A menny és a pokol, az örök ellentét, a jó és a rossz, a világvégét jelentő két frakció. Mindent elpuszítanak, ami az útjukba áll.
Én meg ott állok kettejük között, csokit zabálva, elázott cipőben.
Persze nem olyan rossz a helyzet, csak picit folyok...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Pete úgy nézett rám hatalmas, mogyoróbarna szemeivel, mintha épp most romboltam volna le a Pisai ferdetornyot, majd az egészet rákentem.
Nem tudtam melyik érdekel jobban, hogy Pete miért bámult rám így, vagy hogy Grey mi a szart keres itt.
Hülye kérdés. Mit keresett volna? Az akadémia romokban állt. Talán tudta is, hogy miért.
És ha tudta... A pokolkutyát is tudta? Sőt, talán pont őt kereste. De miért?
Ez egyre jobb és jobb lesz.
A gondolataim össze-vissza cikáztak a fejemben, folyamatosan másra akartam összpontosítani. Mi baja lett Petenek hirtelen? Miért van itt Grey? Ő végig tudott az egészről? Ő is olyan fura, mint Pete? Itt mindenki fura? Én is fura vagyok? Csak én kapok sokkot attól a dögtől? Mi történik itt? Hogyhogy nem ájultam még ki? Még elnevezhetem a pokolkutyát? Nem akarom Feliciannak hívni.
Oké, egyszerre csak egy gond. De melyik? Melyikkel foglalkozzak? Te jó ég, tiszta sár lett a cipőm is, így nem mehetek... az istenért Ever, koncentrálj, itt komoly problémák vannak! Mély levegőt vettem, aztán magamra erőltettem a "nem történt semmi különös" arcomat. Még egyszer ránéztem a pokolkutyára, majd Petere, végül Grey felé fordultam Vulkan üdvözléssel. Egyik kezemet felemeltem, újjaimmal pedig V alakot formáztam, a középső és a gyűrűs ujjam közötti réssel.
– Élj hosszú és eredményes életet! – szaladt ki a számon. Nem, mintha reménykedtem volna benne, hogy Grey ismeri a Star Treket, sőt, a bamba abrázata és a felvont szemöldöke hamar igazolta is a feltételezésem.
– Star Trek? Vulkan köszönés? Mindegy... – magam mellé ejtettem a kezemet, miközben belerúgtam a homokba. Egy pillanatra hátra néztem, de amint megláttam azt a dögöt, ami a porban heverészett, visszafordultam Grey felé. Jézusom, jézusom, még mindig ott van. Nem álmodtam. Semmi baj, nem nézünk oda. Akár Halloweeni dekoráció is lehet, nem? Ha pedig nem gondolok rá és nem nézek rá, akkor nincs is ott.
– Ever... – Pete megrökönyödött hangjára felé perdültem. A srác teljesen szétcsúszott. A szemei tikkeltek, az ajkai remegtek.Tényleg elrontottam valamit.Valami nagyot. Te jó ég, megbántottam a kutyáját? A pokolkutyáját. Bassza meg, van egy pokol kutyája. Ma sem alszunk.
– Valamit elrontottam?
– Te most elnevezted a familiárisomat Feliciannek? – A mondat végére Pete hangja hasonlított egy megtermett férfiéra, akit épp ágyékon rúgtak.
– Nem. – vágtam rá.
– De igen. – Grey lassú, komótos léptekkel, kezében a sétapálcájával a pokolkutya elé állt és méregetni kezdte. – Ha téged ruházott fel a névadás feladatával, és a Felician volt az első név, amit kimondtál, akkor igen, elnevezted.
