Only you... (Larry Stylinson) [BEFEJEZETT]

6. fejezet

Louis Tomlinson
Belül darabokra hullottam, de nem tehettem mást... szerintem ez lesz a legjobb mindkettőnknek. Ahogy megláttam a döbbenetet és a szomorúságot kiülni az arcára majd megszakadt a szívem, de nem változtattam azon amit mondtam. Hirtelen tapasztotta az ajkait az enyémekre, majd maga alá fordított és benyúlt a pólóm alá. Istenem, megőrjít ez a fiú. A testem magától cselekedett és átöleltem a nyakát Harrynek. Hirtelen csapódott ki a szobaajtó és nem is mertem kinyitni a szemem, hogy ki az.
-Lou!-rohant hozzám Alex, mire Harry elengedett és kicsit zihálni kezdett.
-Anyu!-öleltem magamhoz Alexet, aki erősen szorított magához.
-Sajnálom, hogy nem voltam itt neked!-zokogott fel anyu. Elnéztem a válla fölött és láttam, ahogy apu próbálja meggyilkolni a tekintetével Harryt.
-A lényeg, hogy most már itt vagy...-mosolyogtam miközben magamhoz szorítottam.
-Azt hiszem, hogy én megyek.-állt fel Harry, mire anyu elhúzódott tőlem és jelezve, hogy kikíséri, de Hazz még visszafordult hozzám és megcsókolt lágyan, mintha engem féltene és nem aputól félne.-Holnap suliban Édes!
-Mr. Álmodozó mióta vagyok én édes?!-kiabáltam utána.
-Amióta megszülettél!- kiabált vissza, majd hallottam, ahogy a lépcsőn trappol lefelé.

Harry Styles
Mosolyogva léptem be a házba... szóban most szakított velem, de utána a teste nagyon is ellenkezett az ötlettel, ahogy az enyém is ellenkezett azzal, hogy a szüleit nagy ívben leszarva ,az orrukra csapva az ajtót, egy szekrényt az ajtó elé toljak és azt csináljak Louisszal amit csak akarok. Ahogy a csillogó kék szemeit rám emeli amikor valamit mondok neki, ahogy a tincsei állandóan szétállnak mégis úgy tökéletes. Ahogy mosolyra húzza akaratlanul a száját, amikor megcsókolom. Hogy bár szóban tiltakozik és ő akar irányítani... a tettekben hagyja, hogy kibontakozzam.
-Imádom...-sóhajtottam, majd a plafon figyelését indultam meg, vagyis csak indultam volna, ha a drágalátos apám és barátaim nem állnak be elém és aggódó szemekkel nem néznek.-Mi az?
-Harry tudom, hogy nagyon szép az a plafon, de ez egy már kicsit beteges...-motyogott Niall.
-Milyen plafonról hablatyolsz Szöszi?-kérdeztem, mire ő csak értetlenül pillantott rám.-Louisról beszéltem nem arról a nyamvadt plafonról...
-Már kezdtem azt hinni, hogy elhagyod a plafonért... ha már nem kell neked, igazán ideadhatnád nekem.-kacsintott Zayn.
-Csak tessék...-mondtam, mire mindenki döbbenten pillantott rám, kivéve Liam. Ő tudta, hogy nem adnám oda senki kezébe az életemért sem.-Itt van a plafon... megtarthatod, én meg megtartom Louist.
-Akkor maradok Liamnél...-mosolygott Zayn, mire Liam elpirult. Persze a Szöszi nem hagyhatta, hogy a párja ne miatt legyen rák vörös, így a füléhez hajolt és lassan simított végig a srácon, aki már legalább 5 rák színét birtokolta.
-É-é-én most felmegyek.-mondta Liam, majd eloldalgott és gyorsan fel a szobájukban.
-Olyan édes ilyenkor.-nevetett fel mindenki még én is.
-Szerintem Louis sokkal édesebb lesz, ha zavarba hozom. - mosolyodtam el, majd felvonultam a szobámba és kiterültem az ágyon. 
-Harry... - hallottam meg Liam meggyötört hangját.

