A Torony

7.

Az apát, segített ellátni minket. Sebeinket bekötötték, bevarrták, megfelelő főzetekkel és kenőcsökkel körbekenték, hogy minél gyorsabban gyógyuljunk. Bár másnap már Ramise elég erősnek érezte magát, a templomban való tartózkodásunk ideje alatt, egyszer sem folyamodott különleges képességéhez.

Néhány nap telt el. Ramise-t, mintha kicserélték volna, ismét újult erővel és energiával akarta belevetni magát a dolgokba. Én viszont, napról-napra rosszabbul éreztem magam. Bár a sebem begyógyult, amelyet a Vermora okozott, de úgy éreztem, az izmaim cserben hagynak. A lábaim reggelente úgy fájtak, mintha vénséges vén lettem volna, s alig bírtam kituszkolni magam az ágyból. Nap közben, pedig, zombiként löktem magam ide-oda.

Végül, összeszedtük magunk, s megindultunk vissza, Gaskoriat-ba.

- Mi a baj, Elric? – kérdezte Ramise, ahogy magunk mögött hagyuk Trystam-ot.

- Mire gondolsz?

- Sápadt vagy, s többször láttam, hogy erőlködsz olyankor, ami máskor meg se kottyant. Gyengülsz.

- Kutya bajom. – hazudtam. – Csak ez az átkozott Torony, jobban kimerített, mint hittem.

Ramise hümmögött egy sort, de aztán nem firtatta.

A városba való visszatérésünk, szinte eseménymentesen zajlott, bár éjszakáink tele voltak rettenetes zajokkal, amelyek a köznapi embert az őrületbe taszították volna.

Az út Gaskoriat felé hosszúnak és nehéznek tűnt. A levegő nyirkos volt, és a fák sötét árnyékot vetettek ránk, mintha a torony sötétsége követett volna minket. Ramise léptei egyre lassabbak lettek, szinte önkéntelenül az én ütememhez alkalmazkodott. Javarészt Csendben haladtunk, mindketten elmerülve a saját gondolatainkban, miközben a távoli város fényei lassan kibontakoztak a reggeli ködből.

Gaskoriat messziről is impozánsnak tűnt, magas falai és tornyai szédítően emelkedtek az ég felé. Egykor otthonosnak és élettelinek tűnt, most azonban idegennek és távolinak hatott. Mintha valami láthatatlan sötétség telepedett volna a városra, és mi csak egy újabb fenyegetés árnyékával tértünk volna vissza.

Ahogy a város kapui feléközeledtünk, a hideg szél az arcomba vágott, és már alig éreztem a karomban afájdalmat. Egy dolog járt a fejemben: a rubinmedál, amit a Toronyból hoztunkmagunkkal.