A Gift - Charles Leclerc

19.

A tegnap délután már csak azzal telt el,hogy pizsomába öltöztem,elővettem a dugi édességeimet amiket Pierre elől dugtam el és sorozatot néztem.Mert tényleg nem volt jobb dolgom.Majd mikor elálmosodtam egyszer bealudtam és ma meg felkeltem.Ennyi történt.Elég korán keltem de nem panaszkodtam mert legalább így idejében elkezdhettem készülődni Charles családi ebédjére amire még mindig nem tudom miért vagyok meghívva de az ingyen ebédért meg Charles anyukájának megusmeréséért már megéri elmenni.Talán jobban örülök annak,hogy meg ismerhetem az anyukáját mint annak, hogy őt megismertem.Nem akartam túl öltözni de azért elegánsan akartam menni,hogy jó benyomást tegyek.Mellesleg meg Charles is azt mondta ne öltözzek ki így egy kék bő farmer nadrágot vettem elő egy fekete rövid ujjú pólóval és egy fekete bőrdzsekivel.Erre mondtam volna azt igazából,hogy nem öltözök majd ki vele de nem is túl egyszerű és mindennapi.Pont megfelelő egy családi ebédre.A fiú már reggel ötkor írt nekem amit én természeten nem láttam mert akkor még mély álomba voltam.Fogalmam sincs miért volt mondjuk ő olyan korán felkelve ha se edzése se semmi ilyesmije nem volt neki se tudtommal de inkább nem agyaltam sokat rajta.Tízkor felvesz ami azt jelenti van egy szűk órám elkészülni.Még szerencsém,hogy a ruhát már kiválasztottam úgy csak a sminkem-ami szintén nem telik számomra sok időbe,nem kenek magamra sok sminket- és a hajam maradt amit be kéne kicsit göndörítsek talán az alján.Az úgy még lehet szép is lenne.

Amúgy nem tagadom,hogy egészen addig nem féltem cseppet sem az ebédtől de ebben a pillanatban mikor írt Charles,hogy vár már a kocsiban még a lábam is reszketni kezdett.Hírtelen olyan gyomor idegem lett mint még soha és lépni is csak csiga tempóban tudtam ha nem akartam látszódjon mennyire remegetem a félelemtől,hogy mi lesz ha majd olyant mondok vagy olyant csinálok ami miatt majd nem fog kedvelni a családja.Jézusom mintha csak a a barátom lenne vagy bármi,nem tudom hova vagyok ennyire ki akadva mikor semmi sincs köztünk,csak egy barátként megyek vele.

Lassan de próbáltam minél magabiztosabban haladni le a szállás előtti lépcsőkön ami nem igazán sikerült meg szinte már akkor felestem mikor megláttam Charles kocsiját benne ülve Charlesal aki mikor meglátott már sietve szállt is ki a kocsiból majd indult meg felém.De Istenem,hogy lehet egy ember egy év minden napjában, minden órájában és minden percében ilyen tökéletes mint ez a fiú aki most azzal a hatalmas mosolyával jön felém?Hogy lehet valaki annyira szerencsés mint én,hogy egy olyan srácot ismerjen és egy olyan srác vegye el az eszét mint ő?Bármennyire próbálkozom nem vagyok képes lenyelni a saját hazugságaimat.Hisz annyira megbabonáz azokkal a zöld szemeivel,annyira elfeletteti velem az eddigi belátásomat.Nem tud számomra közömbös maradni már,nem megy.

-Még mindig meg gondolhatod magad ha mégsem akarsz jönni -hallottam meg a hangot az előttem álló fiú szájából.Én,nem menni? Már,hogy ne mennék? Látni ahol felnőtt ez a fiú,minden vágyamat felül múlja ez a nap most.

-Már miért ne akarnék menni?-mosolyogtam majd indultam meg a kocsi felé amihez Charles gyorsan oda futott majd nyitotta ki az ajtaját.Én meg csak egy mosolyt engedtem meg magamnak majd beszálltam a kocsiba.

-Hát gondoltam furának tartod majd,hogy ezt kértem.Nem gondoltam tényleg el akarsz jönni majd -mondta a fiú miközben már megkerülte a kocsit is és szállt be a volán mögé.Majd nem is habozott tovább, indultunk már is utunkra amit most nyilván nem tudtam merre van.Csak annyit tehetek,hogy megbízok benne,hogy nem akar elrabolni titokban.

-Úgy tűnik tévedtél Leclerc.-mosolyodtam el de nem néztem a fiúra hanem néztem ki az ablakon a tájat nézve.Viszont néha néha megéreztem a fiú tekintetét rajtam.-Egyébként mennyi idő amíg oda érünk?-kérdeztem kíváncsian mert már eléggé érdekelt miért kellett ilyen korán indulni.Mondjuk lehet csak nekem volt korán még tíz órakor.

