A menny és a pokol, az örök ellentét, a jó és a rossz, a világvégét jelentő két frakció. Mindent elpuszítanak, ami az útjukba áll.
Én meg ott állok kettejük között, csokit zabálva, elázott cipőben.
Persze nem olyan rossz a helyzet, csak picit folyok...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Akkortájt a tavasz a megszokottnál is hűvösebbnek érződött. A fák későn kezdtek el levelet hajtani, a virágok rügyeit a fagy újra és újra leverte, nem engedve teret az élet megújulásának. Az emberek nem vehették fel kedvenc vékony kabátjaikat, sem az egyszerű, tavaszi nadrágjaikat, mert reggelente még fagyos volt a levegő, de a délutáni órákban is elkélt a meleg öltözet. Persze, ez engem nem nagyon érintett.
Én bent rohadtam abban az istenverte diliházban. Két hónap telt el a nevelőszüleim halála óta. Ezalatt az idő alatt pedig nemigen volt más dolgom, mint figyelni, tervezgetni és dühöngeni.
Hamar realizáltam: Hiába vagy őszinte, ha bolondnak néznek. Ekkor minden szavad egyenlő lesz a téveszmék sokaságával. Csak egy tébolyult elme leszel csupán, aki a saját képzelgéseinek börtönében él.
Skizofrénia, keverve poszttraumás stresszel és némi bipoláris zavarral. A páciens a trauma hatására téveszméket alakított ki magában, melyhez időszakos agresszió, viselkedési problémák, gyakori depresszió, lehangoltság társulhat. A kezelésének fő célja a gyász feldolgozása, a valóság felismerése.
Amit még megtanultam magamról, az az, hogy ha valamiben hiszek, akkor nehezen tágítok az igazam mellől. Sajnos ez egy elmegyógyintézetben inkább hátrány, mintsem előny. Ám amikor huszadjára mondod el, hogy mi történt azon az éjszakán, majd huszadjára is ugyanazt a kudarcot jelentő sóhaj hagyja el a kezelőorvosod ajkait, akkor megfogalmazódik benned egy keserű és fájdalmas gondolat: Soha nem jutsz ki ebből a fehérre mázolt pokolból.
Akkor jössz rá, hogy taktikázni kell. Legalábbis akkor, ha nem akarsz ott megrohadni a ronda pizsamádban poshadva, a vicces feliratos pólóid és a laptopod nélkül.
Két hónap után úgy döntöttem, jó kislány leszek.
– A levélhullásról tartottam hazafelé anyáékkal. – kezdtem bele a mesémbe, miközben tekintetemet az ablakra tereltem.
A város elmegyógyintézete négy éve töretlenül az ország legszebb intézményének számított, ezt a megnevezést főleg a belső udvara miatt érdemelte ki. Négy kertész tartotta tökéletes rendben a gyepet és a rózsákkal, nárciszokkal teli ültetett kertet, a takarítóknak pedig a szobák rendben tartása mellett kötelességük volt a kerten végig ívelő járdát is tisztán tartani. Nem volt egy levél, egy üdítős doboz, zacskó, esetleg cigarettacsikk se a macskaköves úton. Ettől függetlenül már-már gyomorforgató volt a kert látképe. A magáról szinte mit sem tudó sok beteg, akik a padokon ültek, esetleg állva meredtek az ég felé, de olyanok is akadtak, akik az ápolók segítségével sétálgattak, vagy rosszabb esetben a kerekesszékeikben tolták őket. Én soha nem mentem ki, legfeljebb az éjszaka leple alatt rágyújtani. Nem volt kedvem végig sétálni a bolondok között. Annyira azért nem éreztem magam otthonosan.
Kétféle emlék mosódott össze az elmémben arról az éjszakáról. Az egyik valódi volt, a másikat pedig hallani akarták a számból. Aznap úgy döntöttem, legyen nekik gyereknap.
