15.

1K 101 16
                                        

(noah cyrus ft. xxx tentacion – again) ajánlott zene a részhez!

RHYS

Idióta. Egymás után többször is ugyanez a szó ismételte magát a fejemben. A legmegfelelőbb kifejezés ostoba lényemre. Idióta. Persze, hogyan is gondolhattam, hogy bármi jó kisülne abból, ha Quinn és én összegabalyodunk kettesben egy hülye játék kedvéért? Persze, hogy semmi. Persze, hogy idióta voltam. Persze, hogy utál. Bár annyira nem, mint amennyire jelenleg én magamat. Néztem a távolodó alakját, ahogyan maga köré fonja a karjait, és dörzsölgeti a vállát. Hűvös van. Amennyire elszaladt az idő, a levegő igencsak lehűlt, és vihar is közeledik. A szél feltámadt szépen lassan a semmiből, percekkel később pedig már úgy fújt, hogy még nekem is futkosni kezdett a hátamon a hideg. Libabőrös karjaimat most én is megdörzsöltem, aztán a következő pillanatban éreztem valami nedveset csöppenni a homlokomra. Fasza. A vihar sebesen közeledett, Quinn már eltűnt a látószögemből. Az esőcseppek egyre nagyobbak és gyorsabbak lettek. A szél erősebb és hidegebb. Felkaptam a fejemet egy villámra.

Csak egy dolog járt a fejemben. El kell mennem Quinn-ért.

- Hallod Playboy, jössz már? - zökkent ki Theo vihogása.

- Nem. - a válaszom egyszerű és abszolút lényegretörő.

- Miért? Bemegyünk a házba. Piálunk, meg ilyenek...- noszogat, de nem tud meggyőzni.

- Kibaszott kreténül viselkedtetek Quinn-el. - nézek rá hidegen. A kocsim fele veszem az irányt. - Így sem sikerült meggyőzni, hogy kedveljen minket, ezek után nem is fogjuk tudni.

- Miről beszélsz? - nevet fel Theo. - Azt hiszed érdekel Percy kishúga valamennyire is? Annyira nedves a bugyija tőled, hogy messziről észre lehet venni Rhys.

- Kussolj. - állítom le.

- Magadnak tedd inkább fel a kérdést: akarod őt, vagy inkább csak megdugnád és ott hagynád utána? - tárja ki a karjait. - Csak mert, engem nem érdekel, ha Percy húgát döngeted, de a szórakozásomba ne szólj bele!

- Kicsit túlfeszíted a kibaszott húrt. - direkt nem válaszolok. A hangom épp elárul. Ideges, kemény és nyers.

- Quinn egy kicseszett szűz! Számomra vicces, ha valaki olyan zavart és ostoba, hogy azt sem tudja hogy reagál a saját teste és akarata! - magyaráz Theo. - Jó munkát végzel vele. Magának se meri bevallani, de rögtön bekapná, ha arról lenne szó.

Nem nagyon hagytam több időt, hogy feleslegesen locsogjon. Elkaptam a pólójánál fogva, és a kocsinak nyomtam. Barátság ide vagy oda, egy nőről senki se beszéljen így.

- Ha van még mondandód, javaslom harapj rá a nyelvedre, ha nem akarod, hogy kitépjem a helyéről. - suttogom.

- Mi a fasz, haver...? - beszél össze-vissza zavarában, de egy pillanatra sem mozdulok.

- Annyira alábecsülsz engem. - mosolyodom el halványan. - Csak egyszer mondom el. Még egyszer meghallom Quinn nevét, és esküszöm belefojtalak a kibaszott tóba. Aztán az üresfejű csajod lélegeztethetne szájból szájba. Romantikus sztori lenne mindenkinek.

- Rhys...

- Nem hallottam, hogy megértetted e. - engedem el, és a fülemhez rakom a kezem.

- Felfogtam. Jézus. - lökött el. - Beteg állat.

Egy szót sem szóltam. Csurom vizesen beszálltam a kocsiba, és ott hagytam őket. Az ég brutálisan leszakadt. A nyár legnagyobb zivatara most ért ide. Ki se láttam a szélvédőn, ezért inkább le is lassítottam, hogy egyáltalán megtaláljam Quinn-t. Nem jutott valami messzire. Bőrig ázva, megállás nélkül sétált tovább az esőben. Lefelé nézett, karjait maga köré fonva. Meg sem állt, csak ment és ment, teljesen leszarva, hogy esik. Bevágtam elé. Feltoltam a kocsi orrát a járdára, elzárva az útját. Lehúztam az ablakot, majd megláttam mennyire meglepődött. Igyekezte elrejteni, de Quinn abszolút nyitott könyv. Minden érzelem rá van írva az arcára. Egyszerűen...lenyűgöző teremtés.

Yayımlanan bölümlerin sonuna geldiniz.

⏰ Son güncelleme: Mar 29 ⏰

Yeni bölümlerden haberdar olmak için bu hikayeyi Kütüphanenize ekleyin!

Szívtipró Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin