egyet de gondoltam,hogy jobb ha ezt most ki hagyom mert legutóbb sem sült el jól az elején.Így már el is jött a hét óra, én meg már a szálloda előtt vártam is Pierret az egyik baggy nadrágomban és fehér pántos toppomban.Hát nem volt olyan meleg igazából de a szépségért meg kell szenvedni.
Egy öt perc múlva meg is jelent Pierre az autójával és megállt mellettem.

-Na pattanj be,a többiek már ott várnak.-mondta mosolyogva amire nekem is mosolyognom kellett.Jó látni,hogy ő milyen pozitív tud lenni mindig.Ez segít nekem is jobban lenni.

Be is szálltam a kocsiba és egészen a vidámparkig ki sem szálltam és meg se szólaltam nagyon.De Pierret nem zavarta mert túlságosan benne volt az éneklésbe és tudjuk,hogy egyszerre több dologra nem tud figyelni.A vidámpark közelében ahol kaptunk helyet megállt és mikor ki szálltunk már egy csapat fiú indult is meg felénk.Carlos mint mindig egy nagy öleléssel fogadt ahogy a többiek is.A végén még Charles is oda jött, bár ő nem megölelt hanem meg borzolta a hajam és rám kacsintott az egyik kezét zsebre téve és tovább is állt.Megint teljesen vörösen kaptam magam és csak később jutott eszembe,hogy mi is történt a tegnap.Arra meg már egyből vissza zuhantam a földre.Majd követni kezdtem őket a különböző bódék között.A fiúk vagy sapkában vagy éppen napszemüvegben voltak és próbáltak kicsit távolabb állni egymástól,hogy ne ismerjék fel őket.Ami sikerült is mert senki nem is ismerte fel őket.Vagy ha igen is akkor nem voltak biztosak benne így nem mertek oda menni hozzájuk.

Órákat játszottak mindenféle buta játékokat amiket én csak mosolyogva néztem mert túl fáradt voltam még mindig ahhoz,hogy játszani kezdjek.Pedig máskor tuti én is játszottam volna.Nagyon jól érezték magukat majd mikor ki fáradtak csak sétálni kezdtünk körbe körbe, egészen addig amíg oda nem értünk az óriás kérek elé.Megfogadtam,hogy biztos nem szállok oda be.A repülésnél már gondolom le eshetett nektek is,hogy nem bírom a nagyon magas helyeket.De Pierre nem volt honnan tudja,hiszen egészen addig még én sem tudtam.Most meg ha arra kell gondoljak,hogy be kell üljek oda akkor gyomoridegem lesz.Egyszer csak egy lökést éreztem a vállamon.

-Na Sara,üljünk fel rá-állt mellettem Pierre egy macival a kezébe amit még magának nyert az egyik játéknál.Ismét olyan volt mint egy öt éves.

-Inkább kihagynám-mondtam karba tett kezekkel fel figyelve az irtó magas óriás kerékre és a gyomrom újra görcsölni kezdett.

-Ugyan miért tennéd ezt?Kérlek Sara!Kárpótlásul amiért tegnap hamarabb elmentél a bulimról!-szóval tényleg bántotta,hogy hamarabb elmentem.De én nem akartam megbántani.Nem állt szándékomban csak egyszerűen,minden annyira komplikált lett.Nem tudtam,hogy kezeljem ezt az egészet egyszerre.Így meg aztán főleg nem mondhattam nemet.Mondjuk nem lepődtem meg mert volt egy olyan sejtésem,hogy majd be fogja hajtani ezt rajtam.

-Legyen,de csak most az egyszer és többet soha!-mutattam fel még az ujjam is szigorúságomban de a gyomor idegem még mindig bennem volt.De úgy gondoltam jobb ha gyorsan túl esünk rajta így indultam is meg az egyik kabinba vagy micsodába és ültem abba le,várva Pierret.Ha azt mondom a hányhatnék szélén voltam már most akkor hidd el,hogy tényleg a hányhatnék szélén voltam,így inkább be csuktam a szemem és úgy vártam tovább a fiút.Majd pár perc múlva meg is éreztem,hogy valaki beszállt velem szembe és be csukta maga után a kabin ajtaját.Szépen lassan ki engedtem egy nagy sóhajt magamból majd ki nyitottam a szemem de arra még nagyobb sokkba estem és még kevesebben kezdtem el venni a levegőt.

Charles ült velem szemben,mint mindig most is tökéletesen jó képűen mosolyogva.És ekkor meg mozdúlt az óriás kérek, én meg kicsit felsikítottam ijedtemben és hozzá kaptam a minket elválasztó csőhöz,a fiú meg gyorsan a térdemre rakta a kezét aggódóan az én szívem meg már is egyre jobban nyugodni kezdett az érintésétől.

-Hé,semmi baj.Csak elindúlt.Nem lesz semmi baj-nézett rám még mindig aggódó tekintettel én meg csak némán csodálkozva néztem a szemeibe.

Uuu,na vajon mi lesz az óriás keréken?

Na elkezdődött a suli emberek.Én meg már most le vagyok fáradva.De esténként próbálok írni és ki rakni minden nap egy részt.Bár nem tudom megígérni,hogy egyszer-egyszer nem fog elmaradni.

Na de addig is, puszi mindeki, és sok szerencsét a tanévhez!❤️