A Gift - Charles Leclerc

7.

Ahogy be mentünk az épületbe egy kulcsot adtak a kezünkbe amivel egy szobába kellett mennünk.Karaoke szoba vagy micsoda.Be mentünk és a fiúk le pakolták a sok kaját és italt amit magukkal hoztak a "biztonság" esetére ha netán megszomjaznának az éneklésbe.De legalább kaptak egy jó kifogást arra,hogy igyanak.Be mentünk és Lando már futott is,hogy rakjon egy zenét. A kedvenc zenéjét.Még csak most érkeztünk de ő már is nagyon beleélte magát az éneklésbe.Már mindenki hangosan kezdte énekelni a számot amibe én is bele csatlakoztam és nagyokat nevettem mikor néhány fiú nem tudta a szöveget szóval pár szót át írtak a dalban.Még úgy is,hogy ott volt a szöveg előttük.Úgy egyeztünk sorba megyünk és mindenki kell énekeljen valamit.Carloson nevettünk a legjobban mint be rakta a Ciao Bella-t és ordibálva énekelni kezdett,minket buzdítva,hogy énekeljük vele együtt.Én voltam a következő és hirtelen mintha megnémúltam volna olyan ideges lettem.Remegni kezdett a kezem de ki találtam,hogy melyik számot énekelhetném.Az volt az a szám amit mostanában sokat énekeltem mert anya jutott eszembe róla.Be raktam a "A year ago" számot James Arthurtól ami el is kezdődött.Kicsit szomorú szám de nem úgy tűnt mintha bárkit is zavart volna.A szívemig hatolt a szám annyira,hogy a végén már azt is elfelejtettem,hogy figyelnek.

-The way you said,the only I could do
I wish that I could tell you that I miss you..-énekeltem teljesen szívemből amíg le nem járt a szám.Közbe-közbe hallottam ahogy a fiúkból is páran énekelték velem aztán mikor lejárt a szám akkor vettem észre,hogy be könnyesedett a szemem.Bár,hogy is gondoltam,hogy nem leszek érzelmes mikor minden alkalommal eddig sírtam ezen a zenén.Szerencsére ahogy figyeltem nem vetté észre a szememben bújkáló könnyeket.Charles-rá tévedt a tekintetem aki mikor észre vette,hogy rá néztem törölni kezdte komoly és goromba arcal a szemét.De akkor nem igazán törődtek ezzel mert a többiék mind dícsérgettek milyen jó énekes vagyok.Mindenkinek meg köszöntem ahogyan csak tudtam de sokáig nem bírtam így kicsit el akartam menni onnan.Nem hiányzik,hogy mindenki sírva lásson.

-Köszi fiúk,de én most kicsit kiléptek a mozsdóba.Ti folytassátok csak.-Ezzel már ki is léptem a szobából ahonnan megláttam,hogy volt a közelébe egy terasz.Nem tudom mi van a teraszokkal de egyre jobban szeretem őket.Ki mentem a teraszra,és ki sírtam a lelkem.Persze csendben mert nem akartam,hogy bárki meghalljon.

Mikor kicsit le nyugodtam már és a könnyeimet is letöröltem hirtelen mellém állt valaki csak úgy mint legutóbb és ki könyökölt mellém.Oda néztem és két babonázó szempárral találtam szembe magam amik még nem nézték rám csak a tájat figyelték.Egy szót se szóltam csak vissza néztem a tájra én is.Charles volt az.Meglepődtem és kíváncsi voltam miért jött el ő is onnan és jött ide hozzám.Fogalmam se volt de inkább nem kérdezősködtem.De a fiú megtörte a csendet.

-Ne haragudj-mondta határozottan de még mindig nem nézett rám ahogy én sem pedig nagyon meg voltam lepődve.Álmomban se gondoltam volna,hogy majd egyszer Charles Leclerc fog bocsánatot kérni tőlem.

-Mégis miért haragudnék?-próbáltam nem kimutatni a meglepődöttségemet így még mindig nem néztem rá ő viszont erre már felém fordította a fejét de az arckifejezése nem változott.

-Bunkó voltam veled az első perctől fogva pedig te nem érdemelted meg azt egyáltalán.Ezért ne haragudj.Nincs mentségem arra,hogy miért voltam egy seggfej.Talán csak annyi,hogy ilyen vagyok.Seggfej.-újra és újra csak meglepett.Bocsánatot kért tőlem és bevallta,hogy bunkó volt velem.Elképedten néztem ezek után rá és azt se tudtam mit mondjak.De ő elkapta a tekintetét rólam mire én rá néztem.Mintha fogócskát játszottunk volna egymással.

-Nem vagy seggfej-mondtam végül nagyot sóhajtva-Mindenkinek vannak rossz napjai.És mellesleg én is bunkó voltam veled és Charlotte-al is.Szóval te ne haragudj.-ismét elfordítottam én is a fejem így már egyikünk se nézte egymást.