...És a hercegnő <befejezett könyv>

1.

A királylány"

"Egy elveszett királylány várja, hogy valaki megmentse. Nem, ez így nem teljesen igaz... A herceget várja. A herceget, aki majd megmenti. Addig ül az ablakban, és énekel. Elvágyódik, a tekintete a távolba réved. Babaarcán végigfut egy könnycsepp. Nem szomorú, mielőtt valaki azt hinné... Két érzés kavarog benne: türtelmetlen és fél. Fél, hogy mire a herceg ideér, elveszíti a reményt.
Eljön az este, és a sötétben csak a csillagokat látja. Elsuttog egy fohászt, a sárgapettyes, fekete égboltnak, majd leszáll az ablakból, és nyugovóra tér.
Mindeközben a herceg, a saját egészségére iszik, a barátaival. Mikor betértek a kocsmába, a herceg még ragaszkodott ahhoz, hogy mindenki másra igyanak, csak rá nem. De a sokadik pohár után, már csak magára iszik, és mivel ő a herceg, mindenki utánna csinálja. Ahogy megint a saját egészségére emeli a poharat, a keze megállt a levegőben. Mi történt? A pohár csattanva hull a földre, kiadva piros tartalmát. Méreg volt a borban.
A királylány reggel felébred, és ürességet érez, amikor újra az ablakba ül. Az énekelés sem segít. A távolba néz, és nem érzi a reményt.
A herceg holtan fekszik a kocsma padlóján, barátai nevetve isznak az egészségére."

Azt hiszem én az a fajta vagyok, aki nem a jelennek él. Sokat gondolkozom a múlton, és jövőért küzdök. Már nem állok neki elmesélni életem történetét, mert nagyon hosszú, és minden nappal hosszabb lesz.

- Akkor jössz holnap Zoliékhoz? - Hetti nagyon ért ahhoz, hogy a legjobbkor forduljon oda hozzád, legfontosabb mondandójával.

- Ahha...nem tudom...még anyunak szólnom kell... - nem is tudom mit mondhattam volna erre, elvégre matekóra közepén vagyunk.
Legjobb barátnőm már folytatta volna a sutyorgást, amikor bomba robbant.

- ...Tehát akkor szerdára úgy készüljenek, hogy nulladik órávan iratom a dolgozatot. Nem ajánlatos elkésni, mert az duplán ír... -
MATEKDOGA... Neeeee
Ráadásul két nap múlva...
Lassan dolgoztam fel a traumát, de Hetti arca olyan sápadt lett, hogy már kezdtem megilyedni. De ő már csak ilyen...matekból épphogy kettes.
Épp akartam neki mondani valami bíztatót, amikor hatalmas recsegést követően, megszólalt a csengő.
A folyosón legelőször Mátéba futottam bele. Gyorsan mutatta a kezével, hogy a büfénél talizzunk, és már el is sodorta a tömeg.
Gyorsan lepakoltam a táskám és rohantam a büféhez. Máté már ott állt, egy hatalmas almát evett.

- Na, hercegnő? Túlélted a matekot? - villantott rám egy almás mosolyt.

- Neeem... Ez nem normális... Máris doga??! De hiszen tegnap írtunk...

- Igen... De az fizika volt. - röhögött ki azonnal. Ilyen egy legjobb barát... Csak nevetni tud tajtad...

- Nem mindegy? A lényeg a doga. - olyan arcot próbáltam vágni, mint a bűnöző, akit kivégeznek.

- Nem, nem az!! - röhögött ki megint, bizonyítva, hogy mennyire nem figyelek.

- Ne röhögj már... Inkább nézd meg ezt.
A kezébe nyomtam a kezemben szorongatott papírt.

- A királylány? - kérdezte, és már el is kezdte olvasni. Az alma elkezdett megbarnulni a kezében.

- Módfelett...hogy is mondjam...szokatlan. Dudod, nem véletlenül van az, hogy minden ilyen mesének jó a vége. - elég könyvet olvastam már ahhoz, hogy tudjam igaza van, és a történetem eléggé lehangoló.

- Majd ha egyszer te írsz valamit, akkor én fikázni fogom!!.. - úgy nézett rám mint aki nem veszi komolyan, és tovább ette, a megbarnult almáját.

Visszamentem a terembe, és hirtelen rossz érzés fogott el. Leültem a helyemre, de így sem lett jobb. Ugye nem leszek beteg?!
Hetti leült mellém, és már éppen megkérdezte volna, miért nézek ki úgy élőhalott, amikor becsengettek.
A biosztanár a pontosságáról volt híres, nem a tanításáról, így mindig időben jött, de nem tanított semmit.
Most is becsapta maga mögött az ajtót, így Hettinek másodszor is a torkán akadt a szó.

- Nos kedves diákok, ma a múltórai kísérletet fogjuk leírni, és átbeszélni. Apropó... Emma! Kérlek fáradj ki az igazgatóhoz! Fontos! - ez volt az a perc, amikor nem csak én, de az egész osztály ledöbbent. A rossz érzés még mindig kavargott bennem, de most idegesség is társult hozzá.
Lassan felálltam a helyemről, betoltam a széket, és elindultam az ajtó felé.
A tanár közben már mást kezdett el magyarázni, de éreztem, hogy az osztály engem néz.
Magam után becsuktam az ajtót, és elindultam az igazgatói felé.
Hármat kopogtam, biztos, ami biztos, meghallja valaki.

- Tessék!
Lenyomtam a nagy kilincset, meg a gombócot a torkomba, és beléptem.

- Á, Mrs. Green! Jöjjön, üljön le!
Minden szívdobbanásomat hallottam, ahogy keresztül mentem a szobán.
Leültem a nagy fotelba, ami az igazgatónővel pontos szemben állt.

- Nos... - levette a szemüvegét, láttam, gondolkozik, hogyan mondja el - Baleset történt... Az édesanyja, és az édesapja...sajnos....szóval...