Nem Vagyok A Tulajdonod - Az Orosz Don 1.

23.rész

Csak oda jön hozzám, megragadja a hálóingem hátulját, és széttépi. Megfogja a mellem, és lecsap a nyakamra. Elkezdi szívni a nyakamat, keményen. Olyan hosszan, intenzíven és sok helyen csinálja, hogy tudom, holnap tele leszek a szerelmi harapásnyomokkal. Kiszívja a mellbimbómat. Kiszívja a mellem. Aztán térdre esik, és kiszívja a hasamat.
  Annyira benedvesedek és annyira fel vagyok húzva, hogy a combjaim remegnek. Szívja a hasam. Szívja a csípőm. Szívja a dombomat. A csiklómra ad egy csókot, majd kiszívja a belső combomat. Aztán feláll, megfordít, és szívja a hátamat.
  Lenyom az ágyra, arccal lefelé vagyok, majd szétnyitja a lábaim, és belém merül Megragadom a matrac széleit és elfolytok egy sikolyt.
Visszavonul, majd újra belém vágódik, felrobban egy dühös üvöltéssel.
  Eltávolodik a testemtől, felkapcsolja az éjjeli lámpát.

- Ülj a párnára, nyisd szét a lábaid és játssz magaddal.

- Nem - tiltakozom.

- Csináld.

Olyan, mint egy dühös idegen, de nem félek tőle. Aggódom érte.

- Rendben - mondom, és az éjjeli lámpa felé nyúlok.

Keze előre lendül, elkapja az enyémet.
- Nem. Látni akarom, ahogy elmész.

Egy foltot nézek a falon, és simogatom magam. Ahogy az orgazmus határán járok, szájával lecsap és megfogja a csípőmet, nyelvével mélyen belém nyomul, remegve vonaglok és akaratlanul is összerándulok a nyelve körül.
  Nehezen lélegzem, izmaim még mindig remegnek, amikor azt mondja.

- Soha többé ne keress, ha abban a szobában vagyok.

Bólintok.

A karjával körülöttem alszunk el. A kora reggeli órákban arra ébredek, hogy ki vagyok takarva és fölöttem áll. A jeleket bámulja a testemen. Ösztönösen el akarom fedni magam, de nem teszem.
Hagyom, hogy megnézze a kékes-barna jeleket. Pofátlanság, amit tett. Visszamászik az ágyba, és újra magáévá tesz, majd diadalittasan felnevet, amikor egy sikollyal a tetőpontra érek.





Ezután az epizód után, a falak, amik a szívét őrzik, áthatolhatatlanná válnak, és nem próbálom többé ledönteni őket. A napjaim rutinszerűen zajlanak. Felébredek, reggelizek, néha Olgával és a fiúkkal, néha a szobámban a legfelső emeleten, ahol dolgozok. Ebéd előtt úszom és használom a szaunát. Utána még többet dolgozok.
  Ami a kapcsolatunkat illeti, megállapodott egy olyan fajta kölcsönös szexuális kétségbeesésben, ami arra késztet minket, hogy marcangoljuk egymást. Találkozunk a dolgozószobájában vagy ahová hív, és dugunk, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást. És valahányszor szexelünk, meggondolatlan, reménytelen, őrült módon, úgy érzem, mintha egy kis részem meghalna. Egy hét telik el, amíg egy reggel Daisy Skype-on keres.

- Hol vagy? - Kérdezi. Nem ismerem a szobát, ahová beültem.

- Hm...egy barátomnál.

- Óh. Hm...Oké. Dahlia, én...ööö...van egy rossz hírem.

Érzem, hogy a bensőmet összeszorítja a félelem.

- Mi az? Anya?

- Nem, nem. Nem anya. Ő jól van.

- Akkor mi?

- Suzie elhunyt az éjjel.

- Óh - ejtem ki lassan, és az édes Suzie arcára gondolok. Nem tudom miért, de soha nem számítottam erre. Suzie a családhoz tartozott, tizenegy éves korom óta. Egy pár héttel ezelőtt láttam őt, és teljesen egészségesen nézett ki.