Ha az éjszaka véget ér... [Liam Payne fanfiction] BEFEJEZETT

4. fejezet

Mi ez a ricsaj? - Ez volt az első gondolatom mikor kinyitottam a szemem. Ja, ez az ébresztőm - fáradtan fordultam az oldalamra és csak akkor jöttem rá, hogy a tegnapi ruhám van rajtam nem a pizsamám, a laptopom pedig mellettem fekszik. Hát, tegnap jól bealudtam. Bal kezemmel elkezdtem kalimpálni, hogy elvegyem a telefonom az éjjeliszekrényről és kikapcsolhassam az ébresztőt, de csak nem értem el. Nagyot fújtatva kászálódtam ki az ágyból és nyomtam ki az ébresztőt. Odasétáltam az íróasztalomhoz és kinyitottam a gondosan telefirkált naplómat. A következő üzenetet firkantottam oda 2015. június 2.-ára, keddre: 2. forgatási nap, banda érkezése, interjúk! CSINOSAN!

A szekrényemhez léptem, majd kitártam annak kétszárnyú ajtaját. Valami csinosat, valami csinosat! Nyitva hagytam a szekrényajtót és lesiettem a nappaliba, gyorsan bekapcsoltam a TV-t. Pont jókor, most kezdődik az időjárás. Kissé elkeseredve battyogtam vissza szobámba, majd újra a szekrény elé álltam. Azt mondták még mindig marad a hűvös, szeles, esős idő, mondjuk mit is várjunk egy olyan városban, mint London. Szerencsére a hétvégére jobb időt mondanak, szóval Melissával lovagolhatunk a szabadban. Nos, igen az én kis barátnőm a ló bolondok bolondja, ahogy én szoktam hívni. Imádja a lovakat, amikor nem tanul, pasizik vagy bulizik, akkor az istállóban vagy lóháton lehet csak megtalálni. Emlékszem, amikor először mentem hozzájuk korrepetálni teljesen meglepődtem a rengeteg lovas poszterén a falon és a sok kupán meg érmen, amik nagyság szerint követték egymást a vitrines polcon. Még aznap megmutatta nekem a lovát, onnantól kezdve tudtam, az istállóban fogunk tanulni, és be is vált.

Na, de mindegy is, vissza a ruhákhoz. Mivel hideg van kint biztos, hogy a hosszú csőfarmer lesz a nyerő. Na, de melyik. Volt ott fehér, piros, fekete, kék... és még sorolhatnám. Inkább, hagytam és áttértem a pólókhoz. Azonnal megragadta a figyelmem egy lila kockás ing. Ez viszont kevés, így fázni fogok, felvettem alá egy szürke atlétát, így a felső részem kész is volt. A farmerekhez visszatérve végül az egyszerű kéket választottam, a fehér túl veszélyes esős időben a többi pedig nem illett volna hozzá, vagy nem annyira, mint a kék. A szettemhez még egy fekete, zárt magas sarkút választottam. Nem nagyon szeretem a magas sarkúkat, de különleges alkalmakkor eltűröm magamon.

A konyhába érve az órára pillantottam. Ha ma korábban akarok beérni, sietnem, kell. Gyorsan összedobtam kettőt a kedvenc szendvicsemből, ami tartalmazott vajat, felvágottat, sajtot, paprikát és paradicsomot. Az egyiket a forró tea mellett fogyasztottam el a konyhában ücsörögve, a másikat pedig elcsomagoltam a forgatásra. Felfutottam a fürdőszobába, ahol gyorsan felvittem magamra egy kis sminket és lófarokba fogtam a hajam. Bedobáltam a lila táskámba, amit a szettemhez választottam, mindent, ami csak kellhet vagy is, összecsukható esernyőt, a szendvicsem, szájfényt, pénztárcát. Ez volt minden, ami nekem a nap túléléséhez kell. A telefonomat a zsebembe csúsztattam a kulcscsomót pedig a kezembe fogtam. Bezártam a bejárati ajtót belülről, majd a kis folyosóról beléptem a garázsba. Magam után az ajtót is bezártam, a távirányítóval kinyitottam a garázsajtót, majd kitolattam vadonatúj autómmal. A garázsajtó automatikusan csukódott utánam szóval azzal nem kellett bajlódni. Kifordultam az útra és elindultam a forgatási helyszín felé.

Szerencsére most sokkal gyorsabban beértem, mint tegnap, sőt talán túl korán érkeztem. A parkolóba még csak egy kocsi volt, gondolom Neilé, a rendezőé. Lezártam a kocsit és a bejárat felé kezdtem sétálni. Mikor beléptem az volt az első, hogy körülnézzek az előtérben. Sehol senki. Az öltözőmhöz sétáltam kinyitottam az ajtót és beléptem a szobába, ahol sötétség honolt. Feloltottam a lámpát, tekintetem azonnal a tegnapi ruhámon akadt meg, ami az üres sminkes asztalon terült végig. Odasétáltam az asztalhoz, a kabátomat a szék támlájára hajtottam. A táskámmal együtt a nagy forgató terembe mentem, ahol a lámpák szintén oltva voltak és csak a nagy ablakokon beszűrődő kevéske nap világította meg a helyiséget. Telefonomat használtam zseblámpának, amíg meg nem találtam azt a kis kapcsolót, ami feloltja ezeket az óriási, a plafonról lecsüngő reflektorokat. Lenyomtam a kacsolót a lámpák pedig egymás után oltódtak fel. Ugyanaz a díszlet volt felállítva, mint tegnap, a díszlettel szemben pedig a rendezői szék meg a szereplők székei sorakoztak, köztük az enyém is. Ahelyett, hogy a névvel ellátott székembe ültem volna inkább csak a jobb oldalfalhoz húztam a székem szemben az ablakkal így nézelődni is tudtam.