-Körülbelül egy óra.-mondta mire én csak bólintottam egyet el sem rejtve a mosolyomat.-Mit szólnál hozzá ha játszanánk valamit?-kérdezte izgatottan mire én csak egy fura arcot vágtam az utat figyelő Charlesnak aki ezt megérezte és egy pillanatra rám nézett majd ugyan olyan mosolygósan vissza az útra.-Mi lenne ha meg próbálnánk kitalálni egymás kedvenc dolgait?-pár percig csak hallgattam és gondolkoztam majd rájöttem,hogy talán ez nem is olyan rossz ötlet.Így legalább több dolgot tudhatok meg róla,azt meg egy cseppet sem bánnám.

-Legyen,akkor kezdem én.-vágtam rá pár perc múlva mire a fiú figyelmesen hallgatni kezdett.-Tippelj,mi lehet a kedvenc ételem?-kérdeztem izgatottan miközben le vettem a cipőimet majd feltettem a lábaimat az űlésre magam elé és figyeltem a fiút válaszra várva.

-Tippre, úgy nézel ki mint aki imádja a Gyrost.-mosolyodott el ismét a fiú majd úgy nézte tovább az utat.

-Nem hazudsz, tényleg imádom a Gyrost de nem az a kedvencem.Szerintem nem fogod eltalálni.De feladatod,mindenki egyet próbálkozhat úgyis.-nevettem kicsit fel majd próbáltam újra komoly lenni.

-Ezt a szabályt most csak azért hoztad be,hogy ki lőj velem igaz-mosolygott tovább.-Akkor feladom,mond mi a kedvenced?-kérdezte kíváncsiskodó hangal majd újra egy másodpercig rám nézett mosolyogva mire nekem minden porcikám beleremegett a mostani tekintetébe amiért még a nap is rá sütött gyengéden.De gyorsan erőt kellett vennem magamon így siettem a válasszal.

-Sajtos tészta.-mondtam szerelmes hangon mire a fiú nevetni kezdett majd kis nevetés után abba hagyta.-Most te kérdezz.

-Akkor legyenek a legalapabb kérdések.Mi a kedvenc színem? Vigyázz mert becsapós kérdés.-mosolygott sunyin mire eszméletlen gyorsan forogni kezdtek a fogaskerekek az agyamban majd ami először eszembe jutott szín kimondtam.

-Sárga!!-vágtam rá mire a fiú mintha kicsit meglepődött volna rám is nézett újra majd kapta vissza a fejét az útra.Pár percig még sem szólalt csak bámulta csendben az utat amíg meg nem törtem a csendet a kíváncsiságom miatt.-Na,kitaláltam?

A fiú még mindig nem szólalt meg pár percig majd halványan elmosolyodott ami pár másodperc alatt újra az a gödröcskés babonázó mosolyává vált.

-Igen, kitaláltad.-monda kicsit vissza húzódottabb hangon mire én örömben felkiáktottam.Nem gondoltam volna,hogy majd elsőre elfogom tudni találni.Azért ez tehetség.

-EZAZ!Na ez tehetség kisanyámmmm.-mondtam izgatottan és boldogan mire a fiú nevetni kezdett majd egyre jobban lassítani kezdte az autót míg nem meg is állt egy gyönyörű szép ház előtt.Nem volt luxus ház se nem az a hihetetlen nagy.De olyan gyönyörűen volt kívülről is elrendezve a kert is és maga a ház is,hogy akaratom ellenére elgondolkoztam megint azon,hogy milyen jó lenne itt élni egy ilyen házban azzal az emberrel majd akit szeretni fogok.De csodálkoztam amiért már is ide értünk.Hihetetlen,hogy repül az idő ha az ember jól érzi magát.Pedig egy egész életen át képes lettem volna abban a kocsiban ülni Charlesal miközben olyan alap kérdéseket tettünk volna fék egymásnak amiket talán már rég tudtunk.

Viszont egy perc alatt a gyönyört és a csodálkozást felváltotta a gyomor ideg, újra és újra azok a gondolatok lepték el az agyam,hogy mi lesz ha elrontok valamit?De már nincs vissza út,itt vagyok és muszáj lesz bemennem.Nem hagyhatom cserben az utolsó pillanatban Charlest és a családját.De legalább Arthur is ott lesz ami kicsit megnyugtat.Sőt,ki tudja, hátha még Perci is ott lesz házban!

Elég unalmas lett ez a rész de ígérem majd rá jösztök miért is fontos,hogy benne legyen ez a rész A könyvben.Nem bánjátok meg hidjétek el!Puszi ❤️