A Torony

11.

Hosszúra nyúlt az elmélkedésem, és az is, hogy megerősödjem. De minél többet időztünk a Lándzsa és Lámpás-ban, annál több rémhír érkezett Trystam felől. Hamarosan biztosra vettük, hogy a város kísértetjárta hely lett, és valahol mindez a mi hibánk volt. Nem, inkább az én hibám. Én erősködtem, hogy rögvest menjünk a Toronyba.

Mindenesetre, sikerült magunk mellé állítanunk két további kalandort: két varázslót, Haki-t és Starri-t, akik a Vranoborg-i Fekete Kabátos Mágusok tagjai voltak. Valamint velünk tartott még, egy különös nő, Solvei, aki a Ködvidék felderítőjének nevezte magát.

Így öten indultunk vissza, remélve, hogy még találunk ott élőket. Ha egyáltalán bármi életben maradt.

- Felettébb érdekes lehet, egy a semmiből előbukkanó torony mágikus ereje. Nyilván régi erőket használhat. Például a valetán mágiát... - elmélkedett Haki, miközben bőrkötésű noteszébe jegyzetelt. Sötét gombszemei a vadont fürkészték, de inkább kíváncsiságtól hajszolva, semmint félelemmel. Homlokára az idő számos ráncot rávarrt már, de a lelkében még mindig a titkokat kutatta.

- A tanaink többsége valetán eredetű... - fanyalgott Starri, közben a nyakán lévő különös bőrszíjat feszegette, szinte önkéntelenül. Úgy festett, mint valami bizarr, ezüstös rúnákkal varrt nyakörv. Ugyanez volt Haki nyakában is, bár látszólag őt kevésbé zavarta.

Starri volt a fiatalabb. Bár kimondottan jóképűnek lehetett mondani, utunk során keveset beszélt, azt is foghegyről, vagy fintorogva, mintha undorodna másokkal is szóba állni. Az idő javarészét különféle tekercsek olvasgatásával töltötte, vagy Hakival vitázott, olyan témákról, amelyekből egy szót sem értettem. – Szóval én inkább démoni eredetre gyanakszom. Sötét mágiára. Esetleg svartol mágia.

- Mindenesetre ahhoz elegendő, hogy a harminchárom Aigisz tagnak a hatalmát megtörje. – vágott közbe Ramise, bár Starri úgy nézett rá, mint veszett eb a moslékra.

- Nyilván nem végeztek alapos munkát. – vágta rá. – Ha valóban egy Lich lakhelye volt egykor, néhány bezáró rúna, és egy síkhorgony ehhez kevés...

- Nyilván sok Lich-el találkoztál életed során. – fordult hátra Solvei. – Amit a négy fal között tanulsz, sokszor kevés ahhoz, ami idekinn van.

Starri nem reagált rá, csak fújt egyet az orra alatt, s belemélyedt újra az olvasásba.

- Bocsássatok meg. – súgta oda nekünk Haki, miután elpakolta a jegyzeteit, s közelebb lovagolt. – Elég határozott elképzelése van a világról, és, hogy a mágiának hol a helye benne... az egész családját egy kolroviai szabadcsapatot alkotó mágusok gyilkolták le. Őt magát, a rend egyik magisztere vette magához, amikor a törmelékek alatt megtalálta. – majd tovább is állt, nehogy Starri gyanút fogjon, hogy épp kibeszélik.

- És veled, mi a helyzet, Solvei? – érdeklődött Ramise. – Honnét jöttél?

- Gondolom nem a Ködvidékre vagy kíváncsi... - sóhajtott. – Eredetileg Üresföldén születtem...

- De hát... ott nincs más, csak kihalt falvak, elhagyatott erődök, és tömény halál! – horkant fel Haki.

Solvei felkuncogott.

- Így van. Csupán néhány tanyaközpont maradt meg, pár családdal. De születésem után, azt is feldúlták. Ne kérdezzétek, kik. Notharia-ból érkezett egy csapat elf. Ők találtak rám. A halál szélén álltam, s közel egy hónapon át, ápoltak, mire elég erős lettem, hogy életben maradjak. Nem sok választásom volt. Közöttük nőttem fel, folyamatos utazással a hátam mögött. Végül, ők is elpusztultak Ködvidék gyilkos párái nem engedték el őket.

Kínos csend telepedett ránk, mígnem Ramise kezdett bele, valamiféle kocsmai történetbe, feledtetve a hirtelen eluralkodó rossz hangulatot. Haki csatlakozott hozzá, míg Solvei jócskán előre ment, felderítve az előttünk lévő terepet.

Trystam határát elérve már aggasztó sötét füstcsíkokat láttunk felszállni a faluból. Közelebb érve fájdalmas pusztítás nyomaira leltünk. Felborult szekerek, kiégett szénakazlak, széttört hordók, összetört ajtók, és beszakadt tetők mindenfelé. A törmelékek alól emberi maradványok lógtak ki, mint valami szörnyű mementó, de a vérfoltok javarészét az eső már elmosta. Imitt-amott, széttépett tetemek hevertek a sárban, míg egyes épületek mindössze üszkös csonkja maradt.

- Pár házzal odébb ghoulok egy csoportjára bukkantam. – mondta Solvei egy termetes gerenda mögül kilépve. – Még meglephetjük őket. Épp hullákat zabálnak.

Haki köpött egyet, s elindult.

- Maradjatok itt. Megoldom. – mondta halkan. Meglapult egy ház sarkánál. Kikukucskált, vett egy mély levegőt, s a nyílt utcára lépett. Valamit suttogott, miközben ujjai vadul jártak a levegőben. Hirtelen forró szél kerekedett, ami maróan az arcunkba hasított, s Hakihoz érve, olyannyira felforrósodott, hogy az egyszerűbb dolgok lángra kaptak. Haki előrenyújtotta a kezét, s szabadjára engedte a pokoli varázslatot. A levegőben hirtelen lángförgeteg jelent meg, s recsegve-ropogva, pusztító rohammal végigsöpört az utcán. Elemésztve ghoulokat, tetemeket, bútordarabokat, s minden mást, ami eléghetett. A végén pedig, csak feketéllő, széndarabok maradtak. Haki egy pillanat alatt, mindent hamuvá változtatott.

- Juttasd eszembe, hogy ne haragítsalak magamra. – nevetett zavartan Ramise, a földön heverő ghoulok elszenesedett maradványait nézegetve.

- Feltétlen, kis hölgy. – válaszolta Haki.

- Úgy érzem, Ramise, nagyot hibáztunk. – sóhajtottam az övembe kapaszkodva. – Nézz körül! Mindenhol halottak, és romok!

- Egy Lich-el és a szolgáival szemben, amúgy se sok esélyetek lett volna. – vágott közbe Starri. – Most két hullával több lenne. Ne okold magad. – kezével a város északi felé bökött. – Ott! Nézzétek! Az lesz az a torony?

Mindenki arra nézett, én és Ramise pedig, helyeslően bólogattunk.

A Torony ott állt. Néma sötétséggel, mint egy intelemre emelt ujj, úgy tornyosult az élettelen Trystam fölé.

Solvei sürgetőleg integetett a kezével.

- Akkor talán haladnunk kellene.

Magunk mögött hagytuk az élőholtak maradványait, s tovább meneteltünk a veszedelem felé.

- Vermorákkal találkoztunk odabenn. – mondtam halkan. – Vigyázzatok, mert a tüskéik mérgezőek!

Starri valamit hümmögött, aztán sebes léptekkel megindult abba az irányba, mi pedig, csendesen, de gyors tempóban követtük.