Only you... (Larry Stylinson) [BEFEJEZETT]

Epilógus

Louis sírt. Csak ült és sírt... nem bírt megmozdulni a fájdalomtól, ami a szívébe nyilalt. A kisfia ma úgy jött haza az iskolából, hogy monoklija volt. Megverték őt, mert két apukája van, megverték őt az idősebb fiúk és őt is buzinak hívták, na jó... ez volt a legenyhébb kifejezés amit mondtak rá. Az elmúlt évek során többször is történt ilyen, de sosem mondta el Harrynek. Ő mindig késő estig dolgozott és mikor hazaért akkor hulla fáradt volt vagy csak Louisszal és Daviddal akart lenni. Soha nem akarta, hogy Harry rájöjjön, mert túl nagy ügyet csinált volna belőle, ahogy abból is, hogy Lou mentális állapota sem volt a legjobb, volt hogy csakúgy sírógörcs jött rá vagy ok nélkül ideges lett. De ma kiderült minden és Harry ott dörömbölt az ajtón, míg David mézesmázos szavakkal győzködte az apukáját, hogy nyissa ki az ajtót. Louis nem akarta kinyitni az ajtót. Nem akarta, hogy lássák így azok, akiket a legjobban szeret. Nem merte kinyitni, mert félt, hogy Harry megvető pillantásával találja szembe magát, de két és félórányi dörömbölés után Harryt már nem érdekelte semmi és betörte az ajtót. David már Maxszel és Alexszel meg Lucyval volt. Így a szerelmesek kettesben maradtak.
-Kicsim... - sétált az ágyon kuporgó sráchoz Harry. - Miért nem szóltál? Bementem volna és...
-Nem kell, hogy bemenj... csak még jobban bántanák őt a többiek, ha odamennénk. - még mindig sírt Lou, de Harry hevesen csókolni kezdte őt. Mikor már abbahagyta a sírást Lou Harry megvillantotta a dögös mosolyát és a kék íriszekbe fúrta a tekintetét.
-Hallgass a férjedre és hidd el, hogy jobb lesz. Be fogunk menni mindketten és nem fogják többet bántani Davidet. - miután ezt kimondta Hazz Lou aprót bólintott, majd az ajtóhoz sétált.
-Mondanám, hogy csináljuk, de kitörted az ajtót... - nevette el magát a kék szemű. Másnap az iskolába ketten vitték a fiúkat és az igazgatóiban kötöttek ki, ahol három férfi vitatkozott.
-Mondtam már, hogy ne csináljátok ezt és menjetek vissza órát tartani. - mormogta egy férfi a jól ismert akcentussal.
-De szívem, már megmondtam, hogy rúgd ki. Rossz hatással van a gyerekekre a tesi órája. - érvelt még egy ismerős hang.
-Látsz elhízott gyerekeket Li? - kérdezte a szöszke. - Én sem... szóval ha tetszik, ha nem Z marad.
-Niall! -vágta ki Harry az ajtót, mire mindhárom megugrott.-Te tudtál róla igaz?!
-Nyugodj le! -figyelmeztette Harryt Lou, de a szerelme csak lenyomta őt ülő helyzetbe és az asztalhoz sétált.
-Tudtad, hogy bánják Davidet és nem szóltál nekem?! -kiabálta Harry.
-Mondtam, hogy nyugodj meg! - kiabálta Lou és mindenki csak rá szegezte a tekintetét. - Nem kéne vele kiabálnod, mert tudod, hogy nem az ő hibája! Ő szólt nekem, én nem mondtam tovább...
-Ne sírj!-lépett közelebb Hazz Louhoz.-Nem hibáztatok senkit, csak ideges vagyok a munka miatt...
-Éppen ezért nem mondtam semmit. - kitört belőle a sírás és nem tudott tovább beszélni. Csak sírt és mindenki őt próbálta megnygtatni.
-Kicsim én nagyon szeretlek... kérlek ne sírj! Azt szeretem ha mosolyogsz! -próbálkozott Harry, de csak még jobban sírni kezdett Lou. Hirtelen rontott be David és még egy csapat gyerek állt az ajtóban.
-Apuci, itt vagyok, ne sírj! - ölelte magához David Louist. Nyolcadikos volt és őt egy tizenegyedikes verte meg, pont az volt a másik osztály, akik a tanárokra vártak. Lou húga is ebben az osztályban volt, de ő nem tudott semmit a verekedésről.
-Lou? - simította a kezét a bátyja hátára Lucy. - Mi történt?
-Az, hogy megverték Davidet...-mormogta Hazz.
-Ki volt az?!-kiáltotta hirtelen Lucy, mire mindenki egy srácra mutatott, Blake-re.-Gyere és verj meg engem is!
-Miért?-kérdezte Blake.-Te nem buzik gyereke vagy.
-Nem én a húga vagyok az egyik apukájának. Gyere és üss meg! - a fiú meglendítette a kezét, de nem tudta megütni Lucyt, mert Harry megállította a kezét.
-Ha bármelyikükhöz egy ujjal is hozzá nyúlsz akkor letöröm a kezed a helyéről...-mormogta Harry.
-Igazgató úr, nem tesz semmit?-kérdezte Blake, de Ni nem is figyelt rá.-Mr. Payne, Mr. Malik?
-Bocsi, de itt buzikból áll a vezetőség. - mosolygott Zayn, mire a gyerekek eltátották a szájukat. - És történetesen ez az öt buzi gimis koruk óta a legjobb barátok.
-Elmondom az anyámnak!-háborodott fel Blake.
-Mármint Perrienek?-nevetett Z.-Őt is nagyon jól ismerjük az egyetem óta. Sok sikert...
-Ez igazságtalan.-jelentette ki Blake.
-Tanuld meg, hogy az élet nem mindig igazságos. Az mikor volt igazságos, amikor megütötted Davidet? Az élet egy játék, amit jól kell tudni játszani. Ha nagyon jó vagy, akkor lehetsz játékmester, de ha nem akkor örülj annak, amid van. - magyarázta mosolyogva Niall. - Most pedig nyomás órára! Zayn és Liam, tartsátok már azt az órát!
-Oké...-mormogták egyszerre. Az iskolában ettől a naptól kezdve sokkal többen mertek a nagyközönség felé és elárulni az egyik legféltettebb titkukat és a többiek pedig toleránsabbak lettek.