A menny és a pokol, az örök ellentét, a jó és a rossz, a világvégét jelentő két frakció. Mindent elpuszítanak, ami az útjukba áll.
Én meg ott állok kettejük között, csokit zabálva, elázott cipőben.
Persze nem olyan rossz a helyzet, csak picit folyok...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Az amerikai elnök szobája, vagy annak valami elfuseráltabb, sötét mágiát tároló verziója! Legalábbis ez volt első gondolatom, miután beléptem Grey szobájába. A helyiségben füstös whiskey, és a férfi jellegzetes, borsmentával keveredett keserű narancs illata szállt. A két oldalsó fal csupa vitrinből állt, amit csak egy ronda szekrény tört meg a jobb oldali fal sarkában. A bal oldali első vitrinben díjak, kupák, szalagok sorakoztak, mindegyik alá gondosan kiírva ki, miért és mikor kapta. Ezeket már nem tudtam olyan messziről elolvasni, meg igazából annyira azért nem is érdekeltek. A mellette lévőben különféle tárgyak álltak precízen elhelyezve, ami már jobban megmozgatta a fantáziámat. Furcsa gyűjtemény volt, olyan tárgyakkal, amik ránézésre teljesen értéktelenek voltak. Egy sakktábla törött bábukkal, régi levelek feltört viaszpecséttel, nyakláncok, némelyik repedezett, míg mások egész jó állapotban. Volt ott még nyúlláb, sípcsont - fúj! - amulettek, és egy arany alma, amiből mintha hiányzott volna egy apró harapásnyi rész. A bal oldali vitrin viszont még ezeknél is nagyobb, furcsább és bizarrabb volt. Könyvek. Több száz. Régiek, porosak, a legtöbbnek még a gerincét is már csak a lélek tartotta. A jó részének még a betűi is lekoptak, de némelyiken azért egy-egy szimbólum felismerhető volt. Keresztek, csillagok, hieroglifák, az egyik oldalán pedig még a ramaty állapot ellenére is tökéletesen kivehető volt a gerincén végig kúszó kígyó, amely mintha a könyv egyben tartását szolgálta volna.
Minek tárol valaki ennyi vackot? Vagy sokat érhettek? Vajon, ha eladtam volna őket, milliomossá tettek volna? A régi kalandfilmekben rendszeresen kerestek ilyen ronda, dohos, öreg cuccokat. Talán a valóságban is volt rájuk kereslet.
A szoba szemközti fala nem is fal volt, sokkal inkább egy, a szobán végig ívelő ablak, a két oldalán vörös függönnyel, amelyek összekötve pihentek, ezzel az egész ablaknak, és talán magának a szobának is adva egy viktoriánus kori, nosztalgikus hangulatot.
Miközben tátott szájjal, cikázó tekintettel figyeltem meg a környezetemet körülölelő furcsa dolgokat, addig Grey odasétált az ablak előtt elterülő méretes asztalhoz, majd leült a mögötte lévő székbe, lábait az asztalra dobta, és várt.
Ez volt az ő személyes tere, a birodalma és édes istenem Grey birodalma valami eszméletlenül izgalmas volt!
Az egész szoba titkokat suttogott, történeteket mesélt elbukott civilizációkról, emberi életekről, a tudás súlyáról és a világunkat körülvevő ködről, amely mögött valami varázslatos és veszélyes húzódott.
Bezzeg az én régi szobámban csak régi Marilyn Manson CD-k és porcicák pletykálkodtak.
Olyan gyorsan kerített hatalmába az érzés, hogy visszaadjam neki, amit ő csinált az én birodalmammal, hogy még a tenyerem is bizseregni kezdett.
Nem, nem szabad, nem alkalmas az idő, komolynak kell maradni! Itt az apám, aki már most utál, Mr. Beszállsz Magadtól Vagy Dobjalak Be Én, aki bár hanyatt esne a rohadt székével. Új helyen vagyok, nem ismerem a környezetet, minden mozdulatomat fegyelmezetten kell megtennem, szóval nem szabad...
