A Torony

10.

Az első dolog, amire feleszméltem, a hidegvizes ruha kellemetlen érintése volt a testem körül. Minden izmom sajgott, de álmaim fájdalmához ez nem volt mérhető. Kinyitottam a szemem.

A Lándzsa és Lámpás szobájában feküdtem. Gyertyák világítottak, a testemen törülköző és lepedő körbecsavarva. A földön lavór hevert. Az ágyam végében Ramise ücsörgött, összegömbölyödve, félig szenderegve.

- Mi történt? – suttogtam. A szám kiszáradva, s csak fájdalmasan kattogott, mint egy rossz kilincs.

Ramise feleszmélt. Rám pillantott, elmosolyodott. Tovább, tovább a fény után! – eszembe jutottak az álmaim.

- Te ostoba hülye! – ripakodott rám. – Egy hete itt szenvedsz a nyamvadt méregtől! Miért nem szóltál? Miért nem mondtál semmit? Te... te... - majd pityeregve a vállamra borult. – Azt hittem meghalsz! Tudod mennyit rohantam, hogy gyógyítót, ellenmérget, vagy bármit is találjak, amivel megmenthetlek? Mindenki lemondott rólad!

Önkéntelenül elmosolyodtam.

- Úgy tűnik, csak te nem, napsugaram... egy hete, azt mondod?

Ramise összeszedte magát, és bólintott.

- Öt napon át borzalmas lázad volt, és félrebeszéltél. Valami Solana-t hívtál állandóan, és a várfalakra akartál mászni. Nem lehetett magadra hagyni.

Felsóhajtottam.

- Sajnálom. El kellett volna mondanom, hogy érzem magam valójában.

Ramise felállt, töltött magának egy kis bort, és bólintott.

- Igen, Elric. El kellett volna.

- Mi a helyzet Trystam-al? – kérdeztem.

Ramise kortyolt még egyet, és leült az ágyam végébe.

- Semmi jó. A kegytárgyat, amelyet őriztek a mágusok, néhány Moara lovag el akarta vinni a Mal Artass-ba, hogy megvizsgálják, és védelembe helyezzék. Ám út közben valakik lesben álltak. Mindenkit kiirtottak, a kegytárgyat pedig, elvitték. Trystam-ot lerohanták az élőholtak. Sok menekült és sérült jött onnét, de nagyon sokan meghaltak. A Torony pedig... ott van. Azt sikerült megtudnom, hogy a Tornyot az Aigisz Custodem zárta el, és az obeliszkek voltak a védőzárak, amelyek a Tornyot, egy köztes síkon tartották. A kővé változtatott mágusok pedig, a Cohors Tenebri tagjai voltak. Egy szekta, amely a toronyba zárt lényt szolgálták... sokáig úgy hitték, a szekta kihalt. De az Aigisz mágusait szép lassan levadászták, végül az obeliszkeket tönkretették. Ezért bukkant fel a Torony újra és újra. Meggyengült a zár.

- És mindezt azalatt tudtad meg, míg én itt feküdtem?

Ramise sóhajtott.

- Persze, nyilván ez a legfontosabb... de igen, ez idő alatt, nem voltam rest. Jó pénzt fizettem a fogadósnak, hogy mindig legyen itt melletted valaki.

- Mi a helyzet az apáttal?

- Látványosan felkoncolták, miközben feltartóztatta az ellenséget, amíg a többiek elmenekültek.

- És, mi van bezárva toronyba?

A kódexek alapján egy lich. A Cohors alapítója. De a torony körül csend van. Senki nem bukkant fel. Senki nem jött elő teátrálisan. Mintha már rég megszökött volna a toronyból, csak senki nem vette észre.

- És most?

- Találtam pár embert, akivel visszamehetnénk a Toronyba. Nézzünk szét, talán elkerülte valami a figyelmünket.

Elgondolkodtam.

- Az már eszedbe jutott, Ramise, hogy a Lich megszállt valakit? Tudtommal olyanok mint valamiféle lidércek. Ahhoz, hogy igazán tudjanak manifesztálódni, szükséges számukra egy test. Mint az erősebb démonoknak.

- Például egy falubeli? – kerekedett ki Ramise szeme.

Elnémulva bólogattam, s önkéntelenül az ajtó irányába, a fogadórész felé pillantottunk.