-Li mi a baj? - kérdeztem, mire ő rám emelte a tekintetét. Szemeiből kicsordultak a könnyek és lehuppant az ágyra mellém. - Mondd...

-Nekem el kell mennem innen. Haza kellene mennem, de nem akarlak itt hagyni benneteket. Mind tudjuk jól, ha én haza megyek akkor többet nem térhetek vissza ide. Apám meghalt miattam, anyám is meghalt egy balesetben és most a bátyám is halott. - csuklott el a hangja a legvégére.
-A többiek tudják? - kérdeztem, mire Li nemlegesen megrázta a fejét.
-Harry, ha nem megyek haza nektek is bajotok eshet... sosem bocsátanám meg magamnak, ha... - tört ki véglegesen a zokogás Liamből.
-Mikor kéne menned? - kérdeztem keserűen mosolyogva. Nagyon jól tudom, ha Liam hazamegy akkor egy érzéketlen gyilkológépet csinálnak belőle. Kiölnek minden érzést a szívéből és összezúzzák a lelkét, hogy az új vezetőjük erős legyen.
-Két napom tölthetem még veletek és ennyi... - törölgette a szemét Liam. - Köszönöm, hogy ilyen jó barát voltál Harry... hálásan köszönöm, hogy befogadtál engem, egy bérgyilkosokból álló család sarját. Köszönöm, hogy megtanulhattam szeretni...
-Li... - kezdtem bele, de leintett és az ajtóhoz sétált.
-Louval bánj jól, kérlek és ne hagyd, hogy az a két hülye csináljon valami hülyeséget... - fordult vissza mosolyogva Liam. Kérlek Istenem, ne hagyd hogy eltűnjön a kedvessége, aggódása és törődése... vagy akármi, ami a lelkének egy része. 

Louis
A szívem majd kiugrott a mellkasomból, még 10 perccel a távozása után is. Mi baj van velem? Talán szívrohamom lesz? Szívritmuszavarom van? Csak meredtem a plafonra. Mosolyogva fordultam oldalra, majd fel is álltam, mikor kipillantottam az ablakon egy alak állt az utca túloldalán. Egyenesen engem bámult... anyu hirtelen rontott be a szobámba kopogás nélkül.

-Lou! - mosolygott rám.

-TŰNJ INNEN! LÁTNI SEM AKARLAK! - üvöltöttem és kilökdöstem az ajtón őt, majd becsaptam és kulcsra zártam azt.

-Lou, mi a baj?! - dörömbölt Alex. Hallottam, hogy apu is mellé érkezett és kérdezgette, hogy mi történt. Lecsúsztam az ajtónak vetve a hátam és hallgattam a dörömbölésüket, miközben potyogtak a könnyeim.
-MENJETEK INNEN! UTÁLLAK TITEKET! REMÉLEM, HOGY TITEKET IS MEGÖL MAJD! - ordítottam, miközben próbáltam a hangomból eltüntetni a sírás jeleit.
-Lou, ne mondj ilyeneket még kistestvéred is lesz! - hallottam meg anyu vidám hangját.
-ÉN NEM AKAROK TESTVÉREKET, SE SZÜLŐKET, SE ROKONOKAT, SE SZERELMET! - ordítottam és a fájdalmas szavakat, melyek késként hatoltak belém. Ennek a mondatnak a kimondása után magamra hagytak én kitekintettem az ablakon, mire az alak csak bólintott egyet és intett, majd távozott. Túl jó volt az életem... várnom kellett volna a felbukkanását. Manó nyüszítve bújt hozzám. -Legalább te légy jó a családomhoz kérlek... ha én innen elmegyek te maradj velük és kérlek vigyázz rájuk....
Lepillantottam az ablakon keresztül és mosolyogva gondoltam arra, hogy milyen aranyos kisbabájuk lesz... kár, hogy már nem láthatom majd. Remélem, azért egy képet mutatnak majd rólam a testvéremnek. Két nap múlva már nem leszek itt... addig békésen élem mindennapjaimat, elköszönök a srácoktól és magamra haragítom a szüleimet, hogy még véletlenül se keressenek. Remélem, nem... tudom, hogy szebb jövője lesz mindegyikőjüknek nélkülem.