...És a hercegnő <befejezett könyv>

15.

Ha azt nézzük, hogy este, a sötétben indultam el az úton a kastélytól, akkor egy vérbeli idióta vagyok. De ha azt nézzük, hogy a kastélytól csak este indultam el, akkor furfangos.
Sajnos az előbbi igaz.
Gent az első kanyar után várt rám a kocsijával.
A gondolataim mögött ott vibrált valami. Illetve valaki.
Evan...
Elnyomtam.
Beültem Gent mellé a kocsiba. Szintén nagy autó volt, mint Evané, csak a sötétben a színét nem láttam.

- Szia. - köszönt, és közelebb hajolt. Elhajoltam a csókja elől.
Visszaült a helyére.

- Fáradt vagy?- kérdezte, de nem nézett rám.
Eszembe jutott Evan. Amikor vele ugyanez megismétlődött.

- Egy kicsit. - válaszoltam, mert bunkóság lett volna, ha nem mondok rá semmit.

- Olyan helyre megyünk, ahol ki tudod pihenni magad...
Tényleg fáradt voltam. Nekem ez a nap túl sok volt. Eljegyzések...Evan...gyilkosságok...a szüleim...családok...Evan csókja...

A kocsi egy hatalmas kastélyhoz kanyarodott be. Azt hittem egy idő után megszokom, hogy ebben a világban minden nagy. Úgy látszik nem sikerült.

Kiszálltunk a kocsiból, és beléptünk. A hangulata teljesen más volt, mint a Lordéknál. Megint Evan...

- Berendeztem neked egy szobát, ahol ellehetsz ebben a két hétben.
Ebben a két hétben? És utána?

Követtem fel a lépcsőn, egy világoskék, kétszárnyú ajtóig. Ott benyitott, és elém tárult a szoba.
Miután magamra hagyott (csalódottnak tűnt, mert nem hagytam, hogy megcsókoljon. Evan nem volt. Ő csak nevetett) elmentem lezuhanyozni, és bebújtam az ágyba.
Mielőtt elaludtam, egy dologot néztem meg.
Nem voltak rózsák a plafonon....
Furcsa, de hiányzott a Lord, és nyomott amit mondott, de nem tudtam kinézni Gentből, hogy megölte volna a szüleimet.

Csók. Evan csókol. Úgy, hogy már megint nem hagyja, hogy tiltakozzak. Csak egyszűen jön, és tökéletes. Aztán már nem. Hirtelen vége szakad.
Kinyitom a szemem.
Gent hajol fölém.

- Gyere szivem, rengeteg a megbeszélnivalónk...az ajtó előtt megvárom, hogy felöltözz. Hoztam neked egy ruhát a székre tettem.
Rám mosolygott, és megsimogatta a hajam.

- Jobban érzed magad? - kérdezte.
Bólintottam. Nyomott egy puszit a homlokomra, mielőtt kiment.
Nincsennek rózsák...nincs Mrs. Betz....nincs Evan.

Egy héttel később...

Egy álló hete tanulok. Szinte éjjel nappal. Gent nagyon büszke rám. Mikor megkérdezem, hogy mit csinál, azt válaszolja, hogy semmit igazán, de minden nap jön egy ember, aki hol rózsákat, székeket, asztalokat hoz.
Néha csak ültem és néztem ki az ablakon. Evan a nap 24 órájában a fejem középpontjában volt.
Azon gondolkoztam, a Lord miért nem tesz semmit...
Csak nem arra várok, hogy valaki megmentsen? Hiszen én magam jöttem ide, a saját akaratomból.
Mégis, a mateknál jobban érdekelt, hogy mire készül a Lord.
Vajon Evan mit csinál most?
Amikor nem ezeken agyaltam, akkor erősen tanultam. Illetve olvastam, és jegyzeteltem.
Holnap már hétfő lesz, ami azt jelenti, hogy már csak 3 napom van a pénteki "érettségiig".
Gent egyre izgatottabb.
Próbáltam kérdezgetni a múltamról, és a származásomról, de ő csak annyit mondott, hogy nagyon gazdag családból származom.
Ma azonban szintén érdeklődtem, és a válasz nem ez volt.

- Már annyiszor elmondtam Emma...gazdag családból származol, de ha már összaházasodtunk, majd akkor bővebben megtudod.

- Tessék? - azt hiszem valamit nem hallottam jól.... Vagy csak félreértettem.

- Ha összeházasodtunk. Ha leérettségizel....
Persze....nem kényszer, de van az a szerződés.. És ha nem szeretnélek, mint az életem, már régen kettétéptem volna. De szeretlek. És szeretném ha mellettm lennél.... Egy egész életen át.

- A..a szerződés??...egy buta ezeréves szerződés?

Fel voltam háborodva. Szerintem a helyemben, bárki az lett volna. Házasságot tervez velem? Úgy, hogy nekem nem is szól? Csak most, amikor 3 nap érettségi?!

- Ne haragudj, de...ezt nekem most meg kell emésztenem...
Utánam jött, és megfogta a karom.

- Emma...kérlek...megijesztettelek? Nem akartalak lerohanni...én csak....szeretném ha boldogok lennénk...
Kirántottam a kezem a szorításából.

- Nekem ahhoz kellenek a szüleim is..
Megfordultam, és tovább mentem.
Megint utánam rohant.

- Emma...ez a mi boldogságunk. Ha élnének sem tudnának mit tenni...
Dühősen fordultam meg, és megálltam. A szemembe könnyek gyűltek.

- Szóval igaz??! Te ölted meg őket?! Válaszolj nekem!! Te voltál?
Az arconom patakokban folyt a könny.
Gent oda jött, és átölelt. Hagyta, hogy telesírjam a vállán a pulóvert.
Nem mondtam semmit, de annál többet gondoltam.
Leginkább Evanre. Egyre jobban hiányzott.

Este, Gent díszes vacsorát csinált, hogy kiengeszteljen a délután történtek után.
Azt hajtogatta, hogy mosolyogni akar látni, és egy mosolyomért mindent megtesz.
Egy fehér ruhát kaptam, amiben nem kicsit hasonlítottam egy menyasszonyra. Nagy szoknyája volt, amit a felsőrésszel csipkével kapcsoltam össze. Tényleg szép volt. Sőt, még járni is tudtam benne.
Rögtön eszembe jutott, amikor Evantől kaptam ruhát. Ha akkor tudok benne járni, még most se csókolt volna meg...